Phedimus kamtschaticus

Phedimus kamtschaticus
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Saxifragales
Család	Crassulaceae
Alcsalád	Sempervivoideae
Nemzetség-; csoport	Sedeae
Alnemzetség-csoport	Telephiinae
Nemzetség	Phedimus
Faj	Phedimus kamtschaticus

Tudományos név

Phedimus kamtschaticus (Fischer & C. A. Meyer) 'T Hart 1995
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév eredetére két magyarázat létezik. Származhat az ógörög „phaidimos” = fénylő, csillogó szóból, jellemezve a nemzetségbe tartozó egyes fajok fényes leveleit. A másik lehetőség, hogy a 3. században élt Phedimus nevű görög főpap nevét őrzi, aki Amasea érseke és Pontus (ma Törökország) metropolitája volt.
A fajnév az élőhelyéről, az Oroszország távol-keleti részén található Kamcsatka-félszigetről és régióról kapta nevét.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: ---
Első leírása: Index VII. seminum horti bot. Petrop. (St. Petersburg) 54. 1841.
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Henk 't Hart 1995

Szinonimák

Homotípusos szinonimák

Aizopsis kamtschatica (Fisch.) Grulich in Preslia 56: 37 (1984)
Sedum aizoon subsp. kamtschaticum (Fisch.) Fröd. in Acta Horti Gothob. 6: 79 (1931)
Sedum kamtschaticum Fisch. in Index Seminum (LE, Petropolitanus) 7: 54 (1841)

Heterotípusos szinonimák

Aizopsis florifera (Praeger) P.V.Heath in Calyx 4: 172 (2001)
Aizopsis kurilensis (Vorosch.) S.B.Gontch. in Bull. Natl. Sci. Mus. Tokyo, B. 25: 54 (1999)
Aizopsis takesimensis (Nakai) P.V.Heath in Calyx 4: 172 (2001)
Phedimus floriferus (Praeger) 't Hart in H.'t Hart & U.Eggli (eds.), Evol. & Syst. Crassulac.: 168 (1995)
Phedimus kurilensis (Vorosch.) A.A.Gontch. in Bot. Pacifica 12(2): 123 (2023)
Phedimus takesimensis (Nakai) 't Hart in H.'t Hart & U.Eggli (eds.), Evol. & Syst. Crassulac.: 169 (1995)
Sedum eooacombianum Praeger in J. Roy. Hort. Soc. 46: 32 (1921)
Sedum floriferum Praeger in J. Bot. 56: 149 (1918)
Sedum kamtschaticum f. angustifolium Kom. in Fl. Kamtchatka 2: 199 (1929)
Sedum kurilense Vorosch. in Byull. Glavn. Bot. Sada 60: 39 (1965)
Sedum sikokianum subsp. kurilense (Vorosch.) Vorosch. in A.K.Skvortsov (ed.), Florist. Issl. Razn. Raĭonakh SSSR: 174 (1985)
Sedum takesimense Nakai in Rep. Veg. Ooryongto: 36 (1919)

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Évelő lágyszárú növény. Erős, fásodó rizómás (földalatti szár) gyökerei vannak, a föld felett pedig számos elterülő, vagy felálló hajtást fejleszt. A virágzó hajtások az élőhelyi adottságok függvényében általában 7–25 cm hosszúak, de akár 40 cm-esek is lehetnek, gyakran vörösesek.

Levelek

Levelei vastagok, pozsgásak, szórt állásúak, alakjuk sokféle lehet: széles tojásdad, szélesebb vagy keskeny lándzsás, spatulaszerű vagy rombikus. Általában tompahegyűek, a szélük fogazott, a levéllemez és a fonák csupasz. 3–7 mm hosszú levélnyéllel kapcsolódnak a hajtáshoz, színük zöld.

Generatív test

Virág

Zárt bogernyő virágzata 1–5, de legtöbbször 3 elágazást tartalmaz. A murvalevelek kicsik, lándzsásak, épszélűek.

Virágszerkezet: virágai leggyakrabban ötös, ritkábban hatos tagolásúak, majdnem vagy teljesen kocsánytalanok
Csészelevelek: alakjuk szálas, lándzsás vagy visszás tojásdad lehet, hosszuk 4–5 mm
Sziromlevelek: sárga színűek, 7–9 mm hosszúak, alakjuk hosszúkástól a lándzsásig változhat, általában hosszú hegyben végződnek, csónakszerűek, külső faluk csúcsa vöröses
Ivarlevelek: a porzószálak csaknem olyan hosszúak, mint a sziromlevelek, színük sárga. A porzók szintén sárgák, a virág öregedésével barnássá vagy narancsossá válnak. A bibe sárga, megporzás után vörösesre változik

Termés

Termése vörös vagy barna tüszőcsokor.

Magja: barnássárga

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Oroszország, Szibéria északkeleti részei, Kína északi, keleti és középső vidékei, Japán és Korea
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: sziklás hegyoldalak, sziklagyepek, csupasz sziklafelszínek, aprózódott kőzeteken kialakult talaj növénye, általában 600–1800 méteres magasságban, sok más ritkásan gyökerező lágyszárú társaságában. Kultúrában is széles körben elterjedt faj

Kultúrában tartás

Szabadban tartandó, szárazságtűrő növény. Sziklakertek, napos rézsűk kitűnő dísznövénye. Leginkább napfényes, jó vízelvezetésű, szerves anyagban nem túl gazdag talajú sziklakertekbe ajánlható. Évről évre kissé nagyobb csoportot alkot, de nem terjed agresszíven. Télre a levelei és a hajtásai visszaszáradnak, de már kora tavasszal kihajt és áprilistól üde zöld, tömött párnával tölti ki a kövek közötti teret. Virágzása május–júniusban várható és az időjárás függvényében akár egy hónapig is eltarthat. Elvirágzás után élénkzöld leveleivel díszít, egészen az őszi fagyokig. A legaszályosabb nyár is alig viseli meg. Különösebb gondozást nem igényel, szaporítása legegyszerűbben tőosztással oldható meg.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Kiterjedt élőhelyei miatt változékony faj, a kertészetekben sokféle élőhelyi és kertészeti változatát kínálják, amelyek a levelek alakjában, színében, a növény méretében, a virágok színében és elvirágzás utáni színváltozásában különböznek egymástól.

Taxonómia és filogenetika

A fajt eredetileg a Sedum kamtschaticum néven írták le, majd Henk 't Hart 1995-ben a Phedimus nemzetségbe helyezte át.

Egyéb

Szerzők

Szöveg: Lukoczki Zoltán
Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 451. kártya