Rimacactus laui
| Rimacactus laui | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Faj | Rimacactus laui |
 
| |
| Eriosyce laui | |
|---|---|
 Taxonómiai (heterotipikus) szinonima. Az érvényes leírást lásd itt: Rimacactus laui | |
| Rendszertani besorolás | |
| Faj | Eriosyce laui |
Tudományos név
- Rimacactus laui (Lüthy) Mottram sec. Guerrero & al. (2019b)
elfogadott, érvényes név - Eriosyce laui Lüthy
szinonima név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnevet Roy Mottram képezte a spanyol rima (sziklahasadék, rés) szóból, utalva a növény extrém megtelepedési helyére.
- A faji jelzőt (epithetet) a felfedező és neves növényszakértő, Alfred Bernhard Lau tiszteletére kapta. Az alapfajt eredetileg Jonas Martin Lüthy írta le.
Típus
- Rimacactus laui (Lüthy) Mottram; Észak-Chile, Antofagasta
- Első leírása: Lüthy in Kakteen und andere Sukkulenten 45(6): 120-123 (1994) mint Eriosyce laui
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Roy Mottram (2001)
Rimacactus laui képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
Szinonimák
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Rendkívül parányi méretű, magányos növekedésű, geofiton életmódot folytató kaktusz. A sötétzöld, szürkészöld vagy vörösesbarna árnyalatú szár lapított-gömbölyded alakú, és mélyen visszahúzódik a környező kőzettörmelékbe vagy hasadékokba. A fonalas és finom hajtás felszínén nincsenek jól fejlett, egyenes lefutású bordák, helyettük apró, alacsony, kissé lapított szemölcsök borítják a testet. Az apró axillák szinte csupaszok, a kisméretű, gyapjas areolák a szemölcsök csúcsain helyezkednek el. Az areolákból nagyon rövid, finom, sérülékeny, sörteszerű tövisek erednek, amelyek szorosan a növénytestre simulnak; a középtövis és a peremtövis méretben és alakban alig különíthető el egymástól. Valódi zöld levél vagy levelek egyáltalán nem fejlődnek. A növény alapját egy rendkívül vaskos, húsos, répa alakú főgyökér határozza meg, amelynek kiterjedt, finom szálakból álló gyökérzet biztosítja a sziklák közötti rögzülést és a nedvesség felvételét.
Generatív test
Virág
A parányi virág a hajtáscsúcs közelében lévő areolákból fejlődik ki magányosan, nappali nyílású. A növényen összetett virágzat nem figyelhető meg, a virág képletek mindig egyesével jelennek meg.
- Takarólevelek: A csésze csöve vékony és csaknem teljesen csupasz, a párta sárgás vagy krémszínű, a keskeny, hegyes sziromlevél és lepellevél tölcsérszerűen terül szét, a belső lepellevél halványsárga, míg a külső lepellevél külső felszíne gyakran zöldes-vöröses árnyalattal mosott.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek és vékonyak, a portokok aprók, sárgák, a termő alsó állású, a keskeny bibeszál végén elhelyezkedő bibe sárgás színű lobusokra oszlik.
Termés
Kisméretű, éretten száraz, vékony falú bogyótermés.
- Magja: Igen apró, fekete vagy sötétbarna, felülete finoman bibircses, szemcsézett.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj endemikus Chile északi részén, Antofagasta régió tengerparthoz közeli hegyvidékein.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Az Atacama-sivatag rendkívül száraz, szinte csapadékmentes és kopár területein él. Szigorúan függőleges vagy meredek sziklafalak szűk hasadékaiba és repedéseibe húzódik vissza, ahol speciális litofiton és geofiton életmódot folytat. A túléléshez szükséges minimális nedvességet szinte kizárólag a Csendes-óceán felől érkező rendszeres, sűrű hajnali ködök (camanchaca) páralecsapódásából nyeri.
Kultúrában tartás
Kultúrában az egyik legkényesebb és legnehezebben tartható kaktuszritkaság. Kizárólag teljesen ásványi alapú, durva szemcsés, gyorsan kiszáradó szubsztrátumot (például tiszta zúzott kőzet, pumic) igényel. Rendkívül érzékeny a túlöntözésre, a pangó víz és a fülledt levegő napok alatt a répagyökérzet rothadását és a növény pusztulását okozza. Télen szigorúan szárazon, hűvös, de fagymentes, jól szellőző és világos helyen kell teleltetni.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
Külsőleg hasonlít az Eriosyce nemzetség egyes kistermetű, sziklalakó fajaira, ám azoktól parányi mérete, a sziklahasadékokhoz adaptálódott geofiton jellege, jellegzetes répagyökere, valamint az önálló nemzetséget indokoló molekuláris genetikai profilja egyértelműen megkülönbözteti.
Taxonómia és filogenetika
A fajt eredetileg az Eriosyce nemzetségbe sorolták Eriosyce laui néven. Azonban Reto Nyffeler és Urs Eggli (1997) morfológiai vizsgálataik során megállapították, hogy ez a taxon alapvetően különbözik az Eriosyce sensu lato összes többi képviselőjétől. Ezen jelentős morfológiai eltérések alapján Roy Mottram (2001) szegregálta a fajt, és létrehozta számára az önálló, monotipikus Rimacactus nemzetséget.
A különálló nemzetségi státuszt Pablo Guerrero és munkatársai (2019b) molekuláris filogenetikai adatai is határozottan megerősítették. A DNS-szekvenciák alapján végzett törzsfejlődési elemzések kimutatták, hogy a Rimacactus egy teljesen önálló evolúciós vonalat képvisel, és nem áll közvetlen közeli rokonságban a valódi Eriosyce fajokkal.