Brasiliopuntia brasiliensis

Brasiliopuntia brasiliensis
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Opuntioideae
Nemzetség-; csoport	Opuntieae
Nemzetség	Brasiliopuntia
Faj	Brasiliopuntia brasiliensis

Tudományos név

Brasiliopuntia brasiliensis (Willdenov) A. Berger, 1926
A tudományos név státusza: érvényes

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév előtagja és a fajnév a növény brazíliai előfordulására, míg a nemzetségnév utótagja az Opuntioideae alcsaládhoz ill. Opuntia-khoz való tartozásra, rokonságra utal.

Típuspéldány

Első leírása Brazíliában megfigyelt példányokról történt, azonban élőhellyel azonosított típuspéldány kijelölése nem történt meg.
Első leírása: Enum. Pl. Suppl. [Willdenow] 33. 1814. (A faj első említése azonban Willem Piso 1648-as Historia naturalis Brasiliae c. művében már szerepelt).
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Alwin Berger, 1926

Szinonimák

Cactus brasiliensis Willd. 1814
Cactus heterocladus St. Hilaire 1830
Opuntia brasiliensis (Willd.) Haworth 1819
Opuntia bahiensis Britton & Rose 1919
Opuntia brasiliensis subsp. bahiensis (Br. & Rose) Braun & Estevez 1995
Opuntia schulzii Castellani & Lelong 1944
Brasiliopuntia schulzii (Castell. & Lelong) Backeb. 1958
Brasiliopuntia neoargentina Backeb. 1957
Opuntia neoargentina (Backeb.) Rowley 1958
Brasiliopuntia subacarpa Rizzini & A. Mattos 1986
Érvényes név és szinonimák a Brasiliopuntia brasiliensis taxonnál

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

20-25 méteres magasságot is elérő, fatermetű növény. Törzse felálló, merev, hengeres, átmérője a 35 cm-t is elérheti, kívül töviscsomók borítják, a belseje lyukacsos. Szártagjai kétalakúak, a törzs felső részén lombkorona-szerűen elágaznak. A törzsből közvetlenül kiágazó hajtások hengeresek, 20-100 cm hosszúak. Ezekből nőnek ki a lapos szártagok, amelyek tojásdadok vagy romboid alakúak, 6-15 cm hosszúak és 3-7 cm szélesek, feltűnően vékonyak. A szegélyük szabálytalan vonalú, az alapjuknál elkeskenyednek, színük élénkzöld vagy sötétzöld, ritkábban halványzöld, sárgászöld. A fiatal hajtások areoláin apró, húsos, élénkzöld színű levélkék láthatók, amelyek hamar lehullnak.

Areolák

Az areolákon fehér rövid szőr található. A hároméves hajtásokon barna glochidium-ok fejlődnek. A terméshéj areoláin barna szőrcsomók láthatók.

Tövisek

Középtövis: A hajtások lehetnek teljesen tövistelenek, vagy areolánként 1-3 db tövist hordoznak.

Generatív test

Virág

4-6 cm hosszú és hasonló széles virágai a szártagok csúcsán vagy az előző virágok magházán fejlődnek. A porzókat hajszerű álporzók gyűrűje veszi körül. A porzók érintésre nem érzékenyek.

Takarólevelek: Külső lepellevelei zöldesek vagy sárgásak, a belsők világossárgák.
Ivarlevelek: A porzókat hajszerű álporzók gyűrűje veszi körül.

Termés

A termések gömbölyűek vagy kissé hosszúkásak, 3-4 cm átmérőjűek, színük lehet halványsárga, vörös, narancsvörös vagy lilásbordó. A fehér terméshús lédús és rostos.

Magja: Egy-egy termésben 1-5 db mag található, ezek 6,5-10 mm átmérőjűek.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Dél-Amerika trópusi és szubtrópusi égövi (fagymentes) területein elterjedt. Megtalálható Brazíliában (Északkelet- és Délnyugat-Brazília), Argentínában (Észak-Argentína: Salta, Formosa, Chaco, Corrientes, Misiones), Bolíviában (Santa Cruz), Peruban (Cuzco, San Martin) és Paraguayban, valamint betelepített fajként az USA-ban, Florida államban is.
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Jellemzően az alacsony fekvésű területek növénye. Időszakos csapadékú trópusi, örök- és félörökzöld ligetes erdőkön, erdőszegélyeken, szubtrópusi száraz bokrosokon (rövid füvű, bozótos szavanna vagy caatinga) és erdőkön (szavannákon) keresztül a lombhullató száraz erdőkig (campos cerrados) fordul elő.

Kultúrában tartás

Valószínűleg a kaktuszfélék családjának legmagasabbra növő tagja, ezért magángyűjteményekben nem túlzottan gyakori. Alkalmazkodó, talajra és klímára nem túlzottan érzékeny faj.

A téli időszakban üvegházi tartást igényel, nyáron szabadba kiültethető. A fagytűrés nem jellemző rá, bár rövid ideig (1-2 óra) elviselhet -4-5°C-ot, de ez megviseli a növényt. A tartós szárazság a lapos szártagok teljes, a hengeresek részleges elvesztésével járhat. Hajtásdugványként ivartalanul szaporítható, ekkor a topofízis jelensége miatt hamarabb válhat virágzóképes fatermetűvé.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Jól elkülöníti a fajt a sajátos növekedési formája (fatermet, hengeres törzs és lapos hajtások), a pollenjeinek felépítése, valamint a porzók és a leplek között lévő álporzók halmaza a család és az alcsalád többi tagjától.

Taxonómia és filogenetika

Lehetséges, hogy ez az egyik legtávolabban álló faja a családnak, annak minden nemzetségétől, amelyet számos mikromorfológiai és genetikai vizsgálat bizonyít (Wallace et Dickie 2002, Stuppy 2002, Taylor et al. 2002, Wallace 2004).

Szerzők

Szöveg: Papp László és Lukoczki Zoltán
Kép: Rácz Ibolya, Lukoczki Zoltán, Kádár I. Csaba és Jokhel Csaba
Lektorálta: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, Pozsgások kártyasorozat
https://caryophyllales.org/