Harrisia pomanensis
| Harrisia pomanensis | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Trichocereinae |
| Nemzetség | Harrisia |
| Faj | Harrisia pomanensis |
 
| |
Tudományos név
- Harrisia pomanensis (F.A.C.Weber ex K.Schum.) Britton & Rose, Cactaceae 2: 155. 1920 sec. Franck 2016
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév William Harris (1860–1920) brit kormányzati szolgálatban álló ír botanikus nevét kapta, aki 1907 és 1911 között Jamaikán gyűjtött és a jamaikai nyilvános kertek és ültetvények főfelügyelője volt.
- A fajnév az élőhelyről, az argentínai Villa de Pomán faluról származik, ahol az első példányokat gyűjtötték.
Típuspéldány
- Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: ---
- Első leírása: Gesamtbeschreibung der Kakteen 136. 1897.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose 1920
A(z) Harrisia pomanensis szinonimái
- ≡ Cereus pomanensis, ≡ Echinopsis pomanensis, ≡ Eriocereus pomanensis, ≡ Harrisia pomanensis subsp. pomanensis
- = Eriocereus polycanthus
- = Eriocereus tarijensis, ≡ Harrisia pomanensis subsp. tarijensis
- − Cereus bonplandii var. pomanensis
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár
Cserjeszerű növény. Hajtásai eleinte felállók, később elterülők vagy kúszók, ha megfelelő támaszt találnak, nem ritkán felkapaszkodnak. A hajtások általában 3 méter körüli hosszt érnek el, de fényviszonyok és a tápanyagellátottság függvényében ez mindkét irányba jelentősen eltérhet. A hajtások átmérője 3–8 cm, színük zöld vagy kékeszöld, kissé hamvasak.
Szemölcsök
Bordáinak száma 4–5 db, de akár 7 is lehet. A bordák éle lekerekített, alig tagolt, csupán enyhe hullámosság figyelhető meg.
Axillák
Areolák
Az areolák a hullámok csúcsán ülnek, egymástól 12–14 mm távolságra.
Tövisek
- Középtövis: 1 db, 1–2,5 cm hosszú
- Peremtövis: 5–8 db, kb. 1 cm hosszú
A tövisek merevek, a hajtáscsúcson rózsaszínes árnyalatúak, később csaknem fehérek, csúcsuk fekete.
Generatív test
Virág
Éjszaka nyíló, tölcsérszerű virágai fehérek, kb. 15 cm hosszúak. A külső lepellevelek keskenyebbek, elállóak, zöldes-vöröses szegélyűek. A virágcső és a magház hegyes pikkelyekkel fedett, a virágcső areolái fehér hajasak.
Termés
Termése gömb alakú, 3–5 cm átmérőjű, vörös, éretten felreped.
- Magja: fekete, tompa fényű, ovális, 2 mm-nél hosszabb, kb. 1,5 mm széles, kb. 1 mm vastag
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: Argentína északi tartományai, Bolívia és Paraguay
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: szubtrópusi, időszakos csapadékú félörökzöld erdőkben, szavannákon, lombhullató száraz erdőkben (campos cerrados), leggyakrabban száraz bokrosokban (catinga). Tengerszint feletti magassága rendkívül változó, kb. 400–2000 m között.
Kultúrában tartás
Rendkívül gyors növekedésű faj, kultúrában tartva ez a legproblémásabb tulajdonsága. Kedvező körülmények között egy erőteljes hajtás fél-egy métert is nőhet évente. Ugyanakkor egy sokágú, idősebb növény rengeteg látványos virágot nyit és nem kevésbé látványos termést érlel egy-egy szezonban.
A növényt célszerű nagy edénybe ültetni, amelyet úgy helyezünk el, hogy a helyszínen el lehessen végezni az átültetést. A növekedő hajtásokat megfelelő támasztékokkal irányíthatjuk és rögzíthetjük. Talaja humuszban gazdag, savanyú kémhatású, jó vízáteresztő legyen.
A fejlődési időszakban lényegesen több öntözést igényel, mint a legtöbb kaktusz. A tűző napfénynek kitett hajtásrészeken kevesebb virág fejlődik, mint a szórt fényben lévőkön. Virágzására nyár elejétől ősz elejéig számíthatunk. A növény öntermékenyülő.
Télen szárazon, akár 5 °C-on teleltethető, de kedvezőbb, ha a száraz időszak rövid.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
Taxonómia és filogenetika
Egyéb
A Harrisia fajokat a gyűjteményekben még ma is gyakran Eriocereus néven jelölik. Ez elsősorban Curt Backeberg munkásságának köszönhető, aki életben tartotta az Eriocereus nemzetséget annak ellenére, hogy Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose már 1920-ban elvetette. A név ma alnemzetség (subgenus) szinten használatos.
Szerzők
- Szöveg: Lukoczki Zoltán
- Kép: Lukoczki Zoltán
- Lektorálta: Papp László
Forrás
- Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 585–586. kártya