„Stapelianthus decaryi” változatai közötti eltérés
Új oldal, tartalma: „== Tudományos név == ''Stapelianthus decaryi'' Choux 1934 '''A tudományos név státusza:''' érvényes <span id="A-név-eredete-etimológia"></span> === A név eredete, etimológia === A ''Stapelia'' nevet és nemzetséget LINNÉ írta le 1737-ben '''Johannes Bodaeus van Stapel''' (1602–1636) holland orvos és botanikus tiszteletére, aki illusztrálta és jelentősen kiegészítette '''Theophrastus''' munkáját. E művet halála után apja ''Historia Pl…” |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 12. sor: | 12. sor: | ||
<span id="első-leírása"></span> | <span id="első-leírása"></span> | ||
=== '''Első leírása''' === | === '''Első leírása''' === | ||
[[Fájl:Stapelianthus decary-0.jpg|bélyegkép|Fotó: Papp László]] | |||
''Annales de l’Institut Botanique et Géologique Colonial de Marseille'', ser. 5, 2(3): 7 (1934). | ''Annales de l’Institut Botanique et Géologique Colonial de Marseille'', ser. 5, 2(3): 7 (1934). | ||
| 28. sor: | 28. sor: | ||
'''Virágzata''' 1–4 virágból áll. A '''virágkocsány''' 6–8 mm hosszú és kb. 2 mm vastag. A '''csészelevelek''' 4–7 mm hosszúak, hegyesek. A '''párta''' 12–16 mm átmérőjű, kívül halványbarna, vörösesbarna pontokkal, belül krémszínű, sötétbíbor pöttyözéssel.<br /> | '''Virágzata''' 1–4 virágból áll. A '''virágkocsány''' 6–8 mm hosszú és kb. 2 mm vastag. A '''csészelevelek''' 4–7 mm hosszúak, hegyesek. A '''párta''' 12–16 mm átmérőjű, kívül halványbarna, vörösesbarna pontokkal, belül krémszínű, sötétbíbor pöttyözéssel.<br /> | ||
A '''párta''' belső oldalát hosszúkás, hegyes végű szemölcsök borítják, amelyek a felső részen erőteljesebbek. A pártacső 10–15 mm hosszú és 7–9 mm átmérőjű, hengeres. A háromszög alakú pártalebenyek 7–8 mm hosszúak, 6–8 mm szélesek, erősen kihegyesedők és visszahajlók. | A '''párta''' belső oldalát hosszúkás, hegyes végű szemölcsök borítják, amelyek a felső részen erőteljesebbek. A pártacső 10–15 mm hosszú és 7–9 mm átmérőjű, hengeres. A háromszög alakú pártalebenyek 7–8 mm hosszúak, 6–8 mm szélesek, erősen kihegyesedők és visszahajlók. | ||
[[Fájl:Stapelianthus decary-1.jpg|bélyegkép|Fotó: Rácz Ibolya]] | |||
A '''korona''' húsos, sötétbíbor színű, 5–6 mm hosszú és 3–4 mm átmérőjű, kb. 1 mm hosszú – vagy alig érzékelhető – nyélen ül. A külső koronalebenyek felállók, 4–5 mm hosszúak, villásan kettéosztottak. A belső koronalebenyek rövidek, tompa, háromszög alakúak. | A '''korona''' húsos, sötétbíbor színű, 5–6 mm hosszú és 3–4 mm átmérőjű, kb. 1 mm hosszú – vagy alig érzékelhető – nyélen ül. A külső koronalebenyek felállók, 4–5 mm hosszúak, villásan kettéosztottak. A belső koronalebenyek rövidek, tompa, háromszög alakúak. | ||
| 41. sor: | 41. sor: | ||
A leghidegebb hónapok június, július és augusztus, amikor a napi minimum átlagosan 18 °C, a napi maximum pedig 23–24 °C. A legszárazabb időszak szeptember és október, ekkor a havi csapadékmennyiség 70–90 mm. | A leghidegebb hónapok június, július és augusztus, amikor a napi minimum átlagosan 18 °C, a napi maximum pedig 23–24 °C. A legszárazabb időszak szeptember és október, ekkor a havi csapadékmennyiség 70–90 mm. | ||
[[Fájl:Stapelianthus decary-2.jpg|bélyegkép|Fotó: Rácz Ibolya]] | |||
<span id="kultúrája"></span> | <span id="kultúrája"></span> | ||
=== '''Kultúrája''' === | === '''Kultúrája''' === | ||
| 51. sor: | 51. sor: | ||
Apró, sötét színű hajtásai között a hasonlóan apró, sötéten pettyezett virágok könnyen észrevétlenek maradnak, közelről szemlélve azonban minden virág egy-egy miniatűr műalkotás, igazi különlegesség. | Apró, sötét színű hajtásai között a hasonlóan apró, sötéten pettyezett virágok könnyen észrevétlenek maradnak, közelről szemlélve azonban minden virág egy-egy miniatűr műalkotás, igazi különlegesség. | ||
'''Lektorálta és kiegészítette:''' Papp László<br /> | '''Lektorálta és kiegészítette:''' Papp László<br /> | ||
A lap 2026. január 1., 09:10-kori változata
Tudományos név
Stapelianthus decaryi Choux 1934
A tudományos név státusza: érvényes
A név eredete, etimológia
A Stapelia nevet és nemzetséget LINNÉ írta le 1737-ben Johannes Bodaeus van Stapel (1602–1636) holland orvos és botanikus tiszteletére, aki illusztrálta és jelentősen kiegészítette Theophrastus munkáját. E művet halála után apja Historia Plantarum címen adta ki 1644-ben; ebben szerepel az első ismert stapeliás növény (ma Orbea variegata).
A fajnév felfedezőjére, Raymond Decary-ra (1891–1973), francia pénzügyi szakemberre, botanikusra és Madagaszkáron tevékenykedő terepi gyűjtőre utal, aki 1916 és 1944 között dolgozott a szigeten.
Első leírása
Annales de l’Institut Botanique et Géologique Colonial de Marseille, ser. 5, 2(3): 7 (1934).
Szinonimái
Nincsenek.
Leírása
Csoportképző növény. Négy- vagy hatbordás hajtásai felállók vagy elheverők, 2,5–10 cm hosszúak, 0,5–1,5 cm átmérőjűek. A hajtások csupaszak, alapszínük szürkészöld, amelyen vörösesbarna pettyezettség figyelhető meg.
Lapított, kúpos szemölcsei kezdetleges, ár alakú, néhány milliméter hosszú levélkében végződnek; ezek fehér, tövisszerű képződménnyé száradva sokáig a növényen maradnak.
Virágzata 1–4 virágból áll. A virágkocsány 6–8 mm hosszú és kb. 2 mm vastag. A csészelevelek 4–7 mm hosszúak, hegyesek. A párta 12–16 mm átmérőjű, kívül halványbarna, vörösesbarna pontokkal, belül krémszínű, sötétbíbor pöttyözéssel.
A párta belső oldalát hosszúkás, hegyes végű szemölcsök borítják, amelyek a felső részen erőteljesebbek. A pártacső 10–15 mm hosszú és 7–9 mm átmérőjű, hengeres. A háromszög alakú pártalebenyek 7–8 mm hosszúak, 6–8 mm szélesek, erősen kihegyesedők és visszahajlók.
A korona húsos, sötétbíbor színű, 5–6 mm hosszú és 3–4 mm átmérőjű, kb. 1 mm hosszú – vagy alig érzékelhető – nyélen ül. A külső koronalebenyek felállók, 4–5 mm hosszúak, villásan kettéosztottak. A belső koronalebenyek rövidek, tompa, háromszög alakúak.
Termése kb. 10 cm hosszú, hengeres, alig 1 cm átmérőjű, tompa végű, szürkészöld alapon vörös foltos ikertüsző.
Elterjedése és élőhelye
Típusélőhelye Madagaszkáron található. Elterjedése a sziget déli és keleti, partközeli területeire korlátozódik (Anosy tartomány, Manambaro környéke).
Gneisz alapkőzetű dombok lábánál, csupasz gneiszfelszíneken, kőzetormokon vagy a lejtők alján él, gyakran kisebb mélyedésekben felhalmozódott, bomló növényi maradványokkal kevert talajban. Előfordulása 10–900 m tengerszint feletti magasság között jellemző, többnyire teljesen szabad állásban, árnyékolás nélkül.
Akár 1 m átmérőjű, sűrű csoportokat is alkothat. Élőhelyein számos más pozsgás faj is előfordul, például Pachypodium horombense, Kalanchoe orgyalis, Ischnolepis graminifolia, Pachypodium rosulatum, Euphorbia xylophylloides, Aloe intermedia, Kalanchoë synsepala és Rhipsalis cassytha.
A leghidegebb hónapok június, július és augusztus, amikor a napi minimum átlagosan 18 °C, a napi maximum pedig 23–24 °C. A legszárazabb időszak szeptember és október, ekkor a havi csapadékmennyiség 70–90 mm.
Kultúrája
Az élőhely klímaadatai alapján különleges igényű fajnak tűnhet, a gyakorlatban azonban nem problémás, és átlagos kaktusz- és pozsgásgyűjteményekben is jól tartható. Talaja legyen homokos szerkezetű és savanyú kémhatású.
Tavasztól őszig rendszeres öntözést igényel, akár teljes napfényen is nevelhető, de minimális árnyékolás javasolt. A vegetációs időszakban célszerű szabadban tartani, csapadék elleni védelemmel. Virágzása nyár végén és ősszel várható.
Ősztől tavaszig világos, jól szellőző helyen, minimális öntözéssel pihentethető; tapasztalatok szerint öntözés nélkül is áttelel. A faj számára szokatlan hidegben (kaktuszokkal együtt, 2–10 °C-on) az öntözés kockázatos lehet.
Apró, sötét színű hajtásai között a hasonlóan apró, sötéten pettyezett virágok könnyen észrevétlenek maradnak, közelről szemlélve azonban minden virág egy-egy miniatűr műalkotás, igazi különlegesség.
Lektorálta és kiegészítette: Papp László
Kép: Papp László (1.), Rácz Ibolya (2–3.)
Szöveg: Lukoczki Zoltán
Forrás
- Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 456. kártya