„Kategória:Opuntia” változatai közötti eltérés

Típusfaj: Opuntia ficus-indica (L.) Mill.

A Opuntia a kaktuszfélék (Cactaceae) családjába tartozó, a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjébe sorolt nemzetség. Több száz faj tartozik ide, elsősorban Észak-, Közép- és Dél-Amerikából, de több fajját világszerte dísznövényként is termesztik.

• Eredet: A név az ókori Görögországban található Opus (görögül: Ὀποῦς, Opous) város nevéből származik, amely a mai Locris területén feküdt.
• Jelentés: Idősebb Plinius (római természettudós) említett egy növényt, amely a hagyomány szerint e város környékén nőtt (valószínűleg egy másik pozsgás növényt). Carl von Linné és más korai botanikusok ezt a nevet tévesen alkalmazták az Újvilágból származó, lapított szárú kaktuszok nemzetségére.

Az Opuntia növények legjellemzőbb bélyege a lapított, húsos szárszegmensek — a cladodium-ok. Ezek a szegmensek fotoszintetizálnak és vízraktározásra alkalmasak, így alkalmazkodásként szolgálnak a száraz, aszályos élőhelyekhez. Az areolákból származó tövisek és apró szőrök — a glochidák — védelmet nyújtanak az állatok ellen. A glochidium-ok (tsz: glochidia) aprók, de szúrósak, könnyen lesodródnak és irritálhatják a bőrt. Virágaik feltűnőek, nagyok lehetnek, és sok fajban sárgától pirosig változó színűek. A virágzás tavasztól nyárig jellemző. A virágokat követi a húsos, gyakran szőrös termés — a kaktuszgyümölcs, amely sok faj esetében ehető, kultúrnövény és gyűjtemények kedvelt darabja.

Az Opuntia fajok természetes élőhelye Észak-, Közép- és Dél-Amerika száraz, félsivatagos, sivatagi, bozótos és félszáraz gyepekben, sziklás vagy homokos talajokon. Egyes fajok tengerparti, sztyeppi vagy mérsékelt éghajlatú területeken is megélnek.

Az Opuntia meglehetősen könnyen tartható kaktusz: laza, jó vízelvezetésű, homokos-kavicsos talaj, világos, napos hely ajánlott. Öntözés: ritka, az öntözések között a talaj teljes kiszáradásának jó esélyével. Télen száraz tartás, fagytól védetten. Szaporíthatók magról vagy szár- / szegmensdugványról. A glochidák miatt óvatos bánásmód javasolt (kesztyű, óvatos mozgatás).

Az Opuntia a Cactaceae család második legnagyobb nemzetsége. Mint minden fajgazdag kaktuszcsoportnál, az Opuntia esetében is számos különböző nemzetség-felosztási koncepciót javasoltak, eltérő számú elkülönített nemzetséggel. Előfordult a szélsőséges szétválasztás (pl. Backeberg 1966), és ennek ellenkezője, azaz a nagyon tág értelemben vett összevonás is (Rowley 1958; Benson 1982).

A Wallace és Dickie (2002) által végzett első filogenetikai vizsgálat, amely az rpl16 intronon alapult, azt találta, hogy a tág értelemben vett Opuntia polifiletikus. Az általuk bemutatott módosított nemzetségi rendszerben az Opuntia felosztása mellett érveltek, mert ellenkező esetben más nemzetségek (pl. Pereskiopsis, Pterocactus) is az Opuntia-n belül helyezkedtek volna el, és ezek beolvasztása rendkívül heterogén, széteső nemzetséget eredményezett volna. Ezért Wallace és Dickie javasolták az Opuntia korábban elkülönített nemzetségeinek visszaállítását: Austrocylindropuntia, Brasiliopuntia, Consolea, Corynopuntia, Cumulopuntia, Cylindropuntia, Grusonia, Maihueniopsis, Miqueliopuntia, Nopalea, Tephrocactus, Tunilla.

Az Opuntia szűk értelemben (s.str.) így azokra a taxonokra korlátozódott, amelyeknek lapított szártagjaik vannak és hálózatos szerkezetű pollenjük.

Ezt a rendszert Hunt (2006) teljes egészében átvette, Nyffeler és Eggli (2010) pedig nagyrészt követték.

Griffith és Porter (2009), a plastid trnL–F és a nukleáris ITS adatok felhasználásával azt találta, hogy a szűk értelemben vett Opuntia valójában magában foglalja a Consolea-t és a Nopalea-t is; a mindhárom nemzetséget tartalmazó klád 100%-os támogatottságot kapott, és a Consolea és a Nopalea is monofiletikusnak bizonyult 100%-os támogatással. A törzsfa felbontása azonban nem tette lehetővé a nemzetségek azonnali, egyértelmű határvonalainak meghúzását.

A Nopalea-t azért különítették el korábban az Opuntia s.str.-től, mert virágai elsősorban kolibrik általi beporzásra specializálódtak (ún. „hummingbird-szindróma”). Ennek ellenére többször kimutatták, hogy az Opuntia belsejében helyezkedik el (Wallace & Gibson 2002; Griffith & Porter 2009; Bárcenas és mtsai 2011; Hernández-Hernández és mtsai 2011).

Majure és mtsai (2012), illetve Majure & Puente (2014) véglegesen bizonyították, hogy a Nopalea mélyen az Opuntia-n belül van, és pusztán egy beporzóváltás eredménye, ahol a rovarmegporzásról madármegporzásra történt az átállás egy szélesebb Opuntia kládon belül. [Hernández-Ledesma és mtsai (2015)]

Bár az Opuntia s.str. ma már jól meghatározott, a fajhatárok és a taxonómia továbbra is problémásak, és sok rendszertani munka szükséges ahhoz, hogy pontosabban megértsük a fajok közötti kapcsolatokat, és hogy a fajokat helyesen lehessen elhatárolni. Majure és mtsai (2017) felvetették, hogy rejtett (kriptikus) fajok is léteznek a kládban, és részletes, monografikus feldolgozásra lesz szükség a nemzetség egészén belül ennek tisztázására. [Majure (2021)]

• Opuntia ficus-indica — az egyik legismertebb faj, termése és „nopales” szára fogyasztható, gazdasági és kerti jelentőségű.
• Opuntia robusta — robosztus méretű faj, nagy szegmensekkel és jól látható tövisezett terméssel.
• Opuntia fragilis — északi elterjedésű faj, viszonylag hidegtűrő, talajtakaróként ismert.
• Opuntia compressa — alacsony, bokros növekedésű faj, jellemző feltűnő sárga vagy narancs virágzással.
• Opuntia macrocentra — karakteres, dísznövényként kedvelt faj, látványos virágokkal és dekoratív habitussal.

• https://caryophyllales.org/