Ugrás a tartalomhoz

Consolea rubescens

Innen: MKOE wiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen Dr. Gyúró Zoltán (vitalap | szerkesztései) 2026. május 24., 09:49-kor történt szerkesztése után volt. (Forrás)
Consolea rubescens

Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén Eukaryota
Ország Plantae
Klád Angiospermae
Klád Eudicots
Klád Core Eudicots
Rend Caryophyllales
Család Cactaceae
Alcsalád Opuntioideae
Nemzetség-
csoport
Opuntieae
Nemzetség Consolea
Faj Consolea rubescens
Google képek Bing képek

Tudományos név

  • Consolea rubescens (Salm-Dyck ex DC.) Lem. in Rev. Hort. 34: 174. 1862. Sec. Majure & al. (2021)
    elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A Consolea nemzetségnév Michelangelo Console (1812–1897) olasz botanikus, a Palermói Botanikus Kert kurátorának nevét őrzi. A specifikus jelző, a rubescens a latin rubescere igéből származik, melynek jelentése „vörösödő” vagy „piruló”, ami a növény hajtásainak, virágainak vagy sérült szöveteinek vöröses elszíneződésére utal.

Típus

  • Consolea rubescens (Salm-Dyck ex Pfeiff.) Lem.; Gyűjtő, hely és időpont nincsenek pontosan rögzítve a korai leírásokban, típuspéldánya kultúrából származik.
  • Első leírása: Pfeiffer, L. G. G. (1837): Enumeratio Diagnostica Cactearum Hucusque Cognitarum, 146. oldal (mint Opuntia rubescens).
  • Az aktuális nemzetségbe helyezte: Lemaire, C. (1862): Revue Horticole 34: 174.
Consolea rubescens képgaléria

(forrás: Wikimedia Commons)

A(z) Consolea rubescens szinonimái

  • Opuntia rubescens, ≡ Cactus rubescens, ≡ Consolea moniliformis subsp. rubescens
  • = Opuntia catocantha, ≡ Consolea catacantha
  • = Opuntia guanicana, ≡ Consolea guanicana

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

A növény robusztus, fatermetű megjelenésű, kifejlett korában a magassága elérheti a több métert is. A főszár hengeres vagy kissé lapított, fásodó, hosszirányban barázdált, sűrűn tövises, idősebb korában barna kéreggel borított. A hajtás szegmensei (kladódiumai) megnyúlt-oválisak, laposak, húsosak, sötétzöldek, de intenzív napsütésben vagy stressz hatására vöröses árnyalatot öltenek (innen a név). A szegmensek felülete sima, bordák és szemölcsök nincsenek rajtuk. A felületen szabályos rendben elhelyezkedő areolák kicsik, kissé süllyedtek, gyapjasak, barna sörtetövisekkel és sárgásbarna glochidium-okkal ellátottak. Az axillák nem kifejezettek. A peremtövis és a középtövis nem különül el élesen egymástól; a tövisek száma areolánként változó (gyakran 1–6 darab), színük fehéres, szürkés vagy sárgásbarna, merevek, tűszerűek, de bizonyos kultúrában tartott alakok csaknem teljesen tövistelenek is lehetnek. A valódi levélképletek aprók, hengeres-kúposak, korán lehullóak, így a fotószintézist szinte kizárólag a szukkulens szárak és a lapított hajtások végzik. A gyökérzet erősen elágazó, sekélyen szétterülő, ami a csapadék gyors felvételét szolgálja az arid környezetben.

Generatív test

Virág

A virágok a legfelső, érett hajtásszegmensek peremén magánosan fejlődnek, nappal nyílnak. A virág széles tölcsér vagy serleg alakú, feltűnő narancssárga, sárgásvörös vagy mélyvörös színű, a megporzó rovarok számára könnyen észrevehető.

  • Takarólevelek: A lepellevélképletek spirálisan helyezkednek el, fokozatos átmenetet mutatnak a külső és belső körök között; a külső lepellevélek rövidebbek, húsosabbak és zöldesvörösek, míg a belső lepellevélek széles-oválisak, vékonyabbak, selymes fényűek, intenzív narancsvörös árnyalatúak, a párta és a csésze nem különül el élesen.
  • Ivarlevelek: A porzószálak számosak, rövidebbek a lepleknél, a portokok sárgák és bőséges virágport termelnek; a termő alsó állású, vaskos, a henger alakú bibeszál csúcsán elhelyezkedő bibe többkarú, sárgásfehér vagy halványzöld színű.

Termés

A termés húsos, tojás vagy körte alakú, éretten vöröses vagy sárgásvörös színű, felületén apró areolák találhatók glochidiumokkal. Íze enyhén savanykás.

  • Magja: A magok viszonylag nagyok, lencse vagy vese alakúak, kemény, világosbarna, csontos maghéjjal (arillus) burkoltak, amely védi őket a kiszáradástól és az emésztőnedvektől.

Elterjedés és élőhely

  • Földrajzi elterjedés: A faj eredeti elterjedési területe a Karib-térség szigeteire korlátozódik, különösen a Kis-Antillák és a Virgin-szigetek szárazabb régióiban őshonos, de behurcolt vagy kultúrából kivadult állományai előfordulnak Amerika más szubtrópusi területein is.
  • Élőhely, éghajlat, lifestyle, növénytársulás: Tipikus litofiton vagy talajlakó növény, amely a tengerparti sávok száraz, köves, mészkősziklás területein, valamint a száraz bozótosokban (xerofil cserjésekben) él. Elviseli a sós tengeri szeleket és a tartós aszályt; a trópusi, félévesen száraz klímát kedveli, ahol a csapadék kevés és rendszertelen.

Kultúrában tartás

Kultúrában viszonylag könnyen tartható, melegigényes faj. Mivel nem viseli el a fagyot, mérsékelt égöv alatt télen fűtött, száraz, világos helyen (minimum 10-12 °C-on) kell teleltetni. Nyáron meghálálja a szabadban, tűző napon való elhelyezést. Jó vízáteresztő, ásványi anyagokban gazdag, laza kaktusztalajt igényel; a pangó vizet és a túlöntözést kerülni kell, mert a húsos szár és a gyökérzet gyorsan rothadásnak indulhat.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A Consolea rubescens jól megkülönböztethető a legtöbb Opuntia fajtól a határozott, magas, fásodó törzse és a hajtások jellegzetes, fanyarszerű vagy aszimmetrikus elágazásrendszere alapján. A nemzetségen belüli rokon fajoktól, mint például a Consolea falcata vagy a Consolea spinosissima, a hajtásszegmensek formája, a tövisek sűrűsége, valamint a virágok jellegzetes narancsvörös színe és a hajtások vörösödő hajlama választja el.

Taxonómia és filogenetika

A nemzetség a kaktuszfélék ( Cactaceae ) családján belül az Opuntioideae alcsaládba és az Opuntieae tribuszba tartozik. A modern molekuláris filogenetikai vizsgálatok megerősítették, hogy a Consolea egy monofiletikus egységet alkot, amely morfológiailag is jól elkülönül a tágabb értelemben vett fügekaktuszoktól (Opuntia). A filogenetikai kladogramok alapján a nemzetség fajai korán különváltak a szárazföldi észak-amerikai kládoktól, és speciális adaptációval alkalmazkodtak a karibi szigetvilág endemikus, száraz ökológiai fülkéihez.

Forrás