Kategória:Caryophyllales

• Caryophyllales (Jussieu ex Berchtold & J. Presl) 1820

A rend elnevezése a típusnemzetség, a Dianthus (szegfű) korábbi nevéről, a Caryophyllus-ról kapta a nevét. A kifejezés a görög karyon (dió, mag) és phyllon (levél) szavakból származik, ami eredetileg az illatos szegfűszeg (Syzygium aromaticum) bimbóira utalt, mivel azok hasonlítanak a kis diókhoz. A nevet később Linné a szegfűfélékre alkalmazta az illat hasonlósága miatt.

• Caryophyllaceae Jussieu
• Első leírása: Friedrich von Berchtold és Jan Svatopluk Presl írta le érvényesen 1820-ban az O přirozenosti rostlin című munkájukban.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Centrospermae Eichler
• Dianthales Bromhead
• Chenopodiales Lindley
• Polygonales Dumortier
• Plumbaginales Lindley
• Amaranthales Dumortier
• Cactales Dumortier

A rend tagjai rendkívül változatosak: az apró lágyszárúaktól a cserjéken át a hatalmas fákig és szukkulensekig minden forma megtalálható. Jellemző rájuk a sieve-tube plastids (rostacső-plasztiszok) sajátos típusa, amelyben a fehérjék gyűrű alakban helyezkednek el. Számos családban (például Chenopodiaceae, Amaranthaceae) megfigyelhető az anomális vastagodás a szárban. A levelek többnyire egyszerűek, ép szélűek, gyakran húsosak vagy szukkulensek. A gyökérzet gyakran karógyökér, amely esetenként raktározó szervvé módosul.

A virágok szerkezete a rendkívül egyszerűtől a bonyolultig terjed. Alapvetően ötkörösek, de gyakori a redukció. A virágtakaró lehet egynemű (perigonium) vagy elkülönülhet csészére és pártára. A porzók száma gyakran megegyezik a lepellevéllel vagy annak kétszerese. A magház felső vagy alsó állású, gyakran központi vagy bazális magvú (placentatio centralis vagy basalis).

Leggyakrabban toktermés, de előfordul szemtermés, makkocska vagy bogyó is.

• Magja: A magvakban a táplálószövet nem endospermium, hanem többnyire perispermium. Az embrió gyakran görbült, patkó alakú, körülöleli a perispermiumot.

• Földrajzi elterjedés: A rend képviselői az egész világon, minden kontinensen megtalálhatóak, az Antarktisz kivételével (bár ott is jelen van a Colobanthus quitensis). Különösen diverzek az arid és szemiarid területeken, mint Ausztrália, Afrika déli része, Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részei, valamint Közép-Ázsia.
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Rendkívül tág tűrésű csoport. Megtalálhatóak a trópusi esőerdőkben, a magashegységi tundrákon, de leginkább a sivatagi, félsivatagi és szikes környezethez alkalmazkodtak. Számos fajuk halofita (sótűrő) vagy xerofita (szárazságtűrő).

A Caryophyllales renden belül találhatók a növényvilág legjelentősebb szukkulens csoportjai. A Cactaceae (kaktuszfélék) családja szinte teljes egészében szukkulens, ahol a törzs veszi át a fotoszintézis szerepét, a levelek pedig tövisekké módosultak. Az Aizoaceae (kristályvirágfélék) családjára a levélszukkulencia jellemző (például Lithops). További jelentős szukkulens taxonok találhatók a Portulacaceae, Didiereaceae és Talinateae családokban. Ezek a növények speciális CAM-típusú fotoszintézist folytatnak a vízveszteség minimalizálása érdekében.

Az APG IV osztályozás szerint a Caryophyllales a valódi kétszikűek (Eudicots) Core Eudicots kládjába tartozik. A rend monofiletikus csoport. Két fő alrendre osztható: Caryophyllineae (korábban “Centrospermae”) és Polygonineae. Meghatározó kémiai jellemzőjük a betalain pigmentek jelenléte, amelyek a legtöbb családban helyettesítik az antociánokat (kivéve a Caryophyllaceae és Molluginaceae családokat).

• https://www.mobot.org/mobot/research/apweb/
• https://en.wikipedia.org/wiki/Caryophyllales
• https://www.ipni.org/
• https://powo.science.kew.org/