Kategória:Phedimus

• Phedimus (Rafinesque) Constantine Samuel Rafinesque, 1817

A nemzetségnév etimológiája nem teljesen tisztázott, de a legvalószínűbb magyarázat szerint a görög phedimos szóból származik, amely „fényes”, „ragyogó” vagy „nemes” jelentéssel bír. Rafinesque valószínűleg a levelek fényes felületére vagy a virágok élénk színére utalt az elnevezéssel. A források (Stearn, Genaust) megjegyzik, hogy Rafinesque gyakran alkotott neveket klasszikus görög gyökerekből, néha egyedi szóösszetételekkel.

• Phedimus stellatus (Linnaeus) Rafinesque; Gyűjtő: Ismeretlen, hely: Európa (Földközi-tenger vidéke), típuspéldány: LINN (London);

Első leírása: Megjelent az American Monthly Magazine and Critical Review 2. kötetének 268. oldalán 1817-ben.

Az aktuális nemzetségbe helyezte: Constantine Samuel Rafinesque 1817-ben.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Sedum subg. Phedimus (Rafinesque) Clausen
• Asterosedum Grulich
• Spathulata (Borissova) Á. Löve & D. Löve

A növények évelő, lágyszárú pozsgások, amelyek gyakran kúszó vagy heverő hajtásokat fejlesztenek, így szőnyeget alkotnak. A szár húsos, az alapnál gyakran fásodó, a meddő hajtások sűrűn levelesek. A levelek laposak, húsosak, átellenes vagy váltakozó állásúak. A levél széle jellemzően csipkés, fogazott vagy fűrészelt (ritkán ép), alakja a lapát alakútól a tojásdadig terjedhet. A gyökér rostos, a csomóknál gyakran legyökerező. A szövetek víznedvű jellegűek.

A virágzat végálló, dúsan elágazó álernyő, amelyet gyakran gallérozó levelek vesznek körül. A virág öttagú, ritkábban hat-héttagú, csillag alakú.

• Takarólevelek: A csésze zöld, húsos, a cimpák az alapjuknál összeforrtak. A párta szabad sziromlevél alkotja, amelyek színe leggyakrabban sárga, de lehet fehér vagy rózsaszínes is.
• Ivarlevelek: A porzószálak száma kétszerese a szirmokénak. A termő szabad termőlevelekből áll, a bibeszál rövid.

Vízszintesen elálló (divergens) tüszőtermések csoportja.

• Magja: Apró, barna, hosszúkás vagy tojásdad, finoman szemcsézett felszínű.

• Földrajzi elterjedés: A nemzetség fő elterjedési területe Eurázsia, különösen Európa középső és déli részei, a Kaukázus, Törökország, valamint Kína, Japán és Korea.
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Sziklás kibúvásokon, köves lejtőkön, erdei tisztásokon és utak mentén fordulnak elő. Litofiton életmódra is alkalmasak. Kedvelik a mérsékelt égövi, hegyvidéki körülményeket, ahol a talaj jó vízelvezetésű, de a levegő páratartalma nem túl alacsony.

Rendkívül szívós sziklakerti növények (pl. Phedimus spurius – kaukázusi varjúháj). Teljesen télállóak, gyorsan terjednek, így kiváló talajtakarók. Napos vagy félárnyékos helyen is megélnek. Szinte bármilyen kerti talajban megmaradnak, ha a víz nem áll meg alattuk. Szaporításuk dugványozással vagy tőosztással rendkívül egyszerű.

A Sedum nemzetségtől a lapos és fogazott szélű levelek, valamint a terméskor vízszintesen elálló tüszők különböztetik meg. A Hylotelephium fajoktól abban tér el, hogy a Phedimus hajtásai gyakran áttelelnek és kúszó növekedésűek, míg az előbbieké minden évben teljesen elhalnak a föld felett.

Minden faj szukkulens. A levelek lapos formájuk ellenére jelentős mennyiségű vizet képesek tárolni. A szárazság idején a levelek gyakran vörösesre színeződnek az antociánok felhalmozódása miatt, ami védelmet nyújt a fény stressz ellen.

A Crassulaceae család Sedoideae alcsaládjába tartozik. Az APG IV rendszer a Saxifragales rendbe sorolja. Sokáig a Sedum nemzetség részének tekintették, de morfológiai (lapos levelek, elálló tüszők) és molekuláris genetikai eredmények alapján ma már általánosan elfogadott önálló nemzetségként.

• https://www.worldfloraonline.org/search?query=Phedimus
• https://powo.science.kew.org/
• https://www.ipni.org/
• https://www.llifle.com/
• https://www.crassulaceae.ch/de/home