Kategória:Mila

• Mila (Britton & Rose) Britton & Rose, 1922
• A tudományos név státusza: érvényes

A nemzetségnév, a Mila, a Peru fővárosát jelentő „Lima” szó anagrammája, utalva a növények természetes előfordulási helyének közelére.

• Mila caespitosa
• Rose, Lima közelében, Peru, 1914. július 9.; típuspéldány: US 1821010.
• Első leírása: Britton, N. L. & Rose, J. N. (1922): The Cactaceae. Descriptions and Illustrations of Plants of the Cactus Family. 3: 211.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Britton & Rose, 1922

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Mila Britton & Rose (1922)

Alacsony, csoportképző, hengeres szárú növények, amelyek gyakran félig a talajba süllyednek. A szárak hossza elérheti a 15 cm-t, átmérőjük 2–4 cm. Bordázottak, a bordák száma 10–13, alacsonyak és lekerekítettek.

A bordák alacsonyak, nem különülnek el hangsúlyos szemölcsökre, a növekedés folytonos a bordák mentén.

Kicsik, kör alakúak, kezdetben sárgás vagy fehéres gyapjúval borítottak, később kopaszodók. Egymáshoz közel helyezkednek el.

• Középtövis: 1–3 darab, erősebbek a peremtöviseknél, hosszuk 1–3 cm, színük sárgás vagy barnás, gyakran sötétebb heggyel.
• Peremtövis: 9–14 darab, tűszerűek, sárgásfehérek vagy áttetszőek, hosszuk 0,5–1 cm, szétállók vagy a szárra simulók.

A hajtások csúcsán fejlődnek, nappal nyílnak. Kicsik, tölcsér alakúak, színük sárga. A pericarpellum és a virágcső apró pikkelyekkel és kevés gyapjúval borított, de töviseket nem visel.

Kicsi, bogyószerű, lédús, gömbölyded, színe zöldes vagy vöröses, a beszáradt virágmaradvány a csúcsán marad.

• Magja: Kicsi, fekete, fénytelen, tojásdad alakú, finoman szemcsézett felületű.

• Földrajzi elterjedés: Peru középső partvidéki területei, különösen Lima környéke és a környező völgyek (pl. Rímac-völgy).
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Szikás, kavicsos lejtőkön és sivatagi környezetben élnek, az alacsonyabb tengerszint feletti magasságoktól (kb. 500 m) egészen 2500 m magasságig. Gyakran ködös (lomas) zónákban fordulnak elő, ahol a nedvességet a tengeri köd biztosítja.

Kultúrában lassú növekedésűek, ásványi anyagokban gazdag, jó vízáteresztő talajt igényelnek. Mérsékelt öntözést igényelnek a növekedési időszakban, télen teljesen szárazon és hűvösen (kb. 5–10 °C) kell tartani őket. Érzékenyek a túlöntözésre.

A Mila nemzetség megjelenésében emlékeztet egyes Echinocereus vagy Echinopsis fajokra, de kis mérete és sárga virágai megkülönböztetik tőlük. Korábban számos fajt írtak le a nemzetségen belül, de a modern kutatások szerint ezek valószínűleg egyetlen rendkívül változékony faj, a Mila caespitosa variánsai.

Taxonómiailag sokáig vitatott helyzetű volt; egyes kutatók a Trichocereeae tribuszba sorolták. Filogenetikai vizsgálatok (pl. Schlumpberger & Renner, 2012) kimutatták közeli rokonságát a Haageocereus és Pyrophyllorum nemzetségekkel. Ma a legtöbb rendszertan monotipikus nemzetségként kezeli.

A legfrissebb molekuláris filogenetikai kutatások (különösen Schlumpberger és Renner 2012-es, valamint Guerrero és munkatársai 2019-es vizsgálatai) jelentősen átértékelték a Mila nemzetség helyzetét a kaktuszfélék (Cactaceae) családfáján.

A modern DNS-szekvenálási adatok megerősítették, hogy a Mila a Cactoideae alcsalád Trichocereeae tribuszába tartozik. Bár korábban külső megjelenése (habitusa) alapján sokan a clade (ág) perifériájára helyezték, a genetikai adatok mélyebben beágyazott pozíciót mutatnak.

A genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a Mila nem egy elszigetelt fejlődési vonal, hanem szoros rokonságban áll a következő dél-amerikai nemzetségekkel:

• Haageocereus: A legközelebbi rokonának tartják. A virágszerkezet és az élőhelyi átfedések is ezt támasztják alá.
• Loxanthocereus (Cleistocactus): A molekuláris adatok alapján a Mila a „perui kaktuszok” egyik speciális, törpévé vált ága.
• Pygmaeocereus: Szintén közeli filogenetikai kapcsolatot mutatnak, ami a hasonló ökológiai fülkéhez (sivatagi törpe növekedés) való alkalmazkodás eredménye lehet.

A taxonómusok (például az International Cactaceae Systematics Group) ma már egyetértenek abban, hogy a nemzetség monotipikus, tehát egyetlen fajt tartalmaz: a Mila caespitosa-t.

A korábban leírt több mint 10 faj (pl. M. nealeana, M. kubeana, M. fortalezensis) csupán földrajzi variánsnak vagy szinonimának tekintendő. A DNS-vizsgálatok nem mutattak ki akkora genetikai távolságot közöttük, ami indokolná a külön fajként való kezelést.

A filogenetikai adatok azt sugallják, hogy a Mila egy evolúciós „redukciós” folyamat eredménye. Míg rokonai (mint a Haageocereus) gyakran nagyobb termetű, oszlopos kaktuszok, a Mila a szélsőséges part menti sivatagi körülményekhez alkalmazkodva vált kisméretűvé, csoportképzővé és félig a földbe süllyedő életmódúvá.

• Schlumpberger, B. O. & Renner, S. S. (2012): Molecular phylogenetics of Echinopsis (Cactaceae): Polyphyly at all levels and convergent evolution of pollination modes and growth forms. American Journal of Botany.
• Guerrero, P. C. et al. (2019): Evolutionary relationships and generic concepts in Trichocereeae (Cactaceae).
• Caryophyllales.org: Mila taxonómiai adatlap.

• https://thelastcactusclassification.top/category/mila/
• https://caryophyllales.org/
• https://www.iucnredlist.org/species/152345/121477465