Kategória:Hatiora

• Hatiora Britton & Rose (1915)
• A tudományos név státusza: Érvényes

• A Hatiora név egy anagramma, amelyet Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose alkottak meg 1923-ban (bár a nemzetséget már 1915-ben felállították).
• A név az alapját képező Hariota nemzetségnév betűinek felcseréléséből született.
• Az eredeti Hariota nevet (melyet Adanson 1763-ban, majd de Candolle 1834-ben használt) Thomas Hariot (1560–1621) 16. századi angol matematikus, asztrológus és botanikus tiszteletére adták, aki az első angol nyelvű leírást készítette Virginia növényvilágáról. Mivel a Hariota név nómenklatúrai szempontból (későbbi homonimaként) érvénytelennek bizonyult, az anagrammával küszöbölték ki a technikai hibát, miközben megőrizték az emléket.

• Hatiora salicornioides (Haw.) Britton & Rose
• Gyűjtő, hely, időpont: A típus alapjául Adrian Hardy Haworth leírása szolgált (1819, mint Rhipsalis salicornioides). A növény eredeti élőhelye Kelet-Brazília (Rio de Janeiro környéke). Típuspéldányok számos gyűjteményben, például a Kew-i Királyi Botanikus Kertekben (K) is megtalálhatóak.
• Első leírása: L.H. Bailey: The Standard Cyclopedia of Horticulture 3: 1432. (1915).
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose, 1915-ben.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Hariota DC. (1834) [non Adans. 1763]
• Rhipsalidopsis Britton & Rose (1923)
• Pseudozygocactus Backeb. (1938)
• Epiphyllopsis Backeb. & Knuth (1935)

A Hatiora nemzetség epifiton (más növényeken élő) vagy ritkábban litofiton (sziklákon élő) kaktuszokat foglal magában. A növények gyakran erősen elágaznak, kezdetben felálló, majd lehulló hajtásokat fejlesztenek. A szárak rövid, jól körülhatárolt szegmensekből állnak, hengeres vagy palack alakúak, szemölcsöktől mentesek, acrotonikus (az új hajtások a hajtás csúcsai felől nőnek) növekedésűek. Az areolák aprók; tövisek csak ritkán fordulnak elő, ha igen, serteszerűek. A szártagok hengeresek, többélűek (3–5 élűek), szárnyas vagy lapított keresztmetszetűek, 3–5 cm hosszúak. Az alsóbb szegmensek csúcsai, illetve H. gaertneri esetén laterális areoláiból fejlődnek az új hajtások.

A virágok nappaliak (ritkábban hosszú ideig nyílnak), önsterilek (nem önbeporzó), a szár végén jelennek meg, heteromorf formájúak. A virágtubus (a virág csőszerű része, amelyből a lepellevelek erednek) rövid. A virágok harang- vagy tölcsér alakúak, színük sárgától narancssárgán át rózsaszínig változik. Megporzásukat rovarok végzik.

A termés kicsi, gömb vagy ovális alakú, csupasz. A magvak ovális vagy lapított ovális formájúak, 1,1–1,4 × 0,8–0,9 mm-esek, barna vagy sötétbarna színűek, fényesek és simák.

Földrajzi elterjedés: Délkelet-Brazília: Bahia, Espirito Santo, Minas Gerais, Parana, Rio de Janeiro, Sao Paulo.

Élőhely: Ombrofil (csapadékos) esőerdők epifiton életmódot biztosító régiói, fák törzsein és ágakon felhalmozódott szerves anyagban. 300–1500 m tengerszint feletti magasságban.

A termesztésben leggyakoribb fajok a H. gaertneri és H. rosea hibridjei, amelyek világszerte elérhetők. Gyakran árulják őket tavaszi vagy húsvéti kaktuszként, mivel virágzásuk többször is előfordulhat egy évben.

• https://thelastcactusclassification.top/category/hatiora/
• https://caryophyllales.org/
• https://powo.science.kew.org/
• https://kissarmin.hu/lexikon/item/225-hatiora.html