Selenicereus inermis
| Selenicereus inermis | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Phyllocacteae |
| Alnemzetség-csoport | Hylocereinae |
| Nemzetség | Selenicereus |
| Faj | Selenicereus inermis |
 
| |
Tudományos név
- Selenicereus inermis (Otto) Britton & Rose, 1920
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A Selenicereus nemzetségnév a görög Selene (Szeléné, a Hold istennője) és a latin cereus (viaszszerű, gyertyaszerű) szavakból ered. A név a nemzetség több fajának éjszaka nyíló, nagy virágaira utal.
- Az inermis latin eredetű fajnév jelentése: fegyvertelen, védtelen, tövis nélküli. A név a faj jellegzetesen tövis nélküli vagy csaknem tövis nélküli hajtásaira utal.
Típus
- Első leírása: A taxont Otto Cereus inermis néven írta le 1837-ben, Ludwig Georg Karl Pfeiffer Enumeratio diagnostica Cactearum hucusque cognitarum című művének 116. oldalán.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose 1920-ban, a The Cactaceae című művük 2. kötetének 207. oldalán publikálták a Selenicereus inermis nevet.
A(z) Selenicereus inermis szinonimái
- ≡ Cereus inermis, ≡ Mediocactus inermis
- = Cereus karstenii
- = Cereus wercklei, ≡ Selenicereus wercklei, ≡ Mediocactus wercklei, ≡ Selenicereus inermis subsp. wercklei
- = Epiphyllum steyermarkii
- = Selenicereus rubineus, ≡ Selenicereus inermis subsp. rubineus
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
A Selenicereus inermis évelő, epifita kaktusz, amely természetes élőhelyén más növényeken, elsősorban fákon megtelepedve fejlődik. Növekedése kúszó vagy lecsüngő, hajtásai a környezetükben rendelkezésre álló támasztékokra támaszkodhatnak.
Szára megnyúlt, zöld, húsos, a többi hajtásszakaszhoz kapcsolódva növekszik. A faj jellegzetessége a tövisek hiánya vagy erős redukciója, amely a latin inermis névben is megjelenik. A hajtások a kaktuszok fotoszintetizáló, vízraktározó szervei.
Areolái a kaktuszokra jellemző módosult rövidhajtások, amelyekből az oldalhajtások és a virágok fejlődhetnek. A faj részletes bordaszámáról, az areolák pontos távolságáról és a gyökérzet méreteiről a felhasznált rendszertani források nem közölnek elegendő adatot.
Levelei nincsenek; a fotoszintézis feladatát a zöld szár veszi át. A gyökérzet a fák kérgén vagy más megfelelő hordozófelületen rögzíti a növényt, és segíti a nedvesség felvételét.
Generatív test
Virág
A Selenicereus nemzetség fajaira jellemzőek a nagy, tölcséres virágok, amelyek rendszerint éjszaka nyílnak. A Selenicereus inermis virágának részletes méreteire, pontos színére és virágzási időszakára a jelenleg felhasznált források nem adnak elegendő, egymástól függetlenül ellenőrizhető adatot.
- Takarólevelek: A virágtakaró külső és belső elemei elkülönülnek; a fajra jellemző pontos szín és méret a felhasznált forrásokból nem állapítható meg biztonsággal.
- Ivarlevelek: A kaktuszok virágára jellemzően a porzók és a termő a virág belső részében helyezkednek el. A faj ivaroszlopának, bibéjének és porzóinak részletes morfológiai adatai nem állnak rendelkezésre a felhasznált forrásokban.
Selenicereus inermis képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
Termés
A kaktuszok termése rendszerint húsos bogyó, amely a megtermékenyülést követően fejlődik ki. A Selenicereus inermis termésének alakjáról, színéről és méretéről a felhasznált források nem közölnek kellően részletes adatokat.
- Magja: A kaktuszok magjai a termésben fejlődnek. A faj magjainak pontos méretéről, alakjáról és színéről a felhasznált források nem szolgáltatnak ellenőrizhető adatot.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj természetes elterjedési területe Mexikó keleti, délkeleti és délnyugati része, Costa Rica, Panama, valamint Kolumbia és Venezuela. A Kew Plants of the World Online adatbázisa elfogadott fajként tartja nyilván.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Epifita életmódú kaktusz, amely elsősorban szezonálisan száraz trópusi élőhelyeken fordul elő. Fákon megtelepedve fejlődik, ezért életmódja eltér a talajon élő, szárazságtűrő sivatagi kaktuszokétól. Természetes környezetében a csapadék időszakos változásai és a fák lombkoronájában kialakuló fényviszonyok befolyásolják növekedését.
Kultúrában tartás
A faj epifita életmódja miatt termesztésben a levegős gyökérkörnyezet és a jó vízelvezetés különösen fontos. Olyan laza orchidea- vagy epifita kaktuszközeg használható, amely megfelelő nedvességtartás mellett sem tömörödik össze, és nem tartja tartósan vízben a gyökereket.
Világos, szűrt fényt és jó légmozgást igénylő növényként célszerű nevelni. Az öntözést a hőmérséklethez, a páratartalomhoz és a közeg száradásához kell igazítani. A gyökérzet tartós átnedvesedése és a rossz szellőzés gyökérkárosodáshoz vezethet.
A faj részletes hőmérsékleti, tápanyag-utánpótlási és téli pihentetési igényeit a felhasznált taxonómiai források nem határozzák meg, ezért ezekre vonatkozóan nem adható meg megbízható, fajspecifikus termesztési előírás.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A faj legfontosabb megkülönböztető tulajdonsága a tövis nélküli vagy csaknem tövis nélküli hajtás, valamint az epifita életmód. A Selenicereus nemzetség más fajaihoz hasonlóan megnyúlt, kúszó vagy lecsüngő hajtásokat fejleszt.
A faj elkülönítése a közeli rokonoktól nem alapozható kizárólag a tövisek hiányára. A biztos azonosításhoz a hajtás keresztmetszetét, az areolák tulajdonságait, a virág és a termés jellemzőit, valamint a növény földrajzi eredetét együttesen kell vizsgálni.
A Selenicereus rubineus és a korábban Selenicereus inermis subsp. rubineus néven közölt taxon a jelenlegi POWO-adatbázisban a Selenicereus inermis szinonímiájában szerepel.
Taxonómia és filogenetika
A faj a szegfűvirágúak rendjébe (Caryophyllales), a kaktuszfélék családjába (Cactaceae), azon belül a Selenicereus nemzetségbe tartozik.
A faj eredeti neve Cereus inermis Otto volt, amelyet 1837-ben publikáltak. A nevet később a Selenicereus nemzetségbe helyezték át; a jelenleg elfogadott név Selenicereus inermis (Otto) Britton & Rose, amely 1920-ban jelent meg a The Cactaceae című műben.
A faj korábban a Mediocactus nemzetségben is szerepelt. A Mediocactus inermis Doweld által közölt név publikációja 2001-es, a folyóirat tényleges megjelenése 2002-re esik. A Selenicereus rubineus és az Epiphyllum steyermarkii szintén a faj szinonimái között szerepelnek a Kew adatbázisában.
A Plants of the World Online a Selenicereus inermis nevet elfogadott fajnévként kezeli. A rendelkezésre álló források nem teszik lehetővé a faj önálló, részletes filogenetikai helyzetének további pontosítását.