Corryocactus Britton & Rose 1920

A tudományos név státusza: érvényes

Rendszertani besorolás: Kaktuszfélék (Cactaceae)

A nemzetséget Thomas Avery Corry (1862–1942) perui mérnökről nevezték el, aki segítette Britton és Rose növénykutató expedícióit Dél-Amerikában. Nevéhez fűződik legalább három Corryocactus-faj felfedezése a vasútvonal mentén.

A Corryocactus nemzetség cserjés vagy fás növényekből áll, oszlopos, bordázott szárakkal, amelyek az aljától elágazhatnak. Növekedésük lassú, gyakran több méteres, bokros formációt alkotnak. A szárak átmérője általában 5 cm körüli, a bordák alacsonyak, a tövisek közepes hosszúságúak, kezdetben sárgák, majd sötétednek; egyes fajoknál (pl. C. brevistylus) akár 24 cm hosszúak lehetnek.

Virágaik nappaliak, tölcsér- vagy harang alakúak, 5–7,5 cm átmérőjűek, önmeddők, színe vöröstől sárgáig változik, gyakran élénk narancssárga. A virágokat rovarok (hártyásszárnyúak, kétszárnyúak) és kolibrik (Rhodopis vesper) porozzák be.

A termések gömb alakúak, tövisekkel borítottak, húsosak, ehetőek, a virágzat maradványai hozzájuk tapadnak. A magvak kicsik, ráncosak, fekete színűek, nyálkás burok borítja őket; terjesztésükért denevérek (Platalina genovensium) vagy egyes fajok esetében szarvasok (Hippocamelus antisensis) felelősek.

A Corryocactus nemzetség Dél-Amerika nyugati részén őshonos, főként Peruban, Bolíviában és Észak-Chilében. Kedveli a száraz, köves, sziklás vagy homokos területeket, napos vagy részben árnyékos élőhelyeken, 50–3800 m tengerszint feletti magasság között. Egyes fajok a közeli növényzetet használják függőleges helyzetük megtartásához (pl. C. pulquinensis).

A nemzetség jellegzetessége a hosszú, bordázott szárak és a közepes hosszúságú, sötétedő tövisek. Virágaik élénk színűek, tölcsér vagy harang alakúak. Termésük ehető, gömb alakú, tüskékkel borított.

A Corryocactus fajok vonzerejük ellenére ritkán fordulnak elő a termesztésben, mert hosszú, bokros növekedésük nehézkessé teszi az üvegházi tartást. Az oltványos szaporítás gyorsabb és biztonságosabb növekedést tesz lehetővé, de torzulhat a természetes habitus.

• Szöveg:
• Forrás: Britton & Rose 1922, Backeberg, Anderson, egyéb szakirodalmi összefoglalók

A Corryocactus a kaktuszfélék családjába tartozó, az Andok száraz, magashegyi vidékein elterjedt nemzetség. Fajai elsősorban Peru, Bolívia, Chile és Argentína területén élnek, jellemzően 2000 és 3500 méter közötti magasságban. A nemzetség tagjai változatos méretű, részben elágazó, hengeres vagy gömbölyded hajtásokat fejlesztenek, amelyeket erőteljes, látványos tövisek és nagy, csöves virágok jellemeznek. A Corryocactus fajok különösen jól alkalmazkodtak a száraz, köves élőhelyekhez, és a gyűjtők körében szálkás megjelenésük, valamint szívósságuk miatt kedveltek.

A Corryocactus fajok hajtásai többnyire hengeresek, esetenként kissé gömbölydedek, és a fajtól függően kisebb csomókat, idősebb korban akár nagyobb telepeket is kialakíthatnak. A szárak bordázottsága kifejezett: a hosszanti bordák felszínén helyezkednek el az areolák, amelyekből a tövisek, a virágok és az esetleges oldalhajtások fejlődnek.

A tövisek alakja és mérete nagy változatosságot mutat a nemzetségen belül. Előfordulnak fajok finom, tűszerű, sárga vagy fehéres tövisekkel, míg mások sötét, vastagabb és hosszabb, gyakran görbülő töviseket viselnek. Egyes fajok areolái gyapjasak, ami védelmet nyújt a magashegységi napfény és hőingadozás ellen.

A szövetek felépítése kifejezetten szárazságtűrő; a hajtások belsejében vízraktározó parenchima található, amely segíti a növény túlélését az erősen csapadékszegény élőhelyeken.

A Corryocactus virágai erőteljesen csövesek, legtöbbször a hajtások felső részén, az idősebb areolákból fejlődnek. A virágok színe fajonként változó: gyakoriak a vörös, rózsaszín és narancsos árnyalatok, de előfordulnak sárga vagy csaknem fehér virágú formák is. A virágok általában nappal nyílnak, és többnyire a kolibrikhez és rovarokhoz alkalmazkodott beporzási stratégiát követnek.

A virágzási idő a természetes élőhelyen tavasztól nyárig tart, termesztésben pedig megfelelő fényviszonyok mellett megbízhatóan ismétlődik.

A termések húsosak, általában gömbölydedek, és beéréskor fajtól függően zöldes, sárgás vagy pirosas árnyalatot öltenek. Néhány faj termése ehető, és a helyi lakosság egyes területeken hagyományosan felhasználja őket édes készítményekhez.

A magok aprók, sötét színűek és kemény héjúak. Csírázásuk többnyire megbízható, ha jó vízelvezetésű, enyhén homokos közegbe vetik őket.

A nemzetség Dél-Amerika Andok-vidékén honos, főként Peru déli részén, Bolíviában, Észak-Chilében és Északnyugat-Argentína száraz, félsivatagi zónáiban. Az élőhelyekre a sziklás alapkőzet, az erős napsugárzás, a hideg éjszakai hőmérséklet és a minimális csapadék jellemző.

A fajok többnyire meredek hegyoldalakban és jól vízelvezető, kavicsos-homokos talajokon telepednek meg, ahol a csapadék gyorsan elszivárog. A szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodás különösen fejlett vízraktározó szöveteikben és erős töviseikben mutatkozik meg.

A Corryocactus fajok virágait gyakran kolibrik, méhek és egyes rovarcsoportok látogatják, így jelentős szerepet játszanak a magashegyi beporzóközösségek fenntartásában. A terméseket madarak és kisebb emlősök fogyasztják, amelyek a magok terjedését segítik.

A hajtásokból kialakuló sűrű csomók menedéket biztosíthatnak hüllők és kisebb gerincesek számára is, így a nemzetség fajai szerkezetképző elemei lehetnek az élőhelyi mozaiknak.

A Corryocactus fajok jól tarthatók kultúrában, de igényeik a természetes élőhelyhez igazodnak. Világos, teljes napsütéses helyet és kiváló vízelvezetésű, ásványi jellegű talajkeveréket igényelnek. A vegetációs időszakban mérsékelt öntözést igényelnek, a talaj két öntözés között teljesen száradjon ki. Télen szinte teljes száraz nyugalmat kívánnak.

A túlöntözés különösen veszélyes, mert gyökérrothadáshoz vezethet. A kártevők közül időnként megjelenhet gyapjastetű vagy pajzstetű, amelyek ellen korai felismeréssel hatékonyan lehet védekezni.

A nemzetség magvetéssel és dugványozással is szaporítható. A dugványok gyökereztetése előtt néhány napos kalluszosodás javasolt.

A Corryocactus fajok legismertebb alaktani sajátosságai:

• csöves, feltűnő, gyakran vörös vagy rózsaszín virágok
• erős, változatos színű és méretű tövisrendszer
• magashegyi, száraz élőhelyekhez való kifejezett alkalmazkodás
• rendszerint hengeres, gyakran elágazó szárak
• néhány faj esetében ehető termés

A nemzetség számos más andoki kaktusztól megkülönböztethető jellegzetes, csöves virágairól és szálkás megjelenéséről.

A Corryocactus nemzetséget Britton és Rose írta le 1920-ban. A név a görög „korys” (sisak) és a „kaktos” szavakból ered, feltehetően egyes fajok virágainak alakjára utalva. A nemzetség a Cactoideae alcsaládon belül a Trichocereeae tribushoz áll közel.

A Corryocactus mintegy húsz fajt foglal magában. A legismertebbek közé tartozik a Corryocactus brevistylus, a Corryocactus chuskaensis, a Corryocactus pulquiensis és a Corryocactus erectus.

• Corryocactus brevistylus
• Corryocactus chuskaensis
• Corryocactus pulquiensis
• Corryocactus erectus

• Szöveg:
• Kép:
• Lektorálta:
• Forrás:
  • Britton, N. L. – Rose, J. N. (1920): The Cactaceae.