Sclerocactus spinosior

Sclerocactus spinosior
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Cacteae
Alnemzetség-csoport	Echinocactinae
Nemzetség	Sclerocactus
Faj	Sclerocactus spinosior

Tudományos név

Sclerocactus spinosior (Engelm.) D.Woodruff & L.D.Benson in Cact. Succ. J. (Los Angeles) 48(3): 131. 1976 sec. Parfitt & Gibson 2003
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév Sclerocactus az ógörög scleros (= kemény, száraz, merev) szóból ered, és a fajokra jellemző erős, kemény tövisekre utal.
A fajnév spinosior latin eredetű, jelentése „tövisesebb”.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: -
Első leírás: Proceedings of the American Academy of Arts and Sciences 3: 271. 1863.

A(z) Sclerocactus spinosior szinonimái

≡ Echinocactus whipplei var. spinosior, ≡ Ferocactus spinosior, ≡ Sclerocactus pubispinus var. spinosior, ≡ Pediocactus spinosior
= Echinocactus spinosior

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Magános növekedésű faj. A hajtás nyomott gömb vagy tojás alakú, 4–7,5 (ritkán akár 14) cm hosszú és 4,5–6 (ritkán 9) cm széles.

Bordák és szemölcsök

A bordák száma rendszerint 13–14, szemölcsökre tagoltak, de nem mélyen. A szemölcsök 6–11 (ritkán 17) mm hosszúak, 6–15 mm szélesek, és 3–4 mm-re emelkednek ki.

Areolák

Az areolák kerek vagy elliptikus alakúak, 3–6 mm szélesek, egymástól általában 6–12 mm távolságra helyezkednek el. Fiatalon gyakran fehéres, gyapjas borításúak.

Tövisek

A tövisek viszonylag sűrűk, de a hajtás felszínét nem fedik teljesen. A fiatal növényeken gyakran fehéres, később sima felszínűek.

Középtövisek: többnyire 6–9 darab; az alsók erősebbek, gyakran horgasak, színük cserbarna, vöröses vagy majdnem fekete; a felsők világosabbak vagy fehérek
Peremtövisek: általában 8 darab, fehérek, szétállók, vékonyak, 1–2,5 (ritkán 3,5) cm hosszúak

A középtövisek keresztmetszete gyakran rombusz vagy elliptikus.

Generatív test

Virág

A virágok 2–4 cm hosszúak és átmérőjűek.

Külső lepellevelek: szélük rózsaszín, vörös vagy bíbor, középen zöldesbarna vagy vörösesbarna csíkkal

Belső lepellevelek: vörösesbíbor, vöröses ibolya, levendula vagy barnás árnyalatúak, világosabb szegéllyel

Porzószálak: 6–12 mm hosszúak, színük vöröses ibolyától rózsaszínig, ritkábban zöldes vagy sárgás

Portokok: sárgák, kb. 1–1,5 mm hosszúak

Bibeszál: 15–20 mm hosszú, rózsaszíntől vöröses ibolyáig terjedő színű

Bibe: többnyire sárga, rendszerint 5–6 (ritkán akár 10) ágú

Termés

A termés kezdetben zöld és húsos, majd éretten vörös és kiszáradó.

Alak: hordó alakú

Méret: 9–12 mm hosszú és átmérőjű

Felnyílás: 2–4 függőleges repedéssel

Mag: 2–2,5 mm hosszú, 3–4 mm széles, barnás színű

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: az Egyesült Államok nyugati részén, Utah és Nevada államokban, esetleg Arizona területén is előfordul.

Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: 1500–1800 m tengerszint feletti magasságban, sivatagi jellegű dombvidékeken él. Élőhelyei sziklás, ásványi talajú területek, gyakran ritkás növényzettel.

Kultúrában tartás

A nemzetség egyik viszonylag könnyebben tartható faja, bár általánosságban a Sclerocactus fajok érzékenyebbek, mint sok más észak-amerikai kaktusz.

Talaja legyen gyorsan száradó, kavicsos, enyhén agyagos keverék, enyhén lúgos kémhatással. A növény fejlődése tavasszal viszonylag későn indul meg, amikor már magasabb a hőmérséklet.

A növekedési időszakban bőséges öntözést igényel, de két locsolás között a talaj teljesen száradjon ki. A legmelegebb nyári időszakban visszahúzódhat.

Télen szárazon tartva teljesen fagytűrő, de időnként kis mennyiségű víz adása indokolt lehet, különösen oltott példányok esetében.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A faj jól felismerhető változatos színű és formájú töviseiről, különösen az alsó, gyakran horgas középtövisekről. Két alfaját különböztetik meg: subsp. spinosior és subsp. blainei.

Taxonómia és filogenetika

A fajt Engelmann eredetileg az Echinocactus nemzetségben írta le. Később több különböző nemzetségbe is áthelyezték (például Ferocactus, Pediocactus), míg végül Woodruff és L.D. Benson a Sclerocactus nemzetségben rögzítették jelenlegi helyzetét.

Szerzők

Szöveg és kép: Elhart Zsolt
Szerkesztette: Lukoczki Zoltán
Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 9. kártya