Gymnocalycium parvulum
| Gymnocalycium parvulum | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Gymnocalyciinae |
| Nemzetség | Gymnocalycium |
| Faj | Gymnocalycium parvulum |
 
| |
Tudományos név
- Gymnocalycium parvulum (Spegazzini) Spegazzini, 1925
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Gymnocalycium a görög gumnosz (csupasz) és kalüx (bimbó/csésze) szavak összetételéből származik, ami a csupasz, pikkelyes, de szőr- és tövisnélküli virágcsőre és magházra utal.
- A faji jelző, a parvulum a latin parvulus szóból származik, amely a parvus (kicsi, csekély) kicsinyítőképzős alakja, jelentése „igen kicsiny”, „parányi”. A szerző, Carlos Luis Spegazzini a névválasztással a növény rendkívül apró termetére, törpe növekedési erélyére és diszkrét megjelenésére utalt, amellyel elüt a nemzetség sok más, robusztusabb tagjától.
Típus
- Holotípus: Carlos Luis Spegazzini gyűjtése, Argentína, Córdoba és San Luis határvidéke.
- Első leírása: Mint Echinocactus parvulus Speg. az Anales del Museo Nacional de Buenos Aires folyóiratban (1905).
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Carlos Luis Spegazzini 1925-ben, a nemzetség revíziója során.
Gymnocalycium parvulum képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A megadott taxon (Gymnocalycium parvulum) nem található az adatbázisban.
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
A hajtás többnyire magányos, lapított-gömbölyded alakú, apró termetű, ritkán képez sarjakat. A szár magassága csupán 2–4 cm, átmérője 3–5 cm, bőrszövete jellegzetesen matt szürkészöld, olajzöld vagy idős korban enyhén barnás-vöröses tónusú. A szár felülete 11–13 alacsony, lankás, finoman lekerekített bordákra tagolódik. A bordák apró, sekély keresztbarázdákkal gyengén elkülönülő, lapos szemölcsökre osztottak, amelyek nem mutatnak állkapocsszerű kiemelkedést. Az areolák igen kicsik, oválisak, a szemölcsök felső részén ülnek, fiatalon minimális fehéres-szürkés gyapjúbevonat látható rajtuk, amely gyorsan lekopik, így az idősebb areolák teljesen kopaszok. A tövisek finomak, aprók, fésűszerűek és lágyabb szerkezetűek. A peremtövisek száma areolánként 5–7, hosszuk alig 2–4 mm, sugarasan elállók, többnyire teljesen a növénytest felületére simulnak, színük áttetsző szürkésfehér, szalmasárga vagy tiszta szürke, alapjuknál esetenként sötétebb ponttal. A középtövis teljesen hiányzik. Valódi levél vagy levelek nincsenek jelen. A gyökérzet jól fejlett, vastag, húsos, répaszerű főgyökérből áll, amely segíti a növényt a száraz időszakban a talajba húzódni.
Generatív test
Virág
A virágzat hiányzik, a virágok magányosan a tenyészőpont melletti legfiatalabb, felső areolákból törnek elő. A virág tölcsér alakú, a növény apró méretéhez képest viszonylag nagy, 3–4,5 cm hosszú és ugyanilyen szélesre nyíló.
- Takarólevelek: A külső lepellevélek zöldesbarna vagy sötétebb szürkészöld középcsíkkal díszítettek, a belső lepellevélek és a sziromlevélek tiszta fehérek vagy krémszínűek, a párta belső alapja tiszta zöldes vagy halvány sárgásfehér, a csupasz csészeszerű rész pikkelylevelekkel borított.
- Ivarlevelek: A porzószálak vékonyak, fehérek, a portokok halványsárgák, a termő zöldes magházzal rendelkezik, a bibeszál karcsú, a bibe 6–8 sárgásfehér lebenyre oszlik.
Termés
A termés kicsi, tojásdad vagy hengeres, éretten tompa sötétzöld vagy kékeszöld, felülete teljesen kopasz, apró pikkelyekkel tagolt.
- Magja: A magok rendkívül aprók, a nemzetségen belüli Trichomosemineum vagy Microsemineum szekcióra jellemző makroszkopikus és mikroszkopikus bélyegekkel, a maghéj matt fekete vagy sötétbarna, finoman szemcsézett.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj kizárólag Argentína középső területein, elsősorban Córdoba tartomány északi és nyugati hegyvidékein, valamint San Luis tartomány határos részein fordul elő.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Valódi pampai geofiton életmódot folytat, amely a kavicsos, köves kibúvásokon, sziklarepedésekben vagy finom szemcsés, mállott gránittalajban telepszik meg. Előszeretettel él alacsony fűfélék takarásában, ahol a száraz, aszályos téli időszakban a répaszerű gyökere segítségével szinte teljesen a talaj szintje alá húzódik. Az éghajlatot forró, csapadékosabb nyarak és száraz, kifejezetten hideg, fagyos telek jellemzik.
Kultúrában tartás
Kultúrában a Gymnocalycium parvulum lassú növekedésű, de hálás növény. Kis termete miatt rendkívül jó vízáteresztő, durva homokkal, kaviccsal és kevés agyaggal kevert ásványi talajt igényel, mivel a pangó vízre a gyökérzete nagyon érzékeny. Tavasztól őszig mérsékelt öntözést, és világos, de a tűző naptól kissé védett elhelyezést igényel, hogy hamvas bőrszövete ne égjen meg. Teleltetése szigorúan szárazon, hűvös (5–10 °C-os), jól szellőző helyen történjen, ekkor a növény jelentősen összezsugorodik, ami természetes túlélési mechanizmusa.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Gymnocalycium parvulum könnyen felismerhető parányi termetéről, alacsony, lankás bordáiról és a teljesen a testre simuló, fésűs állású, apró peremtöviseiről. Leginkább a Gymnocalycium quehlianum kistermetű formáival vagy a Gymnocalycium leptanthum-mal téveszthető össze, azonban a Gymnocalycium parvulum esetében a virágcső rövidebb, a tövisek finomabbak, rövidebbek, és hiányzik a szemölcsök alatti markáns állkapocsszerű kiemelkedés, amely a nemzetség más tagjaira annyira jellemző.
Taxonómia és filogenetika
A fajt eredetileg a híres olasz származású argentin botanikus, Carlos Luis Spegazzini írta le 1905-ben, majd később önmaga helyezte át a Gymnocalycium nemzetségbe. A 2010 utáni filogenetikai kutatások és molekuláris DNS-vizsgálatok megerősítették a taxon helyét a nemzetség fésűs tövisű, apró magvú fejlődési vonalán belül. Bár a rendszertanban korábban többször megkérdőjelezték önálló faji státuszát, és egyes szerzők a Gymnocalycium quehlianum szinonimájaként vagy alfajaként kezelték, a legújabb morfológiai és populációgenetikai elemzések elszigetelt, stabil élőhelyi populációi miatt fenntartják az önálló faji rangot.