Eriosyce curvispina subsp. curvispina

Eriosyce curvispina subsp. curvispina
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Notocacteae
Nemzetség	Eriosyce
Faj	Eriosyce curvispina
Alfaj	Eriosyce curvispina subsp. curvispina

Tudományos név

Eriosyce curvispina subsp. curvispina sec. Hunt 2006
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév az ógörög erion (= gyapjú) és syke (= füge, fügefa) szavak összetétele. Az Eriosyce nemzetség fajainak termésén gyakran gyapjas szőrzet fejlődik.
A fajnév latin eredetű, jelentése „görbült tövisű” (curvus = görbe, hajlott; spina = tövis), a faj jellegzetes tövisezetére utal.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: nem ismert
Első leírása: Memorie della Reale Accademia delle Scienze di Torino 37(1–3): 76 (1833)
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Kattermann (1994)

A(z) Eriosyce curvispina subsp. curvispina szinonimái

Nincsenek szinonimák.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Többnyire magányos, gömbszerű növény, átmérője 8–12 cm. Hajtása sötétzöld, csúcsa csupasz. Gyökere szálas felépítésű.

Szemölcsök

A bordák (14–16 darab) 1–1,5 cm magasak, bevágásokkal tagoltak, az areolák alatt állszerű kiemelkedésekkel.

Axillák

A fiatal részeken rövid gyapjú figyelhető meg.

Areolák

Hosszúkásak, kb. 6 × 4 mm-esek, egymástól mintegy 6 mm-re helyezkednek el, rövid gyapjú borítja őket.

Tövisek

A tövisek szaruszínűek, sötétebb csúccsal, idővel megszürkülnek. Alakjuk változatos, lehetnek vékonyak vagy vastagabb árszerűek, erősen felfelé görbülnek.

Középtövis: 4 darab, kb. 20 mm hosszú, gyakran felfelé vagy a hajtás felé hajló, tövük megvastagodott
Peremtövis: 10–12 darab, 10–20 mm hosszú

Generatív test

Virág

A hajtáscsúcs körüli fiatal areolákból fejlődik. Széles tölcsér alakú, átmérője és hossza egyaránt kb. 5,5 cm.

Lepellevelek: csésze, párta sziromlevelek és lepellevelek pereme sárga, közepükön vörös csík húzódik
Ivarlevelek: porzószálak vörösek (alul világosabbak, felül sötétebbek), bibe krémfehér vagy halvány vöröses

Termés

Kissé tojásdad, kb. 1,5 cm hosszú, vastag falú, éretten vörös.

Magja: kb. 1,2 × 0,95 mm, fekete, vese alakú, finoman dudorozott felszínű

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Chile, a déli szélesség 27°–36° között; Copiapó térségétől a Río Maule vidékéig
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: 0–2000 m tengerszint feletti magasságban, kopár vulkanikus sziklákon, köves lejtőkön, sziklagyepekben, sekély talajokon. Számos más kaktuszfajjal együtt fordul elő.

Kultúrában tartás

Lassan növő, kis termetű, dekoratív faj. Ásványi túlsúlyos, savanyú kémhatású talajt igényel. A savanyú közeg fenntartására tőzeg alkalmazható.

Tavasztól őszig szabadban tartható, csapadéktól védve, enyhe árnyékolással. Télen száraz, világos, fagymentes helyen pihentetendő.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Jellegzetesek az erősen görbülő tövisek, a viszonylag nagy, mintázott virágok, valamint a bordák alatti állszerű kiemelkedések.

Taxonómia és filogenetika

Az Eriosyce nemzetségben széles körben elterjedt és változékony faj. A jelenlegi rendszertan három alfajt különít el. Számos változat ismert, de ezek többsége nem kapott önálló alfaji rangot.

Egyéb

A faj jelentős variabilitása miatt számos korábbi rendszertani besorolás született, többek között a Malacocarpus, Pyrrhocactus, Horridocactus és a Neoporteria nemzetségekbe is sorolták.

Szerzők

Szöveg: Lukoczki Zoltán
Kép: Lukoczki Zoltán
Lektorálta: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 632. kártya