Huernia humilis

Tudományos név

Huernia humilis (Masson) Haworth, 1812

A tudományos név státusza: érvényes

Rendszertani besorolás: Apocynaceae

A név eredete, etimológia

A nemzetséget a holland Justus Heurnius (van Heurne) (1577-1652) tiszteletére nevezték el, aki orvos és misszionárius volt. Ő volt az első európai, aki növényeket gyűjtött a Jóreménység foknál, Dél-Afrikában. Az eredeti névtől eltérő helyesírás az eredeti közléskor elkövetett nyomdai hiba eredménye. A latin humilis fajnév jelentése törpe, alacsony, kicsiny alacsony növésű, de lehet egyszerű, szerény, igénytelen, gyenge, jelentéktelen is. Nyilván a növény méretét, vagy általános, a többi fajhoz képest jelentéktelen, megjelenését jellemzi.

Szinonimák

• Stapelia humilis Masson, 1796
• Huernia simplex N. E. Brown, 1909
• Huernia ventusa Retief, 1980

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Erős, négyélű hajtásai piramis alakúak, néha gömbölydedek. Színük zöld vagy szürkészöld, gesztenyeszín mintázattal. Szélességük és hosszuk egyaránt 2,5 cm körüli. Kis csomókat képeznek. A hajtások éleit 2 mm-es háromszög alakú dudorok tagolják.

• Huernia humilis
• 
  Huernia humilis
• 
  Huernia humilis
• 
  Huernia humilis
• 
  Huernia humilis
• 
  Huernia humilis
• 
  Huernia humilis

Generatív test

Virág

Virágai egyesével, vagy néhány virágot tartalmazó virágzatokban fejlődnek. A virágkocsány 1 cm hosszú, felálló. A kinyílt virágok kifelé néznek. Csészelevelei 2,5‑4 mm hosszúak és 2 mm szélesek. A 2,5-3 cm átmérőjű párta kívül világoszöld, belül halványsárga, egyenletes eloszlású gesztenyeszín pöttyökkel. A pártacső átmérője 6 mm, színe alul fényes gesztenye, felül és a pártagyűrűn vöröses mintázattal. A pártalebenyek széles háromszög alakúak, hegyesek, szétállók. A belső oldaluk finoman papillás, a papillák gesztenyebarnák, hegyesek, különböző méretűek. A külső korona sötétbarna vagy majdnem fekete, a koronalebenyek kétágúak. A belső koronalebenyek vékonyak, a porzókkal azonos hosszúságúak. A pollen sárga.

Termés

8-9 cm hosszú, egyenként 1 cm átmérőjű, karcsú, egyenes és kopasz ikertüsző, amely éretlenül halvány- vagy szürkészöld, éretten sárgásbarnává vagy szürkésbarnává válik.

• Magja: Magvai általában oválisak, sima felszínűek, szárnyas szélűek, barnássárgák, vagy szürkések, a csúcsukon repítő készülékkel.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: A Dél-afrikai Köztársaságon belül Kelet-Fokföld tartomány és Észak-Fokföld egy része. A Nagy Karoo nevű félsivatagban széles körben elterjedt faj, 1200‑1600 méteres magasságokban. A típus élőhelye nem ismert. Nem veszélyeztetett faj.

Élőhely: Száraz, sziklás területek, domb- és hegyoldalak ritkás növényzetű sziklagyepjeiben, ahol a növények sziklák között, alacsony bokrok védelmében és egyéb lágyszárúak társaságában élnek.

Kultúrában tartás

A könnyen tartható selyemkórók közé tartozik. A hideget és a meleget egyaránt jól tűri, de a fagytól óvni kell. Az év fagymentes időszakában érdemes szabadban nevelni, csapadék elleni védelem mellett. Növényházi tartás esetén a megfelelő szellőzésről gondoskodni kell. A tűző napot és az árnyékot is elviseli, de nyáron érdemes inkább félárnyékot biztosítani számára. Télen a kaktuszokkal együtt pihentethető. Talaja legyen semleges közeli vagy enyhén savanyú kémhatású ásványi keverék. Télen csupán egy-két enyhe nedvesítést igényel, míg nyáron rendszeres, a kánikulai időszakban (lehetőleg esténként) bőségesebb öntözést. Növényvédelménél a gombafertőzésekre és a szívókártevőkre, különösen a gyapjastetűre kell odafigyelni.

Szerzők és forrás

• Szöveg: Lukoczki Zoltán
• Kép: Lukoczki Zoltán
• Lektorálta: Papp László
• Forrás: Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Pozsgások 817. kártya