Euphorbia inermis
| Euphorbia inermis | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Klád | Rosids |
| Klád | Fabids |
| Rend | Malpighiales |
| Család | Euphorbiaceae |
| Alcsalád | Euphorbioideae |
| Nemzetség- csoport |
Euphorbieae |
| Alnemzetség-csoport | Euphorbiinae |
| Nemzetség | Euphorbia |
| Faj | Euphorbia inermis |
 
| |
Tudományos név
- Euphorbia inermis Mill.
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév az ógörög „euphorbos” szóból ered, jelentése „jól táplált”, „kövérkés”. A név II. Juba mauretániai király udvari orvosára, Euphorbosra utal, aki tejnedvű növényeket használt gyógyításra.
- Az inermis latin eredetű fajnév jelentése „fegyvertelen”, „fegyvertelenül”, illetve növények esetében „tövis nélküli”. A név a növény tövisek nélküli megjelenésére utal.
Típus
A fajt Philip Miller írta le 1768-ban a The Gardeners Dictionary, 8. kiadásában, a 13. szám alatt. Az IPNI szerint a közlés dátuma 1768. április 16.
Euphorbia inermis képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
Szinonimák
Euphorbia viperina A.Berger in Monatsschr. Kakteenk. 12:39 (1902)
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Az Euphorbia inermis pozsgás, medúzafej-szerű növekedésű növény. Központi, föld alatti, húsos gumóból számos, ujjszerűen szétterülő, hengeres hajtás fejlődik. A növény átmérője mintegy 50 cm-t érhet el.
A rövid, csonkolt központi szár a talaj felszíne fölött mintegy 6 cm-re emelkedik, vastagsága 3–10 cm. Innen számos szétterülő, hengeres hajtás ered, amelyek mintegy 4–40 cm hosszúak és 6–12 mm átmérőjűek. Színük szürkészöld.
A hajtások oldalán esetenként elszáradt, maradandó virágkocsányok is megfigyelhetők.
A levelek erősen redukálódtak, levélkezdemények formájában jelennek meg. A levélkezdemények tojásdad alakúak, körülbelül 1–3 × 1 mm-esek.
A növény nagy, húsos, föld alatti gumót fejleszt, amelyből a felszíni szár és a szétterülő hajtások erednek.
Generatív test
Virág
Az Euphorbia inermis egylaki növény. A virágzatok a hajtások csúcsán, a gumók felső részén elhelyezkedő dudorok levélhónaljában fejlődnek. Az Euphorbia nemzetségre jellemző cyathiumok magányosan állnak.
- Takarólevelek: A cyathium csészeszerű burka mintegy 8–9 mm átmérőjű, fehér, kívül és belül kopasz. Öt, ritkábban négy mirigy és öt, harántirányban téglalap alakú, pillás szélű lebeny alkotja. A lebenyek hátoldala szőrös, közöttük gyapjas, fehér murvalevelek találhatók.
- Ivarlevelek: A nektármirigyek zöldek, fehér, esetenként teljesen fehér, kétágú vagy erősen elágazó, agancsszerű függelékekkel. A termő ülő, csúcsa gyapjasan fehér; a bibeszálak a csúcsukig összenőttek, és karcsú oszlopot alkotnak, amely 3–4 mm hosszú. A bibeágak mintegy 1 mm hosszúak, többé-kevésbé mélyen kétágúak.
A virágok tavasszal és nyáron jelennek meg. A jól fejlett növényeken a rövid, felálló hajtások csúcsait tömegesen boríthatják az illatos, fehér, esetenként sárgás virágok.
Termés
A termés ülő, háromélű, gömbölyded vagy kissé gömbölyded toktermés, átmérője körülbelül 3–5 mm. Felszíne kopasz vagy kevés szőrt viselhet.
- Magja: A mag körülbelül 3 mm hosszú, ellipszoid alakú, enyhén négyélű. Hátoldalán finoman gumós, hasi oldala sima, színe sötétbarna.
Elterjedés és élőhely
Az Euphorbia inermis természetes elterjedési területe Dél-Afrika, azon belül Kelet-Fokföld. A faj endemikus Dél-Afrikában. Elterjedési területe a Jeffreys Bay és Port Elizabeth közötti térségre, illetve az Addo környékére esik.
Élőhelyén köves, agyagos sík területeken, alacsony cserjék közötti nyílt foltokban, kavicsos síkságokon fordul elő. Az Eastern Fynbos-Renosterveld és az Albany Thicket növényzeti típusokban is megtalálható.
A SANBI Red List szerint a faj természetvédelmi státusza Least Concern (LC), vagyis nem fenyegetett.
Kultúrában tartás
A faj a pozsgásgyűjteményekben jellegzetes, medúzafej-szerű megjelenése miatt értékes növény. A természetben a föld alatti, húsos gumóból kiinduló, szárazságtűrő hajtások segítségével alkalmazkodik a száraz élőhelyhez.
Jó vízáteresztő képességű, ásványi anyagokban gazdag közegben tartható. A gumó és a pozsgás hajtások miatt különösen fontos a pangó víz elkerülése. A növényt világos, napos helyen érdemes nevelni.
Mint az Euphorbia nemzetség többi faja, sérüléskor tejnedvet bocsát ki, ezért kezelésekor körültekintés szükséges.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
Az Euphorbia inermis legjellegzetesebb bélyege a föld alatti, húsos gumóból kiinduló, ujjszerűen szétterülő hajtások rendszere, amely medúzafejhez hasonló habitust eredményez.
A faj közeli megjelenésű az Euphorbia caput-medusae fajhoz. Az E. inermis hajtásai vékonyabbak, mintegy 6–12 mm átmérőjűek, cyathiumai pedig kisebbek. Jellegzetes bélyegei a cyathiumok között feltűnő, gyapjas megjelenést kölcsönző murvalevelek és a nektármirigyek külső szélén található fehér, agancsszerű függelékek.
Az Euphorbia inermis-hez tartozó korábban elkülönített Euphorbia inermis var. huttonae ma nem az elfogadott faj alá sorolt változatként szerepel a POWO-ban, hanem Euphorbia huttoniae néven önálló fajként kezelik.
Szukkulens taxonok
Az Euphorbia inermis kifejezetten pozsgás növény. A föld alatti, húsos gumó és a vízraktározó, hengeres hajtások a száraz élőhelyhez való alkalmazkodás fontos bélyegei. A levelek erősen redukálódtak, a fotoszintézisben elsősorban a zöld hajtások vesznek részt.
Taxonómia és filogenetika
Az Euphorbia inermis Mill. jelenleg elfogadott faj a POWO/WCVP rendszerében. Miller 1768-ban írta le a The Gardeners Dictionary 8. kiadásában, a 13. szám alatt.
A POWO egy heterotipikus szinonimát sorol a fajhoz: Euphorbia viperina A.Berger, amelyet 1902-ben közöltek.
A korábban Euphorbia inermis var. huttonae néven kezelt taxont a jelenlegi POWO-koncepció Euphorbia huttoniae N.E.Br. néven önálló fajként kezeli.
A faj az Euphorbiaceae családba, az Euphorbia nemzetségbe és a Malpighiales rendbe tartozik. A POWO a faj jelenlegi kezelésénél Bruyns (2012), Bruyns (2022), Govaerts, Frodin & Radcliffe-Smith (2000), valamint Möller & Becker (2019) munkáit követi.