Kategória:Sclerocactus

• Sclerocactus Britton & Rose, 1922

A nemzetségnév a görög skleros (σκληρός), azaz „kemény, kegyetlen” szóból és a cactus szóból származik. A szerzők, Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose magyarázata szerint a név a „félelmetes horgas tövisekre utal, amelyek a legbosszantóbb módon kapaszkodnak”.

• Sclerocactus polyancistrus (Engelmann & J. M. Bigelow) Britton & Rose; Gyűjtő: John Milton Bigelow, USA, Kalifornia, Mojave-sivatag, 1854. március 15. Típuspéldány: MO (Missouri Botanical Garden).
• Első leírása: The Cactaceae; descriptions and illustrations of plants of the cactus family 3: 212–215, f. 223–229. 1922.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose, 1922.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Ancistrocactus (Schumann) Britton & Rose
• Coloradoa Boissevain & C. Davidson
• Echinomastus Britton & Rose
• Glandulicactus Backeberg
• Pediocactus Britton & Rose (részben)
• Toumeya Britton & Rose (részben)

Magányos vagy az alapnál csoportokat alkotó növények. Alakjuk a gömbölydedtől a megnyúlt, többé-kevésbé hengeresig terjed, a csúcsuk általában benyomott. Erősen húsos, elágazó vagy répaszerű (napiform) gyökérzettel rendelkeznek.

A bordák kifejezetten szemölcsösek (szemölcsök). A sűrű töviszettség olykor teljesen befedi az epidermiszt, máskor papírszerű (például az S. papyracanthus esetében). A peremtövisek szétállóak, a leghosszabb középtövis (vagy középtövisek) szinte mindig horgas. Az areolák sűrűn helyezkednek el a növény felszínén.

Nappal nyíló virágok, önmeddőek. Általában meglehetősen nagyok, tölcsér alakúak (infundibuliform). Egyes fajok virága illatos (például S. polyancistrus). Színük sárga, zöldessárga, rózsaszín, levendula, magenta, lila vagy lilásibolya, olykor fehér. Megporzásukat hártyásszárnyúak (Hymenoptera: Andrena spp., Halictus spp., Tetralonia spp.) végzik.

A termés többé-kevésbé megnyúlt henger alakú, kezdetben zöldes, éretten vöröses színű. Felnyílása lehet hosszirányú (S. pubispinus), oldalirányú (S. mesae-verdae), vagy lehet zárt maradó (indehiscent).

• Magja: A magok nagyok, finoman szemölcsösek, fényesek, fekete színűek, a köldök (hilum) bemélyedő. A magok terjedését hangyák (myrmecochoria) és víz (hydrochoria) segítik.

• Földrajzi elterjedés: Amerikai Egyesült Államok (Arizona, Kalifornia, Colorado, Nevada, Új-Mexikó, Texas, Utah).
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Füves pusztákon, fenyő- és borókaerdőkben, mészköves, kavicsos, öntéstalajokon (pH 7–7,5) élnek. Előfordulnak rendkívül száraz területeken (Mojave-sivatag) agyagos, porszerű üledékes talajokon, de régi fosszilis folyók (San Juan) kavicsai között, sziklahasadékokban, hegyekben és domboldalakon is, néha vulkáni kőzeteken (Arizona: Agathla Peak; Utah: Mexican Hat). Megtalálhatóak 500 m-től (S. polyancistrus) egészen 2350 m tengerszint feletti magasságig. Az S. papyracanthus szinte láthatatlan az élőhelyén, mivel beleolvad a környező fűfélékbe (Bouteloua gracilis). A nemzetség egyes fajai a súlyos fagyokat is elviselik -26°C-ig.

J. M. de Vos és munkatársai 2025-ös filogenetikai vizsgálatai (Phylogenomics and classification of Cactaceae based on hundreds of nuclear genes) megerősítették a nemzetség helyét a Cactaceae családon belül, több száz sejtmagi gén szekvenciájának elemzésével tisztázva a rokonsági viszonyokat.

• https://thelastcactusclassification.top/category/sclerocactus/
• https://caryophyllales.org/
• https://www.ipni.org/
• https://powo.science.kew.org/
• https://www.biodiversitylibrary.org/