Kategória:Aloeae

• Aloeae (Aristolochiaceae) Benth. & Hook.f., 1883

A név az Aloe nemzetségnévből származik, amely a latin aloe és a görög aloē (ἀλόη) szavakra vezethető vissza. A kifejezés valószínűleg sémi eredetű, az arab alloeh szóból ered, amelynek jelentése „fényes” vagy „keserű”, utalva a növényekben található keserű víznedvű anyagra. Liddell és Scott (LSJ) szerint a görög alak már az ókorban is az orvosi célokra használt növényt és annak besűrített nedvét jelölte.

• Aloe L.
• Első leírása: Bentham, G. és Hooker, J.D. publikálta a Genera Plantarum 3. kötetében 1883-ban.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: A kládot modern filogenetikai vizsgálatok (pl. APG IV) alapján az Asphodelaceae család Asphodeloideae alcsaládjába sorolják.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Aloinideae
• Aloineae

A csoport tagjai évelő szukkulensek, amelyek lehetnek fásodó szárúak (fatermetűek), cserjések vagy tőrózsás növények. A hajtás gyakran rövid, de egyes nemzetségeknél, mint az Aloiampelos, a szár vékony és kúszó (scandens) vagy kapaszkodó. A levél (vagy levelek) jellemzően húsos, pozsgás, szukkulens felépítésű, szélükön gyakran porcos fogazottság vagy tövisszerű képletek találhatók. A gyökér vagy gyökérzet rendszerint rostos, de esetenként gumósodó is lehet. A levelek felszínén nem találhatók bordák, szemölcsök viszont előfordulhatnak egyes Haworthiopsis fajoknál. A kaktuszokra jellemző axillák, areolák, tövisek, középtövis és peremtövis nem részei ezen taxon morfológiájának.

A virágzat általában fürtös vagy bugás, egyszerű vagy elágazó. A virág kétoldali (szimmetrikus) vagy sugaras szimmetriájú, gyakran csőszerű.

• Takarólevelek: A lepellevél (perigonium) hat tagú, két körben helyezkedik el, gyakran összeforrt csövet alkot. A valódi csésze és párta vagy sziromlevél nem különül el élesen.
• Ivarlevelek: Hat porzószálak alkotják a porzótájat, a portokok általában befelé nyílnak. A termő felső állású, három termőlevélből összeforrt. A bibeszál vékony, a bibe kicsi és fejes.

A termés legtöbbször toktermés (capsula), amely a válaszfalak mentén nyílik.

• Magja: A magvak általában sötétek, gyakran szárnyasak vagy élesek, ami segíti a széllel való terjedést (anemochoria).

• Földrajzi elterjedés: A taxon központja Dél-Afrika, de képviselői megtalálhatók Madagaszkár, az Arab-félsziget, Kelet-Afrika területein, valamint a Kanári-szigeteken és az Indiához tartozó egyes szigetcsoportokon is.
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Elsősorban arid és szemiarid (száraz és félsivatagi) területeken élnek. Kedvelik a sziklás domboldalakat, bozótosokat és a szavanna jellegű növénytársulásokat. Életmódjukat tekintve xerofitonok, kiválóan alkalmazkodtak a vízhiányos időszakokhoz.

Világszerte népszerű dísznövények és gyógynövények. Fényigényük magas, jól bírják a tűző napot. Jó vízáteresztő közegben, mérsékelt öntözés mellett tarthatók. Fagyérzékenyek, ezért a mérsékelt égövön télen fagymentes, világos helyen teleltetendők.

A klád tagjai megkülönböztethetők az alcsalád többi tagjától (pl. Asphodelus) a kifejezetten szukkulens levelek és a levélerekben található speciális aloin-tartalmú sejtek alapján.

A csoport (Aloeae klád) kizárólag szukkulens nemzetségeket tartalmaz. Ide tartozik többek között az Aloe, a Gasteria, a Haworthia, a Haworthiopsis, az Aristaloe, a Gonialoe, a Tulista, valamint a kúszó növekedésű Aloiampelos. Ezek mindegyike rendelkezik pozsgás levélszövettel és szárazságtűrő képességgel.

Az APG IV osztályozás szerint az Aloeae a Monocotyledonae (egyszikűek) osztályába, az Asparagales rendbe, az Asphodelaceae családba és az Asphodeloideae alcsaládba tartozik. A modern DNS-szekvenálási adatok alapján az egykori óriási Aloe nemzetséget több kisebb, monofiletikus nemzetségre bontották szét (pl. Aloiampelos, Kumara).

Ez a szöveg az “aloék” (Aloeae nemzetségcsoport) rendszertani történetét és modern osztályozását mutatja be. Alább olvasható a részletes magyar nyelvű összefoglaló a megadott források alapján:

Az “aloék” csoportjának egységét már régóta elismerik a botanikusok, de besorolásuk és elnevezésük az évszázadok során jelentősen változott.

• Linné (1753): Carl von Linné még egyetlen nemzetségbe (Aloe) sorolt minden általa ismert aloé-szerű növényt.
• Későbbi szétválások: A nemzetséget később többször felosztották: a Kumara nemzetséget 1786-ban, a Haworthia és Gasteria nemzetségeket pedig 1809-ben választották le.
• Liliaceae korszak: A nemzetségek számától függetlenül az aloékat hosszú ideig a liliomfélék (Liliaceae) családjába sorolták (Antoine Laurent de Jussieu, 1789). Akkoriban ez a család szinte minden liliomszerű egyszikűt magában foglalt.
• Aloaceae kísérlet (1802): August Batsch javasolta az önálló Aloaceae család létrehozását, de ezt a kortárs botanikusok ritkán fogadták el.

• Dahlgren-rendszer (1975): Az elsők között különítette el az aloékat az aszfodéluszfélék (Asphodelaceae) családjába, ahol az Alooideae alcsaládba tartoztak.
• APG-rendszer (1998–2016): * Az APG IV (2016) rendszer kiterjesztette az Asphodelaceae (aszfodéluszfélék) családját. Ebben a rendszerben a korábbi család alcsaládi rangra süllyedt (Asphodeloideae), az aloék pedig ezen belül a Aloeae nemzetségcsoportot (tríbuszt) alkotják.
  • Sok botanikus azonban a mai napig a szűkebb értelemben vett Asphodelaceae meghatározást preferálja, ahol az aloék az Alooideae alcsaládot alkotják.

Hagyományosan négy “mag-nemzetséget” különítettek el: Aloe, Haworthia, Gasteria és Astroloba. Ezeket tisztán morfológiai (alaktani) bélyegek alapján nehéz volt pontosan meghatározni, különösen az Aloe nemzetséget, amelynek nem voltak egyértelműen elkülönítő sajátosságai.

A 2010 utáni molekuláris genetikai kutatások rávilágítottak, hogy a csoportot szigorúbban definiált nemzetségekre kell bontani. John Charles Manning és munkatársai 2014-ben 11 nemzetségre osztották a tríbuszt:

• Az Aloe nemzetséget hat részre bontották (pl. leválasztották az Aloidendron, Kumara, Aloiampelos, Aristaloe és Gonialoe csoportokat).
• A Haworthia nemzetséget három részre bontották (Haworthia, Tulista és Haworthiopsis).

2017-es állapot szerint a nemzetségcsoportba az alábbi 11 nemzetség tartozik (zárójelben az őshonos elterjedési területükkel):

1. Aloe: Trópusi Afrika, Dél-Afrika, Madagaszkár, Jordániától az Arab-félszigetig.
2. Aloiampelos: Dél-Afrika.
3. Aloidendron: Délnyugat-Arab-félsziget, Szomália, Mozambiktól Dél-Afrikáig.
4. Aristaloe: Dél-Afrika.
5. Astroloba: Dél-Afrika (Fokföld).
6. Gasteria: Dél-Afrika.
7. Gonialoe: Angola, Namíbia, Dél-Afrika.
8. Haworthia: Dél-Afrika.
9. Haworthiopsis: Eswatini, Mozambik, Namíbia, Dél-Afrika.
10. Kumara: Dél-Afrika (Délnyugat-Fokföld).
11. Tulista: Dél-Afrika (Fokföld).

A rendszertan nem teljesen lezárt. Például Gordon Rowley 2013-ban javasolta a Tulista nemzetség sokkal tágabb értelmezését, ami vitát váltott ki Manninggel és más kutatókkal. Emellett a molekuláris adatok azt mutatják, hogy bizonyos Haworthiopsis fajok (pl. H. koelmaniorum) filogenetikailag kilógnak a fő csoportjukból, ami a jövőben további finomításokat tehet szükségessé.

• https://www.mobot.org/mobot/research/apweb/
• https://www.worldfloraonline.org/search?query=Aloeae
• https://en.wikipedia.org/wiki/Aloeae
• https://www.ipni.org/
• https://powo.science.kew.org/