Teszt oldal

Nosztalgia (Isla de Margarita Venezuela)

12. folytatás

A sziget csúcsára kiérve intek, hogy szeretnék itt is körülnézni. Nem hiszek a szememnek, az út padkán, szerintem nekem odakészítve ott üldögél egy kaktusz.

Egy Melocactus curvispinus, vajon mennyit kellett várnia, míg ideérek. Mégiscsak előveszem a fényképezőgépet, lefotózom. Az út mindkét oldala tele van dinnyével, kicsi-nagy mindenféle méret. Arra kíváncsi lennék itt az élőhelyén mennyi időbe telik, míg kifejlődik teljes szépségében, felteszi magára a koronát. A következő megállást már egyedül intézi sofőröm. Egy városka határában állunk meg, a neve Manzanillo. Óráját mutatja, hoegymással. Hogy elmegy és egy fél óra múlva itt lesz, én addig nyugodtan nézelődhetek. Oké, ezt http://index.hu. Szerintem a süketnémák szájtátva néznének, amikor kommunikálunk sszan nézek a kocsi után, egyedül maradtam magammal.

• jdjdj
• ksksksj

Ígérem, nem fogunk veszekedni. Hátat fordítok az útnak, átugrom a vízelvezető árkot, most érzem a hátsóm sajgását. Opuntiák, cereuszok, melok ugyanaz a sablon. A meredélyen óvatosan közlekedek, nem szeretném ismét földhöz vágni magam. Eliramló gyíkok neszeznek, legalábbis merem remélni, hogy nem valami nagyobb csúszó mászó. A kalapom megint a kocsiban hagytam. Rá fogom kötni a hátizsákomra. A nap keményen munkálkodik, nem spórol az energiával. Megállok az egyik hatalmasra nőtt cereusz árnyékában onnan nézem az alattam elterülő várost. Kicsit szmogosnak tűnik, játékautók forgatagában zajlik az élet. Nógatnom kell magam, hogy feljebb haladjak. A tetőn kiégett romos épület, a növényzet is a tűz martaléka lett, ameddig belátom a területet,