Kategória:Sclerocactus
Tudományos név
Sclerocactus Britton & Rose 1922
A tudományos név státusza: érvényes
Rendszertani besorolás: Kaktuszfélék (Cactaceae)
A név eredete, etimológia
A nemzetségnév a görög skleros = „kemény” szóból ered, a jellegzetesen szilárd, erős, gyakran kampós tövisekre utalva. Más értelmezés szerint: „kemény, kegyetlen kaktusz”, amelynek félelmetes, kampós tövisei rendkívül kellemetlenül kapaszkodnak bele mindenbe.
História
A nemzetség rendszertana hosszú ideig vitatott volt. A legújabb besorolások a Glandulicactus, Ancistrocactus, Echinomastus és Sclerocactus nemzetségeket összevonták, ám ez az egységesítés túlzottan nagyvonalú, mivel figyelmen kívül hagyja a csoportok elkülönülő földrajzi elterjedését, evolúcióját és több lényeges morfológiai bélyeget. A legbiztosabb elválasztó bélyeget a magok adják: méretük, színük és köldökszerkezetük jellegzetesen Sclerocactus-ra utal. Egyetlen kivételként az Echinomastus johnsonii említendő, amely számos jellemzőjében (mag, bimbó, virág) a Sclerocactusra hasonlít.
Leírás
A nemzetségbe magányosan vagy az alaptól gyéren sarjadó fajok tartoznak. A hajtás gömb vagy megnyúlt, többé-kevésbé hengeres alakú; csúcsa általában kissé besüppedt. A gyökérzet erősen húsos, gyakran elágazó vagy karórépaszerű.
A bordák jól tagoltak és határozottan szemölcsösek. A tövisek sűrűn állók, gyakran teljesen befedik az epidermiszt. Egyes fajok tövisei papírszerűek (pl. S. papyracanthus). A sugárirányban szétterülő peremtövisek mellett a középtövisek rendszerint hosszúak és szinte mindig kampósak.
A virágok nappal nyílnak, önmeddők, alakjuk tölcsérszerű. Színeik változatosak: sárga, zöldessárga, rózsaszín, levendula, bíbor, lilás vagy fehér. Néhány faj virágai illatosak (pl. S. polyancistrus). Porzóik főként hártyásszárnyú beporzók (Andrena, Halictus, Tetralonia spp.).
A termések megnyúltak, hengeresek; éretlenül zöldek, majd vöröses árnyalatúvá válnak. Felnyílásuk lehet hosszanti (S. pubispinus), oldalirányú (S. mesae-verdae), vagy a termés fel sem nyílik.
A magok nagyok (2–4 mm), feketék, fényesek vagy mattak, felszínük finoman gumós. Jellegzetes a viszonylag nagy, fehér vagy barnás köldök. A magterjesztés jellemzően mirmekochórium (hangyák) és hidrokhórium (víz általi terjedés).
Élőhely
A Sclerocactus fajok rendkívül változatos, ugyanakkor száraz élőhelyeken fordulnak elő: prériken, borókás területeken, fenyőerdők szélén, kavicsos, hordalékos, mészköves talajon (pH 7–7,5), továbbá a Mojave-sivatag extrém száraz vidékein. Megtalálhatók agyagos, poros üledékeken, ősi folyómedrek kavicsai között (San Juan vidék), sziklarepedésekben, domboldalakon és vulkáni kőzeteken is (pl. Agathla Peak, Mexican Hat).
A tengerszint feletti magasság: 500–2350 m. A fajok többsége kiválóan tűri a fagyot, akár –26 °C-ig. A S. papyracanthus élőhelyén szinte észrevehetetlen, mivel tövisei a környező füvekre (Bouteloua gracilis) hasonlítanak.
Földrajzi elterjedés
USA: Arizona, California, Colorado, Nevada, Új-Mexikó, Texas, Utah. (A nemzetség kizárólag az Egyesült Államok területén fordul elő.)
Rendszertan, fajok
A nemzetség jelenleg 21 elismert fajból + 8 alfajból áll.
Érdekességek
- A nemzetség tövisei csak erős napfény, nagy hőmérséklet-ingadozás és minimális csapadék mellett alakulnak ki igazán látványosan.
- Egyes fajok tövisei papírszerűek és könnyűek, mások rendkívül erősek és kampósak.
- A nemzetség több tagja élőhelyén rendkívül nehezen észrevehető (pl. S. papyracanthus).
- A rendszertani viták egyik legjobb bizonyító karaktere a magmorfológia.
Szerzők és forrás
A(z) „Sclerocactus” kategóriába tartozó lapok
A következő 3 lap található a kategóriában, összesen 3 lapból.