Pfeiffera miyagawae
| Pfeiffera miyagawae | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Phyllocacteae |
| Alnemzetség-csoport | Corryocactinae |
| Nemzetség | Pfeiffera |
| Faj | Pfeiffera miyagawae |
 
| |
Tudományos név
- Pfeiffera miyagawae Barthlott & Rauh in Cact. Succ. J. (Los Angeles) 59: 63-64. 1987. Sec. Korotkova & al. (2010)
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Pfeiffera Ludwig Karl Georg Pfeiffer (1805–1877) német orvos és botanikus emlékét őrzi.
- A faji jelzőt, a miyagawae nevet a leírók a növényt kultúrában nevelő és virágoztató japán kaktuszgyűjtő és szakember, Miyagawa tiszteletére adták. A fajt érvényesen Wilhelm Barthlott és Werner Rauh írták le 1987-ben, és ez a taxon a mai napig a nemzetség egyik legkarakteresebb tagja.
Típus
- Pfeiffera miyagawae Barthlott & Rauh; Gyűjtő: Wilhelm Barthlott és Werner Rauh gyűjtése nyomán, Bolívia, Santa Cruz, 1987 (Holotípus: HEID).
- Első leírása: Kakt. and. Sukk. 38(1): 2-6 (1987) mint Pfeiffera miyagawae Barthlott & Rauh
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Az eredeti leírás már ebben a nemzetségben történt (Barthlott & Rauh, 1987).
Pfeiffera miyagawae képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Pfeiffera miyagawae szinonimái
- ≡ Lepismium miyagawae, ≡ Rhipsalis miyagawae
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
A faj tagjai zömében epifiton, elvétve litofiton életmódot folytató, eleinte felálló, később teljesen lecsüngő habitusú növények. A hajtás gazdagon elágazik, a szegmensek leggyakrabban a szártagok csúcsi részéből erednek. A szár rendkívül húsos, lédús, vaskos, az idősebb részeken fásodó; a szártagok nem lapítottak, hanem határozottan 3 vagy 4 szögletesek, ritkábban 5 szögletesek, átmérőjük a 1,5-2 cm-t is elérheti, színük élénkzöld vagy mattzöld. Valódi levél vagy levelek nincsenek. A növény rögzítését sekély, finom rostos gyökérzet végzi. A szártagok élein tompa, enyhén kiemelkedő bordák és hullámos szemölcsök futnak végig. Az axillák védelmében ülő areolák a szár élein, a bemélyedésekben helyezkednek el, feltűnően sok fehér vagy krémszínű gyapjút hordoznak. Az areolákon a tövisek száma a nemzetség más tagjaihoz képest jelentős: areolánként 3-5 (idősebb korban akár több) rövid, 1-3 mm hosszú, sárgás vagy fehéres, puha, serteszerű peremtövis és középtövis fejlődik, amelyek nem szúrósak.
Generatív test
Virág
A magányos, laterális elhelyezkedésű virág nappal nyílik, széles harang vagy tölcsér alakú, a nemzetségben kifejezetten nagynak számít, átmérője elérheti a 2-3 cm-t. Színe rendkívül feltűnő, ragyogó narancssárga vagy élénk narancsvörös. A virágzat hiányzik, a virágok magányosan ülnek a szár élein.
- Takarólevelek: A virágtengelyen elhelyezkedő húsos, zöldes-narancs külső lepellevél-köröket szélesre nyíló, sziromszerű, lángoló narancsszínű, ovális belső lepellevél-csoport követi, amelyek selymes fényűek.
- Ivarlevelek: Számos, a lepleknél rövidebb, krémszínű vagy sárgásfehér porzószálak és apró sárga portokok alkotják a hímrendszert; az alsó állású magház felett vékony, fehér bibeszál emelkedik ki, melynek végén a 4-6 ágú bibe fehéresen szétterül.
Termés
A termések gömbölyű, lédús, húsos bogyók, amelyek éretten fényes narancsvörösek vagy skarlátvörösek, átmérőjük körülbelül 1 cm, felületükön apró pikkelyek és minimális gyapjúcsomók is megfigyelhetők.
- Magja: A magok megnyúltak, fényes feketék, és a pulpatérben jellegzetesen hosszú, zselatinos funikulusszal (magkocsánnyal) rögzülnek.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: Dél-Amerika andoki régiója: endemikus Bolívia területén, kizárólag Santa Cruz megye (departamento) trópusi és szubtrópusi hegyvidéki erdeiben honos.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Elsősorban a nedves, meleg szubtrópusi hegyi erdők és köderdők lakója nagyjából 1000 méteres tengerszint feletti magasságban. Leggyakrabban idős erdei fák kérgén él mint epifiton, ritkábban mohás, árnyas sziklafalakon mint litofiton. Párás, fagymentes, kiegyenlített klímát igényel, ahol az év nagy részében bőséges a csapadék. Mohákkal, páfrányokkal, epifiton orchideákkal és broméliákkal alkot szoros növénytársulást.
Kultúrában tartás
A kultúrában a legkedveltebb és legmutatósabb Pfeiffera faj, köszönhetően nagy, élénk narancssárga virágainak. Erdei epifiton származása miatt laza szerkezetű, humuszban és szerves anyagokban gazdag, enyhén savanyú kémhatású talajkeveréket igényel, amely orchideaföldből, tőzegből és perlitből állhat. Fontos a tökéletes vízáteresztés, a pangó víz a gyökerek rothadását okozza. Világos vagy félárnyékos elhelyezést igényel, a közvetlen, tűző naptól a vaskos hajtásai könnyen megégnek. A növekedési időszakban rendszeres öntözést és magas páratartalmat igényel, a talaját tartsuk nyirkosan. Rendszeres permetezéssel serkenthetjük a növekedését. Télen hűvös (12-15 °C-os), fagymentes, világos helyen, minimális öntözéssel pihentessük.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Pfeiffera miyagawae legfőbb megkülönböztető bélyege a vaskos, határozottan 3-4 szögletes szárstruktúra, az areolák kifejezett fehér gyapjas jellege, valamint a nemzetségben egyedülállóan nagy, szélesre nyíló, ragyogó narancssárga virágzat. Nagyon hasonlít a Pfeiffera monacantha fajra, de attól egyértelműen elkülönül lényegesen vaskosabb, szögletes (nem lapított-szalagszerű) hajtásai és sokkal sűrűbben töviselt, gyapjasabb areolái révén.
Taxonómia és filogenetika
Bár Wilhelm Barthlott még ugyanebben az évben (1987) áthelyezte a fajt a Lepismium nemzetségbe a tágabb genus-koncepció részeként, a 2010 utáni molekuláris filogenetikai kutatások és DNS-szekvenálási vizsgálatok egyértelműen megerősítették a Pfeiffera klád önállóságát. A genetikai adatok kimutatták, hogy ez a csoport közelebbi rokonságot mutat bizonyos dél-amerikai szárazföldi kaktuszcsoportokkal, mint a szűkebb értelemben vett Rhipsalideae tribusszal. Emiatt az eredeti leírás szerinti név tekintendő a modern rendszerekben elfogadott, érvényes tudományos névnek.
Forrás
- ...