Kategória:Winterocereus

• Winterocereus (Backeberg) Backeberg, 1966
• A tudományos név státusza:
  • szinonima (Az elfogadott név a Cleistocactus Lemaire, forrás: caryophyllales.org)

A nemzetség nevét Hildegard Winter (1893–1975) tiszteletére kapta, aki Friedrich Ritter botanikus lánytestvére volt. A név a „Winter” családnév és a latin cereus (gyertya) szó összetételéből származik.

• Típusfaj neve: Winterocereus aureispinus (Friedrich Ritter) Curt Backeberg.
• Friedrich Ritter gyűjtése, Bolívia, Santa Cruz, 1958; típuspéldány gyűjteményi helye: U (Utrecht) és ZSS (Zürich).
• Első leírása: Winteria aureispina Friedrich Ritter, Kakteen und andere Sukkulenten 13: 4. (1962).
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Curt Backeberg, 1966.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Hildewintera Friedrich Ritter
• Winteria Friedrich Ritter

A hajtások kezdetben merevek és felállóak, később azonban teljesen lecsüngővé válnak. Puha, rugalmas, hengeres szerkezetűek, hosszuk elérheti a 2 métert, átmérőjük 2–7 cm. A bordák száma körülbelül 14–19 (átlagosan 17), melyek nagyon alacsonyak (kb. 1 mm). Az epidermisz világoszöld színű.

A szemölcsei (tuberkulusai) nem kifejezettek, a bordák alacsonyak és folyamatosak.

Az areolák egymástól 5–6 mm távolságra helyezkednek el, átmérőjük 1,5–2,0 mm. Barnás színűek és sűrűn helyezkednek el a hajtás felszínén.

• Középtövis: Körülbelül 20 darab, erősebb, aranysárga vagy mézszínű, 5–10 mm hosszú tövis.
• Peremtövis: Számuk 15–20 vagy több, hajszerűek, fehérek vagy áttetszőek, 4–7 (néha 12) cm hosszúak, lefelé irányulnak és teljesen beborítják a szárat.

A virágok a hajtáscsúcs közelében (1–30 cm-re az apex-től) fejlődnek, zigomorfak (részaránytalanok). A virágcső alapja lefelé néz, majd élesen felfelé törik. A virág színe lazacrózsaszín vagy narancsvörös, hossza 4–8 cm, átmérője 5 cm. A külső lepellevelek szétállóak vagy visszahajlóak, a belső sor rövidebb, felálló, fehéres vagy rózsaszín árnyalatú. A porzók és a bibeszál kiállnak a virágból.

Gömbölyded, színe a zöldtől a vöröseszöldig vagy rózsaszínig terjed, átmérője kb. 1 cm. Jellegtelen pikkelyek és szőrök borítják, éréskor szabálytalanul felnyílik, majd megfeketedik és kiszárad.

• Magja: Fekete, ráncos felületű (rugose), kb. 1,2–1,4 mm hosszú és 0,9 mm széles, enyhén ívelt, hosszirányú taréjjal rendelkezik.

• Földrajzi elterjedés: Bolívia (Santa Cruz megye).
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Litofita életmódot folytat, meredek sziklafalakon függve él. Gyökerei gyakran mohák közé vagy más növények gyökerei közé ágyazódnak. Száraz cserjésekben és sivatagi biomokban fordul elő.

A növény gyors növekedésű, hatalmas, összefonódott halmokat képez. Nyáron rendszeres öntözést igényel, télen azonban teljesen szárazon kell tartani. Magvetéssel és dugványozással szaporítható.

A Winterocereus (Hildewintera) nemzetséget a Cleistocactus-tól a kettős pártájú virág (double corolla), a maghéj eltérő mintázata és a lecsüngő hajtásokon lefelé mutató tövisek különböztetik meg. A Winterocereus colademononis (közismert nevén “majomfarok-kaktusz”) virágán tengelyirányú sarkantyú található, ami egyedülálló a családban.

Az alábbi táblázatban és leírásban összefoglalva a Winterocereus és a Cleistocactus nemzetségek közötti legfontosabb morfológiai és rendszertani különbségek a megadott források és filogenetikai adatok alapján.

A modern molekuláris vizsgálatok (pl. Schlumpberger & Renner) rávilágítottak arra, hogy a klasszikus értelemben vett Cleistocactus nemzetség parafiletikus. Ez azt jelenti, hogy bizonyos csoportok, mint a Winterocereus, bár külsőleg hasonlítanak, genetikailag és fejlődéstani szempontból elkülönülnek.

1. Sarkantyú képződés: A Winterocereus egyes fajainál (különösen a W. colademononis-nál) megfigyelhető egy bazális “sarkantyú” a virágcső alján, amely nektártárolásra szolgál. Ez a bélyeg teljesen hiányzik a valódi Cleistocactus fajokból.
2. Taxonómiai státusz: Bár a Caryophyllales.org és a Kew (POWO) jelenleg a Cleistocactus szinonimájaként kezeli, a morfológiai specialisták és az újabb filogenetikai publikációk javasolják a Winterocereus (vagy Hildewintera) nemzetség visszaállítását, mivel a Cleistocactus s.str. (szoros értelemben vett) csoportjától jól elkülöníthető kládot alkotnak.
3. Alkalmazkodás: A Winterocereus morfológiája (lecsüngő hajtások, speciális virágszerkezet) a meredek bolíviai sziklafalakon való túléléshez és a specifikus helyi megporzókhoz való alkalmazkodás eredménye, míg a Cleistocactus fajok inkább a talajlakó cserjés életmódhoz idomultak.

Taxonómiai szempontból tehát a nemzetség helyzete vitatott; sokáig a Cleistocactus részeként kezelték, de molekuláris filogenetikai vizsgálatok és a különleges virágmorfológia (zigomorfia, görbült hipanthium) indokolják az önálló nemzetségként való fenntartását vagy a Borzicactinae al-szubtribusba sorolását.

• https://caryophyllales.org/cdm_dataportal/taxon/52e442f1-289e-4aad-bfb0-b4f12c3e6548
• https://powo.science.kew.org/taxon/urn:lsid:ipni.org:names:941076-1
• https://ri.conicet.gov.ar/bitstream/handle/11336/156713/CONICET_Digital_Nro.a8edd1d9-e830-4d2a-a6aa-4d36aaf1366c_A.pdf
• https://en.wikipedia.org/wiki/Cleistocactus_winteri