Gymnocalycium saglionis

Gymnocalycium saglionis
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Cereeae
Alnemzetség-csoport	Gymnocalyciinae
Nemzetség	Gymnocalycium
Faj	Gymnocalycium saglionis

Tudományos név

• Gymnocalycium saglionis (Cels) Britton & Rose, Cactaceae 3: 157. 1922 [as "saglione"]. Sec. Charles (2009)7
  elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév, a Gymnocalycium a gymnos (ógörög) szóból ered, jelentése csupasz, esetünkben szőrtelen, tövistelen; a calyx (ógörög) jelentése kehely (egy korábbi növénytani szakszóból „csupaszcsővű”, ahonnan a kinyíló porzólevelek és lepellevelek erednek).
• A fajnév, a saglionis Joseph Saglio tiszteletére lett elnevezve, aki Strasbourgban (más források szerint Párizsban) élő francia kaktuszkedvelő volt.

Gymnocalycium saglione képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

A(z) Gymnocalycium saglionis szinonimái

• (A(z) Gymnocalycium saglione a(z) Gymnocalycium saglionis szinonimája)*

• ≡ Echinocactus saglionis, − Gymnocalycium saglione
• = Echinocactus hybogonus
• = Gymnocalycium saglionis var. jujuyense
• = Brachycalycium tilcarense, ≡ Gymnocalycium saglionis subsp. tilcarense
• = Gymnocalycium saglionis f. columnare
• = Gymnocalycium saglionis f. splendens
• = Gymnocalycium saglionis var. australe
• = Gymnocalycium saglionis var. minus

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

Szukkulens törzse (szára, módosult hajtásrendszere) egyesével álló (magános), széles golyó alakú, felül lekerekített, 300 mm átmérőjű vagy még ennél is szélesebb lehet (akár az 500 mm-t is elérheti). Törzsének színe Karl Moritz Schumann szerint matt kékeszöldtől szürkészöldig terjedhet. Csúcsa enyhe besüllyedt és tövisezett, kevés gyapjúfilccel borított. Bordáknak száma 10–30 vagy több, nagy, erős, hullámos hossz- és mély keresztbarázdával, az alapnál 5–6 oldalú kerekded dudorokra (szemölcsökre) felosztva. A szemölcsök 40 mm hosszúak és 15 mm magasak is lehetnek. Az axillák nincsenek külön részletezve. Az areolák 20–40 mm távol vannak egymástól, hosszúkásak, 10–14 mm hosszúak, fehér vagy szürke filcesek, idős korban majdnem csupaszok. Minden tövis árszerű, kissé érdes, színük barnától feketéig, végül szürke, nedvesen szép vörös, sugarasan széjjelálló, a testnél enyhén ívelt. A fiatal növényeken areolánként 8–10, később gyakran 15 vagy több tövisek fejlődnek; ezek közül a peremtövisek száma 7–10 (az idős növényeken több), hosszúságuk 25–40 mm, a felsők a hosszabbak; a középtövisek száma 1–3 db. Valódi levél vagy levelek a törzsszukkulens felépítés miatt teljesen hiányoznak. Gyökérrendszere sekély, a talaj felső rétegében elhelyezkedő gyökérzet.

Generatív test

Virág

A virágzat hiányzik, a virágok egyesével fejlődnek. A virágok gyakran nagy számban jelennek meg a csúcs közeli areolákból; a virág 35 mm hosszú és ugyanilyen széles, alakja a széles tölcsérformától harang alakúig változhat.

• Takarólevelek: A pericarpellum (módosult csészeszerű alsó rész) rövid, széles, világoszöld, rövid, kevés számú, kerekded és fehér peremű félkör alakú pikkelyekkel fedett. A lepellevélek (lepellevelek) lapát alakúak, kihegyezettek, fogazottak, a legkülső körben elhelyezkedő külső lepellevélek zöldek, míg a párta belső struktúráját alkotó belső lepellevélek fehérek vagy enyhén rózsaszínes árnyalatúak.
• Ivarlevelek: A porzólevelek nagyon rövidek, az egész vackot beburkolják, színük világosvörös; a porzószálak világosvörösek, a portokok (portok) sárgák, alig kiemelkedők. A termő feletti bibeszál szintén nagyon rövid, 7 mm hosszú, amelyen 12–14 világossárga bibeág (bibe) található.

Termés

Termése golyó alakú húsos bogyó, 20 mm átmérőig, színe vöröses, az alapnál oldalt felhasadó.

• Magja: Magja kicsi, körülbelül 0,75 mm átmérőjű, kerekded, sapka formájú, világos köldökrésszel (köldökkel). A külső maghéj fénylő fekete vagy barna, szemölcsös képződményekkel borított.

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: Argentína (Salta, Catamarca, Jujuy, La Rioja).
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Különböző populációi ismertek Salta (El Tala, 1000 m magasságban), Catamarca (Los Angeles, 750 m magasságban), Jujuy (Quebrada de Humahuaca és Cuesta de Intihuasi), valamint La Rioja (Sanogasta) területeiről. Hazájában darabos kőzeten, száraz domboldalakon nő, jó vízáteresztő, savanyú vegyhatású, de tápanyagokkal kellően ellátott talajban.

Kultúrában tartás

Jó vízáteresztő, tápdús, gyengén savanyú vegyhatású termesztőközeget igényel. Nyáron, meleg időben levegős környezetet igényel, szabadon is tartható. Szép tövisezettségű példányokat csak megfelelő mennyiségű napfény esetén nevelhetünk, de a fiatal növényeket a nyári tűző napsütés ellen árnyékolni érdemes. Télen teljesen szárazon és 6–10 °C között kell tartani. Szobanövényként tartva érdemes feloltani, jó alany számára a Trichocereus spachianus (Lem.) Ricc. Az ökölnagyságú növény már szívesen virágzik, fő virágzási ideje június és július hónapban van. Szaporítása magról nem okoz gondot, 25–30 °C között adja a legjobb csírázási százalékot, de az előcsíráztatott mag már 20–25 °C-on is jól kel, míg 10 °C-on a csírázás teljesen elmarad vagy igen gyenge.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Igen változékony faj, melyet a sok populációforma is bizonyít tövisszámban, színben, nagyságban és bordaszámban egyaránt, ami a nagy élőhelyterület következménye. Morfológiailag nem nagyon illeszthető be egyik, korábban megismert Gymnocalycium Pfeiff. fajsorba sem. Virágai tölcsér- vagy harang alakúak, a pericarpellum fehér peremű pikkelyekkel borított, nagyon rövid porzólevelei világosvörösek és a teljes vackot beburkolják, vöröses bogyótermése pedig az alapnál oldalt hasad fel.

Taxonómia és filogenetika

A taxont eredetileg érvényesen Echinocactus saglionis néven François Cels (Cels) írta le 1847-ben, a Schumann-féle későbbi leírás alapjául körülbelül 100 mm átmérőjű egyedek szolgáltak (De Laet 1901-ben küldött egy nagy példányt Karl Moritz Schumann-nak Tucumánból). Később Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose helyezték át a Gymnocalycium nemzetségbe. A mag morfológiája alapján egy négy fajból álló fajsorba sorolható be, és Franz Buxbaum (Buxbaum) rendszertani felosztásában ez a faj lett a fajsor típusfaja.

Szerzők és forrás

• Szöveg: Mánfai Gyula
• Kép: Bodor János (1–3.) és Sajgó Csanád (4.)
• Lektor: Gedeon Tamás (Szerkesztette: Lukoczki Zoltán)
• Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, Pozsgások 157. kártya