Blossfeldia liliputana

Blossfeldia liliputana
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Blossfeldioideae
Nemzetség	Blossfeldia
Faj	Blossfeldia liliputana

Tudományos név

Blossfeldia liliputana Werdermann, 1937
A tudományos név státusza: érvényes

A név eredete, etimológia

A nemzetségnevet Werdermann Harry Blossfeld-ről (1913–1986), a faj felfedezőjéről és egyik gyűjtőjéről adta, aki Robert Blossfeld német botanikus fia volt. A faj neve angol szépirodalmi eredetű: Jonathan Swift „Gulliver utazásai” című művében szereplő Lilliput ország lakóiról, a lilliputiakról kapta a latinosított formáját (liliputanus), utalva a növény törpénél is kisebb testméretére. Ortográfiailag helyes formája a liliputianus lenne, de a név a megadott módon állandósult (nomen conservandum).

Típuspéldány

Blossfeld és Marsoner, Argentína, Jujuy-tartomány, Tumbaya környéke (locus classicus).
Első leírása: Kakteenkunde 1937 (11): 162-163, ills. 1937.
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Werdermann, 1937

Szinonimák

Parodia liliputana (Werd.) N. P. Taylor 1987
Blossfeldia liliputana var. atrovirens Hort. nom. inval.
B. vallegrandensis Hort. Knize nom. inval.
B. campaniflora Backeb. 1959 nom. inval.
B. liliputana fa. campaniflora (Backeb.) Krainz 1975 nom. inval.
B. fechseri Backeb. 1962 nom. inval.
B. liliputana fa. fechseri (Backeb.) Krainz 1967 nom. inval.
B. l. var. fechseri (Backeb.) Krainz 1975 nom. inval.
B. l. var. caineana Cárdenas 1964
B. minima var. caineana (Cárdenas) Hort. Knize 1987 nom. inval.
B. atroviridis F. Ritter 1965
B. liliputana var. atroviridis (F. Ritter) Krainz 1975
B. pedicellata F. Ritter 1965
B. atroviridis var. intermedia F. Ritter 1980
B. liliputana var. formosa F. Ritter 1980
B. minima F. Ritter 1980
B. mizqueana Hort. Knize 1987. nom. inval.
B. subterranea Hort. Knize 1987 nom. inval.
B. sucrensis Hort. Knize 1987 nom. inval.
B. tominensis Hort. Knize 1987. nom. inval.
Érvényes név és szinonimák a Blossfeldia liliputana taxonnál

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

A növény nagyon kicsi (0,5–2,5 cm átmérőjű és 0,3–0,6 cm magas), a legkisebb kaktusz. Gombszerűen lapított vagy nyomott félgömb, színe szürkészöld, hamvas kékeszöld vagy barnászöld. Lehet magános, de gyakran képez sűrű csoportokat vagy akár 150 oldalhajtásból álló, 15 cm-es telepeket. Hajtásán néha villás (dichotomikus) elágazások láthatók. Bordái és dudorai (podarium) nincsenek, a szár kiszáradáskor „tetszhalott” állapotba kerülhet, papírvékonnyá válva.

Areolák

Apró, rendkívül rövid, fehér vagy szürkésfehér szőrrel, illetve filccel fedett areola-i 0,5–2 mm-esek, spirális sorokban rendezettek. A rügyek legtöbbször bemélyednek a szárba, kis kerekded gödrökben ülnek.

Tövisek

Tövisei nincsenek, még a magoncokon sem érzékelhetők.

Generatív test

Virág

Relatíve nagy virágai (6–15 mm hosszúak, 5–10 mm átmérőjűek) a hajtáscsúcs közelében fejlődnek. Alakjuk széles tölcsér, színük fényes fehér, krémszínű vagy halvány rózsaszín.

Takarólevelek: A külső leplek a virágcsőhöz hasonló színűek (rózsaszínes, zöldes vagy világosbarna), a belső leplek (8–10 db) fehérek, bordós vagy rózsaszín középcsíkkal, alakjuk keskeny vagy széles lándzsás.
Ivarlevelek: A porzószálak fehérek vagy halványsárgák, a portokok középsárgák. A bibe fehér vagy krémszínű, a porzók fölé emelkedik, a bibefej általában 6 szélesen szétnyíló ágból áll.

Termés

Széles ovális vagy kerekded (kb. 3–4 mm), fényes vöröses-zöldesbarna, felül virágmaradványokkal és pikkelyekkel. Megérve megszárad, szürkésbarna lesz, és gyakran oldalról nyílik fel vagy felnyílás nélkül hullik le.

Magja: Nagyon kicsi, fényesbarna vagy feketésbarna. A magot egy nagy, szürke vagy fehér, sapkaszerű magköpeny (arillus) fedi be részlegesen, amelyen pici, hajszerű képletek találhatók.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Argentína (Catamarca, Jujuy, La Rioja, Mendoza, Salta, San Juan tartományok) és Bolívia (Cochabamba, Chuquisaca, Potosí, Santa Cruz, Tarija megyék). Az Andok keleti régióiban 1700 km hosszan és 300 km szélességben, 1100–3600 m magasságban fordul elő.
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Litofil vagy hiatolitofil életmódú. Vulkanikus, metamorf és magmatikus kőzetek sziklarepedéseiben, meredek falain él, alacsony humusztartalmú, kötött talajban. Gyakran mohák (Plagiochasma rupestre) és zuzmók társaságában található meg. Társulhat Tillandsia-kkal, Dyckia-kkal és más kaktuszokkal (Trichocereus terscheckii, Gymnocalycium pflanzii subsp. zegarrae).

Kultúrában tartás

Alacsony humusztartalmú, ásványi (andezit, bazalt, gránit) ültetőközegben, óvatos, alulról megszívató öntözéssel nevelhető. Napi 3–6 óra közvetlen napsütést igényel. Teleltetése teljes szárazságban, +1 és +8 °C között javasolt, de rövid ideig elviseli a komolyabb fagyokat is. Magról könnyen szaporítható, bár lassan nő: 10 éves korára válik ivaréretté.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Egyedülálló a kaktuszfélék között rendkívül kicsi termete, a bordák és tövisek teljes hiánya, valamint különleges élettani képességei miatt. Mikro-morfológiailag az Astrophytum-okhoz hasonlítható az areolán kívüli gyapjúfoltok jelenléte miatt.

Taxonómia és filogenetika

A nemzetség monotipikus és filogenetikailag alapvető helyzetet foglal el a Cactoideae alcsaládon belül, annak „nővér-csoportját” alkotja. Valószínűleg egy ősi hibrid eredetű taxon, amely korán elvált a többi fejlett kaktusztól. Buxbaum eredetileg a Notocacteae tribuszba sorolta, de ma már külön Blossfeldieae tribuszt alkot, sőt felmerült a Blossfeldioideae alcsalád szintre emelése is.

Egyéb

A faj poikilohidriás, azaz képes a kiszáradást „tetszhalott” állapotban túlélni, víztartalmának 80%-át elveszítve, majd újraéledni. A szárazföldi edényes növények közül ennek a fajnak van a legkevesebb légzőnyílása (0,6 db/mm²), amelyek ráadásul az areolák védett gödreiben helyezkednek el. Magjait hangyák terjesztik a tápanyaggazdag arillus miatt. Alapkromoszóma-száma triploid (33). Az IUCN Vörös Listáján a „nyugtalanító helyzetűek” kategóriában szerepel.

Forrás