* ''Trichocereus macrogonus'' var. ''pachanoi'' (Britton & Rose) Albesiano & R.Kiesling in Haseltonia 17: 32. 2012. Sec. Schlumpberger (2021)
** '''A tudományos név státusza:''' érvényes
* ''Trichocereus pachanoi'' Britton & Rose 1920
** '''A tudományos név státusza:''' szinonima
<span id="etimológia"></span>
<span id="etimológia"></span>
== A név eredete, etimológia ==
== A név eredete, etimológia ==
* A '''nemzetségnév''' ógörög-latin szóöszszetétel, első tagja az ógörög "''tricha''" szó hajat, szőrt, hajszált, hajzatot, szakállt, lófarkat, szőrzetet, sörényt stb. jelent [[Fájl:Echinopsis pachanoi.LZ 02.jpg|bélyegkép|Fotó:Lukoczki Balázs]] A második tagját a latin , cereus", kandelláber, gyertya, viaszgyertya, gyertyatartó jelentésű szó adja. A szár távolról szőrszerűen tövises voltát jellemzi, amely tövisrendszer legtöbbször meglehetősen erőteljes a nemzetségen belül.
'''A név jelentése:'''
* A '''fajt''' '''Britton''' és '''Rose''' egy Ecuador-i botanikusról, '''Prof. Abelardo Pachano'''-ról nevezte el, aki '''Rose''' kísérője volt 1918-as dél-amerikai kutatóútján, és jelen volt a típuspéldány begyűjtésénél.
* A nemzetségnév ógörög-latin szóöszszetétel, első tagja az ógörög "''tricha''" szó hajat, szőrt, hajszált, hajzatot, szakállt, lófarkat, szőrzetet, sörényt stb. jelent.
* A második tagját a latin , cereus", kandelláber, gyertya, viaszgyertya, gyertyatartó jelentésű szó adja. A szár távolról szőrszerűen tövises voltát jellemzi, amely tövisrendszer legtöbbször meglehetősen erőteljes a nemzetségen belül. A fajt '''Britton''' és '''Rose''' egy Ecuador-i botanikusról, '''Prof. Abelardo Pachano'''-ról nevezte el, aki '''Rose''' kísérője volt 1918-as dél-amerikai kutatóútján, és jelen volt a típuspéldány begyűjtésénél.
Erőteljes növekedésű, oszlopos kaktusz, amely természetes élőhelyén 3–6 méter, kivételesen akár 10–12 méter magasra is megnőhet. Idősebb korban gyakran elágazik, az oldalhajtások többnyire a törzs közelében, felfelé törően fejlődnek. A fiatal hajtások enyhén kékeszöldek, az idősebbek sötétzöld színűek.
Erőteljes növekedésű, oszlopos kaktusz, amely természetes élőhelyén 3–6 méter, kivételesen akár 10–12 méter magasra is megnőhet. Idősebb korban gyakran elágazik, az oldalhajtások többnyire a törzs közelében, felfelé törően fejlődnek. A fiatal hajtások enyhén kékeszöldek, az idősebbek sötétzöld színűek.
A bordák száma általában 6–8, széles alapúak, lekerekített élűek. Az areolák felett keresztirányú bemetszések figyelhetők meg. Tövisezete változó: előfordulhat teljesen tövistelen forma, de egy areolán 1–5 (ritkán akár 10) sárgás vagy barnás tövis is megjelenhet, 1–2(–5) cm hosszúságban.
A bordák száma általában 6–8, széles alapúak, lekerekített élűek. Az areolák felett keresztirányú bemetszések figyelhetők meg. Tövisezete változó: előfordulhat teljesen tövistelen forma, de egy areolán 1–5 (ritkán akár 10) sárgás vagy barnás tövis is megjelenhet, 1–2(–5) cm hosszúságban.
Virágai nagyok, 19–23 cm hosszúak, éjszaka nyílnak és illatosak. A külső lepellevelek barnásvörösek, a belsők fehérek. A porzók zöldesek, sárga portokokkal. A magház és a virágcső fekete, göndör szőrökkel borított.
Virágai nagyok, 19–23 cm hosszúak, éjszaka nyílnak és illatosak. A külső lepellevelek barnásvörösek, a belsők fehérek. A porzók zöldesek, sárga portokokkal. A magház és a virágcső fekete, göndör szőrökkel borított.
43. sor:
33. sor:
Élőhelyein vulkanikus vagy aprózódott kőzetfelszíneken, ritkás lombhullató cserjék, fűfélék és más kaktuszfajok társaságában fordul elő.
Élőhelyein vulkanikus vagy aprózódott kőzetfelszíneken, ritkás lombhullató cserjék, fűfélék és más kaktuszfajok társaságában fordul elő.
Kultúrában rendkívül igénytelen és könnyen tartható faj. Gyakran alkalmazzák oltóalanyként. Tavasztól őszig szabadban nevelhető, jó vízáteresztő, enyhén savanyú talajban. Télen szárazon tartva a 0 °C körüli hőmérsékletet is károsodás nélkül elviseli.
Kultúrában rendkívül igénytelen és könnyen tartható faj. Gyakran alkalmazzák oltóalanyként. Tavasztól őszig szabadban nevelhető, jó vízáteresztő, enyhén savanyú talajban. Télen szárazon tartva a 0 °C körüli hőmérsékletet is károsodás nélkül elviseli.
Vegetatív úton, hajtásdugványról könnyen szaporítható. Ivarérett növényről származó dugványok már viszonylag fiatal korban virágzásra képesek.
Vegetatív úton, hajtásdugványról könnyen szaporítható. Ivarérett növényről származó dugványok már viszonylag fiatal korban virágzásra képesek.
A nemzetségnév ógörög-latin szóöszszetétel, első tagja az ógörög "tricha" szó hajat, szőrt, hajszált, hajzatot, szakállt, lófarkat, szőrzetet, sörényt stb. jelent Fotó:Lukoczki Balázs A második tagját a latin , cereus", kandelláber, gyertya, viaszgyertya, gyertyatartó jelentésű szó adja. A szár távolról szőrszerűen tövises voltát jellemzi, amely tövisrendszer legtöbbször meglehetősen erőteljes a nemzetségen belül.
A fajtBritton és Rose egy Ecuador-i botanikusról, Prof. Abelardo Pachano-ról nevezte el, aki Rose kísérője volt 1918-as dél-amerikai kutatóútján, és jelen volt a típuspéldány begyűjtésénél.
Típuspéldány
Fotó: Lukoczki Balázs
Első leírása:Trichocereus pachanoi Britton & Rose, 1920
Első közlés: The Cactaceae 2: 134 (1920)
Az aktuális nemzetségbe helyezte:Echinopsis pachanoi (Britton & Rose) H.Friedrich & G.D.Rowley, 1974
A(z) Trichocereus macrogonus var. pachanoi szinonimái
(A(z) Trichocereus pachanoi a(z) Trichocereus macrogonus var. pachanoi szinonimája)*
Erőteljes növekedésű, oszlopos kaktusz, amely természetes élőhelyén 3–6 méter, kivételesen akár 10–12 méter magasra is megnőhet. Idősebb korban gyakran elágazik, az oldalhajtások többnyire a törzs közelében, felfelé törően fejlődnek. A fiatal hajtások enyhén kékeszöldek, az idősebbek sötétzöld színűek.
A bordák száma általában 6–8, széles alapúak, lekerekített élűek. Az areolák felett keresztirányú bemetszések figyelhetők meg. Tövisezete változó: előfordulhat teljesen tövistelen forma, de egy areolán 1–5 (ritkán akár 10) sárgás vagy barnás tövis is megjelenhet, 1–2(–5) cm hosszúságban.
Virágai nagyok, 19–23 cm hosszúak, éjszaka nyílnak és illatosak. A külső lepellevelek barnásvörösek, a belsők fehérek. A porzók zöldesek, sárga portokokkal. A magház és a virágcső fekete, göndör szőrökkel borított.
Termése megnyúlt vagy röviden gömbölyded, sötétzöld, éréskor sárgás vagy enyhén vöröses árnyalatú, 3–4 cm széles és 5–6 cm hosszú. Magjai feketék vagy sötétbarnák, érdes felszínűek, 1,5–2 mm nagyságúak.
Elterjedés és élőhely
Fotó: Lukoczki Balázs
A faj őshonos Ecuador déli részén, különösen Azuay tartományban, Cuenca környékén, mintegy 2500 m tengerszint feletti magasságban. Elterjedése Peru északi területeire is átnyúlik. Hegyvidéki, mérsékelt klímájú területeken él, ahol a nappali hőmérséklet egész évben 20 °C körül alakul, az éjszakák viszont hűvösek.
Élőhelyein vulkanikus vagy aprózódott kőzetfelszíneken, ritkás lombhullató cserjék, fűfélék és más kaktuszfajok társaságában fordul elő.
Fotó: Lukoczki Balázs
Kultúrában tartás
Kultúrában rendkívül igénytelen és könnyen tartható faj. Gyakran alkalmazzák oltóalanyként. Tavasztól őszig szabadban nevelhető, jó vízáteresztő, enyhén savanyú talajban. Télen szárazon tartva a 0 °C körüli hőmérsékletet is károsodás nélkül elviseli.
Vegetatív úton, hajtásdugványról könnyen szaporítható. Ivarérett növényről származó dugványok már viszonylag fiatal korban virágzásra képesek.
Fotó: Lukoczki Balázs
Egyéb megjegyzések
A faj kultúrája feltehetően több ezer éves múltra tekint vissza. Az andoki térség őslakos népei kerítésnövényként, építőanyagként, valamint rituális és gyógyászati célokra is használták. Innen ered közismert spanyol neve, a „San Pedro kaktusz”. Pszichoaktív alkaloidtartalma miatt napjainkban is nagy érdeklődés övezi.
Szerzők
Szöveg: Lukoczki Zoltán, Papp László
Kép: Lukoczki Balázs
Lektorálta: Papp László
Forrás
Magyar kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, Pozsgasok 600. kartya
