Kategória:Stapelieae
Tudományos név
- Stapelieae (Horaninow) 1834
A név eredete, etimológia
A név az egyik legismertebb nemzetség, a Stapelia nevéből ered. A nemzetséget Carl von Linné nevezte el Johannes Bodaeus van Stapel (1602–1636) holland orvos és botanikus tiszteletére, aki a „Theophrasti De Historia Plantarum” című művéhez írt jegyzeteivel vált ismertté. A név latinizált formája a -eae végződéssel jelöli a botanikai tribusz rangot.
Típus
- Stapelia variegata Linnaeus; Gyűjtő: Johannes Bodaeus van Stapel (jegyzetek alapján), Dél-Afrika; Típuspéldány: Herb. Linn. No. 306.1 (LINN).
- Első leírása: Horaninow, P. F. F. (1834): Primae Lineae Systematis Naturae Naturae, 72. o.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Paul Fedorowitsch Horaninow 1834; (mint tribusz)
Stapelia variegata képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
Szinonimák
- Stapeliinae
- Ceropegieae (részben)
- Asclepiadaceae (részben)
- Podantheae
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
A tribusz tagjai szukkulens, évelő növények. Száruk többnyire húsos, oszlopos vagy gömbölyded, gyakran négy- vagy többélű, rajta szemölcsökkel vagy fogakkal (podaria), amelyek csúcsán a levelek maradványai vagy apró, csökevényes levelek találhatók. A növények tejnedvű szövettel rendelkeznek. A gyökérzet általában rostos, néha gumós vagy megvastagodott. A bőrszövet gyakran viaszos vagy szőrös a párologtatás csökkentése érdekében.
Generatív test
Virág
A virágok magányosak vagy álernyőben helyezkednek el. Jellemzőjük a bonyolult felépítésű ivarszerv, a gynostegium, amely a bibeszál és a porzók összenövéséből jön létre. A párta ötlevelű, gyakran forrt, csillag alakú vagy harangszerű. A virágok gyakran árasztanak dögszagot a megporzó legyek vonzására. A virágon belül kettős mellékpárta (corona) található, amely külső és belső részekre tagolódik. A pollen pollíniumokba tömörül.
Termés
A termés két, egymással szemben álló vagy szétálló tüszőtermés (folliculus). Érett állapotban a tüszők hosszában felrepednek.
- Magja: A magok laposak, barnásak, és a végükön fehér selymes szőrpamacs (coma) található, amely a széllel való terjedést segíti.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: Elsősorban az óvilági trópusokon és szubtrópusokon terjedtek el. Fő központjuk Dél-Afrika, Kelet-Afrika, az Arab-félsziget, de megtalálhatók Indiában, Mianmarban és a Mediterráneum egyes részein (pl. Spanyolország, Olaszország, Észak-Afrika) is.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, szemiarid területeken, sivatagokban, szavannákon élnek. Gyakran köves talajon, sziklák árnyékában vagy cserjések védelmében fordulnak elő.
Szukkulens taxonok
A klád tagjai kivétel nélkül szukkulens növények, amelyek a szárazsághoz való alkalmazkodásként a szárukban tárolják a vizet. Leveleik redukáltak, fotoszintézist főként a szárak végeznek. A csoportba olyan közismert nemzetségek tartoznak, mint a Stapelia, Huernia, Orbea, Caralluma és Edithcolea. Jellemzőjük a változatos, gyakran bizarr formavilágú, húsos szárszerkezet.
Taxonómia és filogenetika
Az APG IV osztályozás szerint a Stapelieae az Apocynaceae (meténgfélék) családján belül az Asclepiadoideae alcsalád része. A korábbi rendszertanokban önálló családként (Asclepiadaceae) is kezelték. A molekuláris vizsgálatok megerősítették, hogy a csoport monofiletikus, bár a nemzetségek közötti határok gyakran elmosódnak a párhuzamos evolúció és a hibridizáció miatt.
Forrás
Ebben a kategóriában pillanatnyilag egyetlen lap vagy médiafájl sem szerepel.