Neowerdermannia chilensis

Neowerdermannia chilensis
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Notocacteae
Nemzetség	Neowerdermannia
Faj	Neowerdermannia chilensis

Tudományos név

Neowerdermannia chilensis Backeb. in Cact. Succ. J. (Los Angeles) 8: 73. 1936 sec. Hunt 2006
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév Erich Werdermann (1892–1959) német botanikus professzor nevét viseli, aki a kaktuszok rendszertanának szakértője, a Berlin-Dahlemi Botanikus Kert és Múzeum igazgatója, valamint több dél-amerikai expedíció résztvevője volt. A név ógörög előtagja („neo” = új) a káposztafélék családjába tartozó Werdermannia nemzetségtől való megkülönböztetést szolgálja.
A fajnév Chile északi területeire, a faj természetes előfordulására utal.

Típuspéldány

Típusélőhely: Észak-Chile, a bolíviai határ közelében, kb. 3600 m tengerszint feletti magasságban
Első leírása: Cactus and Succulent Journal (Los Angeles) 8: 73. 1936.
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Curt Backeber 1936

A(z) Neowerdermannia chilensis szinonimái

≡ Weingartia chilensis, ≡ Sulcorebutia chilensis
= Neowerdermannia peruviana, ≡ Neowerdermannia chilensis subsp. peruviana

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

A hajtás gömbölyű vagy megnyúlt gömb alakú, sötét kékeszöld színű. Vastag répagyökere hegyben végződik. Bordáinak száma körülbelül 15, amelyeket széles areolák és erősen fejlett szemölcsök tagolnak.

Areolák

Az areolák szélesek, a bordák mentén helyezkednek el. A fiatal areolák világosabb színűek, később szürkésebb árnyalatot vesznek fel.

Tövisek

Középtövis: 1 db, merev, egyenes, nem horgas, színe lilásbarnától feketéig változó
Peremtövis: kb. 20 db, rugalmasak, enyhén íveltek, a legalsó hosszabb és néha horgas

A fiatal tövisek lilásszürke árnyalatúak, alsó részük világosabb, csúcsuk sötétebb barnáslila. Az idősebb tövisek fokozatosan szürkésebb, lilásabb árnyalatot vesznek fel. Hosszuk 8–22 mm.

Generatív test

Virág

Virágai fehérek vagy halvány sárgásfehérek, 2–2,5 cm átmérőjűek és 2,4–2,8 cm magasak.

Belső lepellevelek: halvány sárgásfehérek, fénylők, két sorban helyezkednek el, felső részük félköríves és szabálytalanul fogazott
Külső lepellevelek: lándzsa alakúak, felső részük sötétbarna vagy barna középcsíkos, alsó részük halvány sárgásfehér, néha zöldes árnyalattal
Porzók: porzószálai fehéresek, a portokok fehérek
Bibeszál: halvány sárgászöldes-fehéres, a bibeágak száma 5–7

A bibe általában nem vagy csak alig emelkedik a külső porzósor fölé.

Termés

Termése gömbölyű, csupasz, kezdetben zöldes, később matt feketéslilás árnyalatú. A termések kiemelkednek a szárból, gyakran hosszanti irányban felrepednek, de a magok rendszerint nem szóródnak ki.

A beszáradt termés:

4,5–6 mm hosszú
3–3,5 mm átmérőjű

Mag

A magok:

1,5–1,6 mm hosszúak
1–1,2 mm vastagok
barnás alapszínűek
felszínük rücskös, kiemelkedő sejtfalakkal

A hilum–csírakapu-régió (HMR) rögbilabda alakú, világos drapp színű.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Észak-Chile és Dél-Peru magashegységi területei
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: 3600 méter körüli tengerszint feletti magasságban élő magashegyi faj. Élőhelyein aprózott kőzetfelszíneken, ritkás füvekkel és törpecserjékkel tarkított területeken fordul elő. Az erős UV-sugárzás miatt a növények gyakran sziklák vagy cserjék védelmében fejlődnek.

Kultúrában tartás

Igényei a többi dél-amerikai magashegységi kaktuszéhoz hasonlóak. Jó vízáteresztő, túlnyomórészt ásványi összetételű, savanyú kémhatású talajban fejlődik megfelelően. Sok fényt és friss levegőt igényel, öntözése óvatosan történjen.

Üvegházi körülmények között virágzása általában április végén vagy május elején kezdődik. A termések július közepére–augusztus elejére érnek be és száradnak be.

Magról nehezen nevelhető faj. A magok csírázási aránya erősen változó, és az optimális csírázási hőmérséklet viszonylag alacsony, kb. 15 °C. A magoncok érzékenyek a túlöntözésre.

A fiatal növények oltására Pereskiopsis alany használható. Az oltványok leválasztása után a gyökeresedés lassú és bizonytalan lehet.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Jellegzetes a sötét kékeszöld test, az erős répagyökér, valamint a sok vékony peremtövis és az egyetlen merev középtövis kombinációja. Virágai világos színűek, többnyire fehérek vagy halvány sárgásfehérek.

Taxonómia és filogenetika

Fajkörében sokáig bizonytalan rendszertani helyzetű taxonnak számított. A korábban önálló fajként leírt Neowerdermannia peruviana ma többnyire a Neowerdermannia chilensis egyik formájaként vagy alfajaként szerepel.

Egyéb

A faj természetes élőhelyein az extrém magas UV-sugárzás, az erős napi hőingás és a száraz levegő jelentős szelekciós tényezőt jelentenek. Lassú növekedésű, ritka faj.

Szerzők

Szöveg: Kiss László
Kép: Kiss László
Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 593–594. kártya