Acanthocalycium a Cactaceae családba tartozó kaktusznemzetség, amely Dél-Amerikában őshonos. Tagjai gyapjas areoláikról és feltűnő, színes virágaikról ismertek. A nemzetség fajai kedveltek a kaktuszgyűjtők és dísznövénykedvelők körében, mivel viszonylag könnyen tarthatók és dekoratív megjelenésűek.

Az Acanthocalycium fajok gömbölyded vagy hengeres szárú növények, amelyek elérhetik a 30 cm-es magasságot és átmérőt. A szárakat gyapjas areolák borítják, amelyek különböző hosszúságú és színű töviseket viselnek – egyes fajoknál rövidek és erősek, másoknál hosszabbak és hajlottak lehetnek.

A virágok a hajtások csúcsán fejlődnek, sokszirmúak, és különböző színekben – rózsaszín, narancs, piros, sárga vagy fehér – pompáznak. Az areolákban található sűrű fehér vagy sárgás szőrzet hő- és vízveszteség elleni védelmet biztosít.

A nemzetség tagjai a száraz, csapadékszegény élőhelyekhez alkalmazkodtak: vastag, húsos száruk vizet raktároz, sekély gyökérzetük pedig gyorsan képes felvenni a nedvességet az esőzések után.

Az Acanthocalycium a Caryophyllales rendbe és a Cactaceae család Cactoideae alcsaládjának Trichocereeae tribusába tartozik. A nemzetséget 1922-ben Friedrich Ritter írta le.

Két alnemzetségre oszlik:

• subgen. Acanthocalycium – sárga, rózsaszín vagy narancsszínű virágokkal,
• subgen. Gymnocalycium – fehér vagy krémszínű virágokkal.

Közeli rokon nemzetségei közé tartozik az Echinopsis, a Lobivia és a Rebutia.

• Echinopsis thionantha subsp. glauca
• 
  Lukoczki Zoltán

Az Acanthocalycium fajok Dél-Amerikában honosak, főként Argentínában, de előfordulnak Bolíviában, Uruguayban és Paraguayban is. Élőhelyeik között megtalálhatók a sziklás lejtők, füves puszták és cserjések.

A fajok különféle környezeti feltételekhez alkalmazkodtak: egyesek az Andok magasabb, hűvös területein élnek, míg mások alacsonyabban fekvő, melegebb vidékeken. Többségük jó vízáteresztő talajt igényel, és alacsony csapadék mellett is megél, de néhány, például az Acanthocalycium spiniflorum, nedvesebb körülményeket is elvisel.

Az Acanthocalycium fajok kedveltek a gyűjtők körében, mivel egyszerűen nevelhetők. Világos, napos helyet és laza, jó vízelvezetésű talajt igényelnek (homok, perlites tőzegkeverék).

A növényeket takarékosan kell öntözni: a növekedési időszakban (tavasz–nyár) kéthetente, a nyugalmi időszakban (ősz–tél) havonta egyszer vagy ritkábban. Szaporításuk magvetéssel, dugványozással vagy sarjak leválasztásával történhet.

Kártevők ritkán támadják, de előfordulhatnak pajzstetvek, takácsatkák és liszteskék, amelyek ellen rovarölő szappan vagy neemolaj alkalmazható.

A nemzetség tagjai dísznövényként jelentősek, gyapjas areoláik és színes virágaik miatt keresettek. Természetes élőhelyükön ökológiai szerepük is fontos: táplálékot és menedéket biztosítanak madaraknak és rovaroknak, valamint hozzájárulnak a biodiverzitás fenntartásához.

Néhány faj – például az Acanthocalycium glaucum – gyümölcse hagyományos gyógyászati célokra is használt Dél-Amerikában (pl. láz és gyulladás csillapítására).

A természetes populációkat veszélyezteti az élőhelyek pusztulása és a túlzott gyűjtés; egyes fajok, például az Acanthocalycium klimpelianum és az Acanthocalycium spiniflorum, az IUCN vörös listáján veszélyeztetett kategóriában szerepelnek.

• Acanthocalycium glaucum – Argentína és Uruguay területéről ismert, kékesszürke szárú, rózsaszínes-lilás virágú faj; termését hagyományosan gyógyászati célokra használják.
• Acanthocalycium spiniflorum – Argentína, Bolívia és Paraguay faja, sárga virágokkal és erősen tövises szárakkal; jó fagytűrésű (–7 °C-ig).
• Acanthocalycium thionanthum – nagy, fehér virágairól és gyapjas areoláiról ismert, kedvelt dísznövény.
• Acanthocalycium violaceum – ritka, ibolyaszínű virágú faj, amely az élőhelypusztulás miatt sebezhető státuszban van.
• Acanthocalycium ferrarii – hosszú, hajlékony tövisekkel és mély rózsaszín virágokkal rendelkező, gyűjtők körében népszerű faj.