Mammillaria backebergiana

Tudományos név

Mammillaria backebergiana F. G. Buchenau, 1966

A tudományos név státusza: érvényes

Rendszertani besorolás: Cactaceae

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév latin szóból - mamilla - képzett, és kis emlőt, emlőbimbót, átvitt értelemben dudort, szemölcsöt jelent, jellemezve a hajtásuk szemölcsös felépítését. A fajt Curt Backebergről (1894-1966), német külkereskedelmi szakemberről nevezték el, aki az eddig ismert talán legjelentősebb autodidakta botanikus, szukkulentológus, ezen belül főleg kaktusz-specialista, kertész, botanikuskerti kurátor, kaktusz szakíró és fotós, valamint termékeny könyvíró, a második és eddig a legnagyobb oldalszámú kaktuszmonográfia és lexikon alkotója. A növényföldrajzi alapú kaktuszrendszer (ebben nagy hatással volt rá Edgar Irmscher botanikus professzor!) elkészítője, és sok új faj felfedezése, leírása is fűződik a nevéhez. Ennek érdekében többször járt az amerikai kontinensen (Mexikóban, Peruban, Bolíviában, Chilében és Ecuadorban), kaktuszgyűjtő és -kutató céllal, amelyben fő ösztönzője Alwin Berger neves szukkulentológus volt. Több általa létrehozott nemzetség a mai napig is helyes taxonnak bizonyult. Sok pozsgás fajt neveztek el róla, a Backebergia nemzetség nevet Hellia Bravo-Hollis adta tiszteletére, amit manapság a Pachicereus-ok közé soroltak.

Első leírása: National Cactus and Succulent Journal 21: 47-90, 1966.

Szinonimák

• Szinonimája: nincs
• Érvényes név és szinonimák a Mammillaria backebergiana taxonnál

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Gyökere nem módosult főgyökérzet, fonalszerű végekkel, amely szélesen kiterjedt. Hajtása egyes, de idősebb növények csoportot képezhetnek, hengeres, 30 cm magas, (nálam kultúrában 50 cm is meghaladta), és 5-6 (7) cm széles, tejszerű nedvvel, a csúcsa tövisektől takart, gyengén benyomott.

Szemölcsök

Szemölcsei a csúcsnál zártabbak, később nyitottabbak, szabálytalan spirális elrendezésben, de legtöbbször 8:13, 9:15, 10:16 spirálarány szerint állnak, feszesek, sárgászöldek, finoman fehéren pontozottak. (ez többnyire csak nagyító alatt látható), piramisszerűek, nem élesen sarkosak, rövidek, kb. 5 mm-sek, a tövük romboid alakú, 11-12 mm széles, a nedvük vízszerű.

Axillák

Az axillája általában kopasz, ritkán fehérgyapjas, esetenként 1-3 fehér sörtével, amelyek 4-8 mm hosszúak, fehéren áttetszők, rugalmasak.

Areolák

Az areolája ovális, 1 mm átmérőjű, az idősebb növényeknél 2 mm-es, megmaradó göndör fehér gyapjúval, ez később ritkul, szürkül, majd eltűnik.

Tövisek

• Peremtövis: A peremtövisek száma 8-12, többnyire csak 10, 8-10 mm hosszúak, köralakban kissé felfelé állnak, sárgák, a csúcs közelében sötétebb sárgák-sárgásbarnák, később szürkéssárgák, vékony tűszerűek.
• Középtövis: 2-3 középtövise 7-8 mm hosszú, elálló, tűszerű, sötétebb sárga, később lehet barnás, egyenes, sima vagy érdes és merev, a töve megvastagodott, sötétebb sárgásbarna.

• Mammillaria backebergiana
• 
  1.
• 
  2.
• 
  3.
• 
  4.
• 
  5.
• 
  6.

Generatív test

Virág

A virága - bíborvörös színű bimbó kialakulásával - nálunk április végétől május végéig jelenik meg, koszorúban és 2-3 cm-re állnak a csúcstól, alakja harangszerű. 18-20 mm hosszú és 10-18 mm széles. Az ováriuma zöldesfehér.

• Külső lepellevelek: Lándzsaszerű, 2 mm széles, szabdalt a szegélye, barnásvörös a külső oldala, pirosas-bíbor a belső oldala.
• Belső lepellevelek: Lándzsaszerű, 8-9 mm hosszú, 2 mm széles, szélesen peremes, a hegye csapott, alul pirosas felül bíborvörös.
• Porzószálak: Bíborvörös.
• Portokok: Halványsárga.
• Bibeszál: Rózsaszín.
• Bibe: 4-6 ágú és zöld.

Termés

A termése nagyjából hét hónappal később érik be a virágzás után, ragadós belső szövetű, virágmaradványt hordozó, 10-20 mm hosszú és 3-6 mm vastag, zöldesvörös színű, bunkószerű.

• Magja: Körte alakú, 1x0,8 mm nagyságú, fahéj színű, pontozott, a kiálló hilum fehéres.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: A faj leírója a típus élőhelyét eredetileg nem árulta el, de a növény anyagot Kew Botanical Gardens-ben letétbe helyezte. Mai tudásunk szerint Mexikó Morales, Guerrero (Piedras Negras, Mogote, El Mirador) és Mexikó (Ixtapan-tól délre Tonatico-nál) államaiban, Barranca (Völgy) San Antonio 1500 (1400-1600) méter magasság körül.

Élőhely: Sziklás hegyek felső részén, illetve a nyugati völgyek felöli oldalán található. Viszonylag sűrűn, pázsitfűfélékkel, Agave brevifolia-val, Selaginella lepidophylla-val, Opuntia-kkal, más pozsgásokkal, és néhol ritkás lombhullató cserjékkel, némileg fákkal fedett sziklák között, sziklafelszíneken, sziklarepedésekben, ahol az előbbi egyéb növényzet ritkább él. Az alapkőzet 5-ös pH-jú konglomerátum, amelyen ennek homokszerűen aprózódott formája alkot közepes humusztartalommal talajt.

Kultúrában tartás

Élőhelyén fák, cserjék némi védelmében 5-6 pH-jú talajon él. Termesztésben a kissé meszes talajban is jól fejlődik, a növény pH tűrése is ideális. Ha betartjuk a kaktuszoknál megszokott általános szabályokat könnyen nevelhetjük ezt a fajt, és minden évben gyönyörködhetünk a több sorban elhelyezkedő virágaiban. Magvetéssel is viszonylag könnyen szaporítható, és a felnevelése sem nehéz. Élőhelyén általában napi 5-6 órás napsütést kap, az éves középhőmérséklet 21 °C, a december-januári 19,5 °C, májusi átlag 23,5 °C. 1200 mm körüli az éves csapadék mennyisége. Júniustól októberig tart a csapadékos időszak rövid, de intenzív esőkkel, amelyek nagy része elfolyik az agyagmentes talajon, aprózódott kőzeten és a sziklák között. A télen 5-10 °C-on teleltessük, teljesen szárazon.

Egyéb

Kultúrában halványzöldes vajsárgás virágú példányai is előfordulnak, ami valószínűsíti, hogy az eredeti élőhelyén is létrejöhet az ilyen virágszínű mutánsa. (A lektor.)

Szerzők és forrás

• Szöveg: Füleki József
• Kép: Füleki József
• Lektorálta és kiegészítette: Papp László
• Forrás: Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Pozsgások 854. kártya