Turbinicarpus jauernigii

Turbinicarpus jauernigii
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Cacteae
Alnemzetség- csoport	Cactinae
Nemzetség	Turbinicarpus
Faj	Turbinicarpus jauernigii

Tudományos név

• Turbinicarpus jauernigii Frank, 1993
• A tudományos név státusza: érvényes

A név eredete (etimológia)

A nemzetségnév a jellegzetes, kerekded, csiga alakú termésre utal; a latin turbo (csiga, forgó test) és az ógörög karpos (termés) szavak összetételéből származik.
A fajnév Johann Jauernig (1937– ) osztrák műszerészről és kaktuszgyűjtőről kapta a nevét.

Típusleírás

• Első leírás: Succulenta Vol. 72 (3): 113–115, 1993
• Leíró: Frank

Szinonimák

• Turbinicarpus lophophoroides subsp. jauernigii (Frank) Battaia & Zanovello, 1995
• Pediocactus lophophoroides var. jauernigii (Frank) Halda, 1998

• Turbinicarpus jauernigii
• 
  Szigetvári József
• 
  Szigetvári József

Morfológiai leírás

Vegetatív jellemzők

Test (hajtás)

Teste lapított gömb alakú. Természetes élőhelyén ritkán haladja meg a 25 mm átmérőt és a 10 mm magasságot, a hajtás mintegy egyharmada a talajszint alatt helyezkedik el. Kultúrában a növény átmérője elérheti az 5 cm-t is.

Epidermisz

Az epidermisz finom pehelyszőrökkel (trichomákkal) borított. Színe a kitettségtől függően változik: enyhén árnyékolt helyen szürkészöld, intenzív napsütésben vörösesbarna árnyalatú.

Gyökér

Erősen módosult, ún. karógyökér, a nyaknál kb. 15 mm széles, hossza elérheti a 300 mm-t.

Dudorok

A hajtást széles, lapos, kerekded dudorok tagolják; olykor egyik oldalukon enyhe éllel és enyhén csúcsos kialakítással.

Areolák

Az areolák ovális alakúak, fiatal korban hosszabb, fehéres areolaszőr borítja őket, amely később lekopik.

Tövisek

Areolánként szinte mindig egyetlen tövis található. Ez felfelé emelkedik és a növény csúcsa felé enyhén görbül. Alapja szürkés-szaruszínű, a csúcsa felé egyre sötétebb, majdnem fekete (idősödve ez a sötét szín az alsóbb részekre is kiterjed).
Hossza 5–8 mm, keresztmetszete ovális, felszíne érdes.

A magoncokon és fiatal egyedeken még 7–10 fehér, sugárirányban álló peremtövis is megjelenik, amelyeket az ivarérett növények (3–5 éves kor) fokozatosan elveszítenek; ekkor már csak az egyetlen felálló középtövis marad.

Generatív jellemzők

Virág

A virágok a csúcsi areolákból fejlődnek. Széles tölcsér alakúak, kb. 25 mm hosszúak és 15 mm szélesek. Teljes kinyíláskor a külső lepellevelek a növény teste felé hajlanak.

• Külső leplek: keskeny lándzsásak, fényes sárgásbarnák, közepükön sötétbarna csíkkal, amely a csúcson kis fekete pontban végződik
• Belső leplek: piszkos fehértől halványbarnáig változó színűek, széles lándzsásak, halványbarna–lilás középvonallal és vékony, sötétebb csúccsal
• Porzók: porzószálak fehérek, a portokok sárgák
• Bibe: bibeszála vöröses, a bibe fehér, finom szemölcsökkel fedett

Termés

A termés gömbölyű, éretten barnás színű, oldalirányban nyílik fel.

Mag

A magvak hosszúkásak, kb. 1,2 mm hosszúak és 0,7 mm szélesek. A csírakapu nagy, kerek alakú, széles, kiálló peremű. A maghéj fekete, mélyen ráncos, kerek kiemelkedő sejtekből áll, amelyek a csírakapu felé egyre kisebbek.

Elterjedés és élőhely

• Elterjedés: Mexikó, San Luis Potosí állam, a Sierra de Palomas északi része
• Előfordulás: kb. 10 km hosszú sávban, kevesebb mint 1 km²-en; két ismert populáció kb. 0,5 km távolságra egymástól
• Élőhely: aprózódott, erodált mészköves felszínek vagy azon kialakult vékony talaj; kb. 1100 m tengerszint feletti magasságban
• Vegetáció: szárazságtűrő, félsivatagi Matorral típus, domináns faj a Larrea tridentata

Társuló kaktuszfajok többek között: Astrophytum myriostigma, Echinocactus platyacanthus, Echinocereus pentalophus, Leuchtenbergia principis, Mammillaria compressa, M. pilispina, Opuntia cantabriensis, O. microdasys, O. leptocaulis, Neolloydia conoidea, Coryphantha palmeri.

Kultúrában tartás

Magról viszonylag könnyen szaporítható. A késői virágzás miatt előfordulhat, hogy a megporzás ellenére sem fejlődik termés, mivel a növény már nyugalmi állapotba kerül. Talaja legyen enyhén bázikus (mészkő- és alginittartalommal). Kissé árnyékoljuk, öntözése 1–3 hetente történjen, az idős példányokat ritkábban. Magyarországon augusztus–október között virágzik. Szeptember közepétől-végétől már ne kapjon vizet. Teljesen száraz talajon néhány órás –5…–7 °C-ot is károsodás nélkül elvisel. Február végén–márciusban indítsuk újra az öntözést kb. 5 hónapos száraz pihenő után.

Egyéb megjegyzések

Mint minden Turbinicarpus faj, védett, fokozottan védett taxon, a Washingtoni Egyezmény (CITES) I. függelékébe tartozik. Természetes élőhelyén is az egyik legkésőbb virágzó faj (január–február), amely tulajdonság jól elkülöníti a közeli rokon T. lophophoroides-től.

Szerzők

• Szöveg: Papp László
• Kép: Papp László
• Lektorálta:

Forrás

• Szöveg és képek: Papp László
• Kiadó: Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete (Debrecen), Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, Pozsgások 134. kártya

Megjegyzések Lüthy és Moser (2002) javaslatát követve, miszerint ezt a taxont a Turbinicarpus schmiedickeanus (Boed.) Buxb. & Backeb. önálló fajaként ismerik el, a tanulmány ezt követi. Vázques-Sánchez és munkatársai (2019) fái azt mutatják, hogy a T. jauernigii nem áll rokonságban a T. schmiedickeanus- szal, amelybe korábban alfajként sorolták be. A T. jauernigii töviseinek anatómiája, Gerhart Frank vizsgálata szerint a tövisek kompakt szklerenchimával, vastag falú rostokkal rendelkeznek, amelyek kemény, merev vagy félmerev, többnyire csípős szagú töviseket alkotnak (Mosco 2009). Ez a tulajdonság más fajokkal is közös, mint például a T. gielsdorfianus (Werderm.) John & Říha vagy a T. lophophoroides (Werderm.) Buxb. & Backeb.-vel, de nem a T. schmiedickeanus- szal , amelynek nem csípős, papiruszszerű tövisei vannak. https://caryophyllales.org/

Szerzők és forrás

• Szöveg:
• Kép: Szigetvári József
• Lektorálta:
• Forrás: Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Pozsgások XXX. kártya