Trichocereus pachanoi

Trichocereus macrogonus var. pachanoi
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Cereeae
Alnemzetség-; csoport	Trichocereinae
Nemzetség	Trichocereus
Faj	Trichocereus macrogonus var. pachanoi

Tudományos név

Trichocereus macrogonus var. pachanoi (Britton & Rose) Albesiano & R.Kiesling in Haseltonia 17: 32. 2012. Sec. Schlumpberger (2021)
A tudományos név státusza: érvényes
Trichocereus pachanoi Britton & Rose 1920
A tudományos név státusza: szinonima

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév Echinopsis a görög echinos (sündisznó, tüskés) és opsis (megjelenés) szavakból ered, a tüskés megjelenésre utalva. A fajnév pachanoi Abelardo Pachano ecuadori botanikus nevét őrzi, aki 1918-ban részt vett a típuspéldány begyűjtésében.

Típuspéldány

Első leírása: Trichocereus pachanoi Britton & Rose, 1920
Első közlés: The Cactaceae 2: 134 (1920)
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Echinopsis pachanoi (Britton & Rose) H.Friedrich & G.D.Rowley, 1974

A(z) Trichocereus macrogonus var. pachanoi szinonimái

(A keresett Trichocereus pachanoi ennek a taxonnak a szinonimája)*

≡ Trichocereus pachanoi, ≡ Cereus pachanoi, ≡ Echinopsis pachanoi
= Trichocereus santaensis, ≡ Echinopsis santaensis
= Trichocereus schoenii, ≡ Echinopsis schoenii

Leírás

Erőteljes növekedésű, oszlopos kaktusz, amely természetes élőhelyén 3–6 méter, kivételesen akár 10–12 méter magasra is megnőhet. Idősebb korban gyakran elágazik, az oldalhajtások többnyire a törzs közelében, felfelé törően fejlődnek. A fiatal hajtások enyhén kékeszöldek, az idősebbek sötétzöld színűek.

A bordák száma általában 6–8, széles alapúak, lekerekített élűek. Az areolák felett keresztirányú bemetszések figyelhetők meg. Tövisezete változó: előfordulhat teljesen tövistelen forma, de egy areolán 1–5 (ritkán akár 10) sárgás vagy barnás tövis is megjelenhet, 1–2(–5) cm hosszúságban.

Virágai nagyok, 19–23 cm hosszúak, éjszaka nyílnak és illatosak. A külső lepellevelek barnásvörösek, a belsők fehérek. A porzók zöldesek, sárga portokokkal. A magház és a virágcső fekete, göndör szőrökkel borított.

Termése megnyúlt vagy röviden gömbölyded, sötétzöld, éréskor sárgás vagy enyhén vöröses árnyalatú, 3–4 cm széles és 5–6 cm hosszú. Magjai feketék vagy sötétbarnák, érdes felszínűek, 1,5–2 mm nagyságúak.

Elterjedés és élőhely

A faj őshonos Ecuador déli részén, különösen Azuay tartományban, Cuenca környékén, mintegy 2500 m tengerszint feletti magasságban. Elterjedése Peru északi területeire is átnyúlik. Hegyvidéki, mérsékelt klímájú területeken él, ahol a nappali hőmérséklet egész évben 20 °C körül alakul, az éjszakák viszont hűvösek.

Élőhelyein vulkanikus vagy aprózódott kőzetfelszíneken, ritkás lombhullató cserjék, fűfélék és más kaktuszfajok társaságában fordul elő.

Kultúra

Kultúrában rendkívül igénytelen és könnyen tartható faj. Gyakran alkalmazzák oltóalanyként. Tavasztól őszig szabadban nevelhető, jó vízáteresztő, enyhén savanyú talajban. Télen szárazon tartva a 0 °C körüli hőmérsékletet is károsodás nélkül elviseli.

Vegetatív úton, hajtásdugványról könnyen szaporítható. Ivarérett növényről származó dugványok már viszonylag fiatal korban virágzásra képesek.

Egyéb megjegyzések

A faj kultúrája feltehetően több ezer éves múltra tekint vissza. Az andoki térség őslakos népei kerítésnövényként, építőanyagként, valamint rituális és gyógyászati célokra is használták. Innen ered közismert spanyol neve, a „San Pedro kaktusz”. Pszichoaktív alkaloidtartalma miatt napjainkban is nagy érdeklődés övezi.

Szerzők

Szöveg: Lukoczki Zoltán, Papp László
Kép: Lukoczki Balázs
Lektorálta: Papp László

Forrás

Magyar kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, Pozsgasok 600. kartya