Disocactus phyllanthoides

Disocactus phyllanthoides
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Phyllocacteae
Alnemzetség-csoport	Hylocereinae
Nemzetség	Disocactus
Faj	Disocactus phyllanthoides

Tudományos név

• Disocactus phyllanthoides (DC.) Barthlott in Bradleya 9: 88. 1991 sec. Guzmán Cruz & al. 2003
  elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév az ógörög „dis” = kétszer és „isos” = egyforma szavak összevonásából származik, és a fajokra jellemző, levélszerűen ellaposodott hajtások kétoldali szimmetriájára utal. A „cactus” szó az ógörög „kaktos” szóból ered, amely eredetileg egy bogáncsszerű növényt jelölt. A nevet Carl von Linné használta fel 1753-ban a kaktuszok egyik nemzetségneveként, amely később a teljes növénycsalád neve lett.
• A fajnév az ógörög „phyllon” = levél és „anthos” = virág szavakból, valamint az „-oides” képzőből áll, jelentése levélvirág-szerű. A név arra utal, hogy a virágok a levélszerűen ellaposodott hajtásokon fejlődnek ki, valamint hasonlóságot fejez ki a korábban leírt Cactus phyllanthus (ma Epiphyllum phyllanthus) fajjal.

Típuspéldány

Fotó: Lukoczki Zoltán

• Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: Mexikó, pontos adatok nem ismertek
• Első leírása: De Candolle, Cactus phyllanthoides, Cact. Hort. Monsp. 84, 1813
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Barthlott, 1991

A(z) Disocactus phyllanthoides szinonimái

• ≡ Cactus phyllanthoides, ≡ Epiphyllum phyllanthoides, ≡ Cereus phyllanthoides, ≡ Phyllocactus phyllanthoides, ≡ Nopalxochia phyllanthoides, ≡ Heliocereus phyllanthoides
• = Cactus elegans
• = Cereus phyllanthoides var. curtisii
• = Cereus phyllanthoides var. jenkinsonii
• = Cereus phyllanthoides var. quillardieri
• = Cereus phyllanthoides var. vandesii
• = Cereus phyllanthoides var. albiflorus
• = Opuntia speciosa
• = Phyllocactus plukenetii

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Epifita vagy ritkábban litofita növekedésű, erősen elágazó növény, hajtásrendszere akár 100 cm hosszúságot is elérhet.

Az elsődleges hajtások kb. 40 cm hosszúak és kb. 6 mm vastagok, tövüknél hengeresek, idővel fásodók, csúcsi részük lapított. Az oldalhajtások levélszerűen laposak, lándzsás alakúak, kihegyesedők, 15–30 cm hosszúak és 2,5–5 cm szélesek. Szegélyük durván, tompán fogazott és hullámos.

Fotó: Lukoczki Zoltán

A hajtások színe zöld vagy vöröses árnyalatú, felületük csaknem sima, rajtuk a szállítónyalábok jól látható, levélérszerű mintázatot alkotnak.

Areolák

Az areolák kicsik és csupaszok, elsősorban a hajtásszegély mentén helyezkednek el. A fiatal hajtásrészeken alig észrevehetők.

Generatív test

Virág

A virágok harang- vagy tölcsér alakúak, nappal nyílnak, illat nélküliek, az egyéves hajtásokon fejlődnek.

Hosszuk 8–10 cm, átmérőjük 7–9 cm, de egyazon növényen a virágok mérete jelentősen változhat.

• Lepellevelek: a külsők lándzsás alakúak, rózsaszínűek, a virág nyílásakor szétterülnek; a belsők szintén lándzsásak, tompa csúcsúak, merevebbek, rózsaszínűek, belső oldaluk világosabb árnyalatú
• Ivarlevelek: porzószálak fehérek, a lepellevelekkel közel azonos hosszúságúak, portokok világos színűek, bibeszál fehér, a bibe 5–7 ágú

Termés

A termés tojásdad alakú, kb. 3–4 cm széles, felületén kis bordákkal. Színe kezdetben zöld, éréskor piros.

• Magja: sötétbarna színű

Elterjedés és élőhely

Fotó: Dr. Solti Ádám

• Földrajzi elterjedés: Mexikó, Veracruz és Puebla államok
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: 1500–1850 m tengerszint feletti magasságban, hegyi esőerdők szárazabb régióiban él. Elsősorban epifita életmódot folytat, fák ágain és ágvilláiban fejlődik, ritkábban sziklákon is előfordul. Élőhelyén magas páratartalom és mérsékelt hőmérséklet jellemző.

Kultúrában tartás

Epifita életmódjának megfelelően szerves anyagokban gazdag, jó vízáteresztő talajt igényel, amely lombföld vagy komposzt hozzáadásával biztosítható.

Nyáron félárnyékos helyen, rendszeres öntözéssel fejlődik megfelelően, és szabadban is tartható. Télen 10–15 °C hőmérséklet ideális számára, ilyenkor öntözése erősen mérséklendő, kb. 4–6 hetente elegendő kevés vizet adni.

Megfelelő körülmények között a nyári időszakban többször is virágozhat, legbőségesebben általában májusban.

Szaporítása egyszerű, idősebb hajtásrészek dugványozásával könnyen gyökereztethető.

Számos kertészeti hibrid alapfajaként is ismert, különösen az úgynevezett Epiphyllum hibridek nemesítésében játszik fontos szerepet.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A faj jól felismerhető hosszú, levélszerű, lapos hajtásairól, tövis nélküli areoláiról és viszonylag nagy, rózsaszínű, nappal nyíló virágairól.

Korábban a Nopalxochia és az Epiphyllum nemzetségbe sorolták, amelyek fajaihoz morfológiailag közel áll.

Taxonómia és filogenetika

A fajt eredetileg Cactus phyllanthoides néven írta le Augustin Pyramus de Candolle 1813-ban. Később több különböző nemzetségbe sorolták, köztük a Cereus, Phyllocactus, Epiphyllum és Nopalxochia nemzetségekbe.

A modern rendszertani besorolást Barthlott határozta meg 1991-ben, amikor a fajt a Disocactus nemzetségbe helyezte.

Egyéb

A növényt az aztékok Nopalxochitl néven ismerték, amely egyben női névként is használatos volt. A név a faj korábbi rendszertani besorolására, a Nopalxochia nemzetségnévre is hatással volt.

A fajt már a gyarmatosítás előtti időkben is termesztették. Hernandéz 1651-ben, majd Plukenet 1691-ben ábrázolta a növényt, ami arra utal, hogy már korán ismert volt a tudomány számára. Feltételezhető, hogy az őslakos kultúrák is termesztették.

Szerzők

• Szöveg: Lukoczki Zoltán
• Kép: Lukoczki Zoltán
• Lektorálta: Papp László

Forrás

• Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 266. kártya