Weingartia azurduyensis

Tudományos név

Weingartia azurduyensis (Gertel, Jucker & J. de Vries) Hentzschel & K. Augustin, 2008

A tudományos név státusza: érvényes (caryophyllales. org)

Rendszertani besorolás: Kaktuszfélék (Cactaceae)

A név eredete, etimológia

A „Weingartia” nemzetség Friedrich Weingartról, egy német kaktuszgyűjtőről kapta a nevét. Az „azurduyensis” a növény elterjedési területére, a bolíviai Azurduy település környékére utal, valamint Juana Azurduy bolíviai forradalmi vezetőről kapta a nevét.

Típuspéldány

Első leírása: Sulcorebutia azurduyensis néven írták le először Willi Gertel, Hansjörg Jucker és Johan de Vries által, 2006-ban. A fajt először 1997-ben fedezték fel.

Az aktuális nemzetségbe helyezte: Günter Hentzschel és Karl Augustin, 2008

Szinonimák

• Sulcorebutia azurduyensis Gertel, Jucker & J. de Vries
• Érvényes név és szinonimák a Weingartia azurduyensis taxonnál

Alaktani, morfológiai jellemzők

A Weingartia azurduyensis egy kis, lassan növő kaktusz. Jellemzően 4-5 cm magasra és 3-4 cm szélesre nő meg. Gyakran sarjadzik, és így nagy csoportokat képez.

Vegetatív test

Hajtás, szár

Gömb alakú szára van, amely kékeszöld színű, és néha enyhén szürkésbarna is lehet. A növénytestek 1,5-2 cm átmérőt érnek el (néha akár 4 cm-t is) és akár 4-5 cm magasságot. 10 cm hosszú, többszörösen elágazó karógyökere van.

Szemölcsök

A hajtás 12–16 sekély bordára tagolt, a bordák apró, laposan kiemelkedő dudorokra (részlegesen szemölcsös bordákra) oszlanak. A szemölcsszerű dudorok kissé spirálisan rendeződnek, szélesen összenőttek, csúcsi részükön hordozzák az areolákat. A szemölcsök nem különülnek el élesen, mint a Mammillaria fajoknál, de jól kivehetők, ha a növény fiatal vagy erősen napfényben nőtt. Felszínük sima, szövetük kemény, a színük a szár alapszínével megegyező (zöld–szürkészöld).

Axillák

Az areolák közötti rész (axilla) nem gyapjas, nem párnás, hanem kopasz vagy finoman nemezes, külön szőrcsomó nélkül. A Weingartia azurduyensis nem fejleszt valódi axillát — ez a nemzetségre jellemző. Az areolák közti zóna rövid, az areolák egymáshoz viszonylag közel helyezkednek el (3–4 mm távolságra), így a bordák folyamatos, szemölcsösen tagolt vonalakat alkotnak.

Areolák

Az areolák kerekdedek vagy enyhén oválisak, 2–3 mm átmérőjűek, a bordák dudorainak csúcsán helyezkednek el.

Tövisek

• Peremtövis:

A vékony, 15-21 peremtövis oldalra széttartó, és 4-8 mm hosszú. Fehér, fehéres, sárgás vagy néha barnás színűek, a tövüknél többé-kevésbé vörösesbarnák.

• Középtövis:

[Leírás]

Generatív test

Virág

A virágok lenyűgöző rózsaszín színűek. Akár 2 cm átmérőjűek is lehetnek. Több sziromból állnak, amelyek csillag alakban helyezkednek el egy központi bibe és porzó körül. A tölcsér alakú virágok 25-35 mm hosszúak és 35 mm átmérőjűek. Kultúrában a virágok átmérője elérheti az 50 mm-t is.

• Külső lepellevelek: A külső, spatulás leplevelek hegye gyakran bemetszett, sárgás, narancssárga vagy vöröses színűek. Nagyon jól látható sötét középérrel rendelkeznek.

• Belső lepellevelek: A belső, spatulás-lándzsás leplevelek felül piros, narancssárga vagy majdnem sárga színűek, az aljához közeledve világosabbak, narancssárgák, sárgák vagy fehérek.

• Porzószálak: sárgák, tömegesen helyezkednek el a virág közepén

• Portokok: a portokok általában sárgásak

• Bibeszál: A szabadon álló zöldes bibeszál általában jóval alacsonyabban helyezkedik el, mint a legfelső porzószálak.

• Bibe: A sárgás vagy zöldes bibének általában 6 ága van.

Termés

A termés piros, vöröses, zöldes vagy barnás áltermést képez, amely éretten kiszárad és egyenlítői magasságban felreped.

• Magja: 25-35 magot tartalmaz.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Bolíviában, az Andok-hegységben őshonos. Erősen lokalizált, korlátozott elterjedési területtel rendelkezik, csak Bolívia Chuquisaca megyéjének néhány helyén fordul elő, Azurduy település környékén.

Élőhely: Magaslati régiókban, sziklás területeken és kavicsos talajon nő. Gyakran nedves helyeken, humuszos réteken nő.

• Éghajlati tényezők: Akár 4000 méteres tengerszint feletti magasságban is megterem. Elterjedési területe 2500 és 3150 méter tengerszint feletti magasságban van.

A hűvös hőmérsékletet kedveli.

• Növénytársulás, életmód: A kísérő flóra között megtalálhatók az Aylostera fiebrigii, a Lobivia chrysochete egy formája, a Lobivia cinnabarina és az Echinopsis mamillosa formái.

Kultúrában tartás

Viszonylag könnyen termeszthető kaktusz, amely jól alkalmas cserépben vagy konténerben való termesztésre. A szaporítás magokkal vagy dugványozással történhet. A magokat jó vízelvezetésű földkeverékbe kell vetni, és nedvesen kell tartani, amíg ki nem csíráznak. A dugványokat egészséges, érett szárakból kell venni, és néhány napig hagyni kell száradni, mielőtt jó vízelvezetésű talajba ültetnénk.

Mint minden kaktusz, ez is érzékeny a kártevőkre és a betegségekre. A gyakori kártevők közé tartoznak a takácsatkák, a lisztespoloskák és a pajzstetvek, amelyeket rovarirtó szerekkel vagy fizikai eltávolítással lehet irtani. Az olyan betegségek, mint a gyökérrothadás, megelőzhetők a túlöntözés elkerülésével és a jó vízelvezetés biztosításával.

Összességében egy szívós és kevés gondozást igénylő faj, amely tökéletes kezdőknek vagy gyűjtőknek.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Szoros rokonságban áll más Weingartia fajokkal, mint például a Weingartia carminantha, a Weingartia chrysantha és a Weingartia neocumingii. Ezek a fajok hasonló morfológiai jellemzőkkel rendelkeznek, és gyakran összekeverik őket egymással.

Egyéb

Egyedi megjelenése és viszonylag könnyű termesztése miatt népszerű a gyűjtők és a rajongók körében. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajként minősítette, főként a bányászati ​​tevékenységek, a mezőgazdaság és az urbanizáció okozta élőhely-veszteség miatt.

Szerzők és forrás

Szöveg: Jokhel Csaba

Kép: Nyúl Gábor

Lektorálta:

Forrás:

• • wikipedia.org,
  • botanicohub.com,
  • Gertel, Kakteen und andere Sukkulenten, 2004