Kategória:Cephalocereus

A Cephalocereus a kaktuszok (Cactaceae) családjába tartozó, kevés (mindössze néhány) fajból álló nemzetség. Tagjai Mexikó középső és északi területein őshonosak. A nemzetségbe tartozó fajok jellegzetesen magas, oszlopos növekedésűek, gyakran feltűnő, szőrzetet vagy gyapjút viselő hajtáscsúccsal. A gyűjtők körében különösen ismert és kedvelt a Cephalocereus senilis, az „öregember-kaktusz”.

A Cephalocereus fajok oszlopos szárai természetes környezetben akár 10–15 méter magasra is megnőhetnek. A szár jellemzően hengeres, számos, függőlegesen futó bordával. A bordákon elhelyezkedő areolákból hosszabb-rövidebb tövisek fejlődnek, amelyek lehetnek szürkék, sárgák vagy fehérek.

Egyes fajokra jellegzetes a sűrű, fehér, szőrszerű borítás (cephalium-szerű képlet), amely a száron hosszabb szakaszt is fedhet. A virágok cső alakúak, többnyire éjszaka nyílnak, színük fajonként változik (fehér, rózsaszín, pirosas árnyalatok). A termések húsosak, magjaik aprók és sötét színűek.

A nemzetség a Cactaceae család Cactoideae alcsaládján belül a Pachycereeae törzsbe tartozik. Közeli rokonai többek között a Pachycereus, a Stenocereus, a Carnegiea és a Lophocereus nemzetségek.

A Cephalocereus nemzetség jelenleg néhány érvényes fajból áll, köztük a legismertebbek:

• Cephalocereus senilis
• Cephalocereus columna-trajani
• Cephalocereus purpusii
• Cephalocereus chrysacanthus

A Cephalocereus fajok kizárólag Mexikóban fordulnak elő, főként Hidalgo, Veracruz, Puebla, Oaxaca és San Luis Potosí területén. Élőhelyük általában száraz, köves hegyoldal, sivatagi bozótos vagy mészkősziklákon kialakuló xerofil vegetáció. Gyakran együtt fordulnak elő más oszlopos kaktuszokkal, valamint agávékkal, jukkákkal és opuntiákkal.

A Cephalocereus fajok tartása napfényben gazdag, meleg környezetet igényel. Főbb igényeik:

• Talaj: jó vízelvezetésű, laza, ásványi jellegű közeg.
• Fény: teljes napfény, legalább napi 6 óra direkt fény.
• Öntözés: ritkán, a talaj teljes kiszáradása után; a túlöntözés kerülendő.
• Hőmérséklet: melegkedvelők; a hidegtűrésük korlátozott, ezért fagy ellen védeni kell őket.
• Szaporítás: többnyire magról, egyes esetekben oldalhajtásról.

A Cephalocereus fajok száraz területek fontos komponensei:

• élőhelyet és táplálékot biztosítanak madaraknak, rovaroknak és kisemlősöknek,
• virágaik jelentős nektárforrások az éjszakai beporzók – főként denevérek – számára,
• természetes állományaikat helyenként veszélyezteti az élőhelypusztulás és az illegális gyűjtés.

Cephalocereus senilis Közismert neve „Őszapó-kaktusz”. Hosszú, fehér szőrzet borítja, amely védi az intenzív napsugárzástól. Szára akár 5–6 méteres is lehet. Virágai rózsaszínűek vagy lilásak, éjszaka nyílnak. Nagyon népszerű dísznövény.

Cephalocereus purpusii Közép-Mexikóban élő oszlopos faj. Szára akár 8 méteres magasságot elérhet. Bordái határozottak, az areolákból erőteljes tövisek fejlődnek. Virágai élénkpirosak, éjszaka nyílnak. Ritkábban tartott, de dekoratív faj.

Cephalocereus columna-trajani Az egyik legimpozánsabb faj: a szárak a természetben akár 15–20 méteres magasságot is elérhetnek. Tövisei rövidek, virágai rózsaszínesek vagy lilák, főként éjszaka nyílnak. Természetben ritkuló állományú faj.

Cephalocereus chrysacanthus Közepes méretű faj, sárga vagy aranyszínű töviseiről ismert. Virágai rózsaszínek vagy lilák. Viszonylag ritka, de gyűjtők körében kedvelt.

• Szöveg:
• Kép:
• Lektorálta:
• Forrás: