Gymnocalycium tucavocense
| Gymnocalycium anisitsii | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Gymnocalyciinae |
| Nemzetség | Gymnocalycium |
| Faj | Gymnocalycium anisitsii |
 
| |
| Gymnocalycium tucavocense | |
|---|---|
 Taxonómiai (heterotipikus) szinonima. Az érvényes leírást lásd itt: Gymnocalycium anisitsii | |
| Rendszertani besorolás | |
| Faj | Gymnocalycium tucavocense |
Tudományos név
- Gymnocalycium anisitsii (Schumann) Britton & Rose, 1922 sec. Korotkova et al. 2021
elfogadott, érvényes név - Gymnocalycium tucavocense Backeberg, 1963
szinonima név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Gymnocalycium a klasszikus görög gumnosz (csupasz) és kalüx (virágkehely / virágcsésze) szavak morfológiai összetételéből származik, Lewis & Short, valamint Liddell–Scott–Jones szerint. Ez a nómenklatúrai megnevezés a taxoncsoportra egyöntetűen jellemző teljesen kopasz, pikkelyes, szőr- és sörtementes virágcsőre és magházra utal.
- A faji jelző, a tucavocense toponimikus név, amely Kelet-Bolívia egyik földrajzilag elszigetelt tájegységére, a Valle de Tucavoca (Tucavoca-völgy) vidékére hivatkozik. Az IPNI és a protológusok adatai alapján a nevet a gyűjtőhelyszín latin képzős alakjaként határozták meg, jelezve a típuspopuláció szigorú földrajzi hovatartozását.
Típus
- Típustaxon: Gyűjtések Kelet-Bolívia, Santa Cruz megye, Valle de Tucavoca, sziklás és homokos chaco-i bozótos területek. A holotípus és herbarizált anyagai európai botanikai gyűjteményekben deponáltak.
- Első leírása: Kurt Backeberg leírása alapján a Die Cactaceae szakkiadványban jelent meg 1963-ban önálló fajként.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Eredetileg is ebbe a nemzetségbe helyezte Kurt Backeberg 1963-ban.
Gymnocalycium tucavocense képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
Szinonimák
- Gymnocalycium anisitsii 'Tucavocense'
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
A hajtás kezdetben szigorúan magányos, majd idősödő korban az alapi részekről vagy az oldalsó areolákból dúsan sarjadó, csoportképző habitusú növénytest. A szár zömök, lapított-gömbölyded, kifejlett egyedeknél enyhén megnyúló vagy rövid hengeres, átmérője 6–9 cm, magassága 5–8 cm. A bőrszövet matt, világos olajzöld vagy halványzöld, amely intenzív napfény vagy tartós szárazsági periódusok idején kifejezett bronzos, lilásbarna elszíneződést mutat. A szár felülete többnyire 8–11 egyenes, tompa, sekély hosszanti barázdákkal tagolt bordákra osztott. A bordák harántirányú bemélyedésekkel jól elkülönülő, nem túl élesen kiemelkedő, lekerekített, kissé tompa állkapocsszerű szemölcsökre tagolódnak. Az areolák kerekdedek, a szemölcsök felső részén lévő törésekben ülnek, fiatal korukban sűrű, piszkosfehér vagy krémszínű gyapjúréteg borítja őket, amely az idős részeken kopottá válik. A tövisek vékonyak, rugalmasak, tűszerűek, enyhén elállók vagy a növénytest felé visszahajlók. A peremtövisek száma areolánként általában 5–7, hosszuk 10–18 mm, sugarasan elállók, színük fiatalon áttetsző krémsárga vagy sárgásfehér, a csúcsuknál halványbarna árnyalattal, később matt szürkésfehérré válnak. A középtövis többnyire hiányzik, vagy ritkán 1 darab, a peremtövisekhez hasonló felépítésű, de némileg vaskosabb, felfelé mutató középtövis fejlődik ki. Valódi levél vagy levelek nem képződnek. A gyökérzet húsos, finoman elágazó, mélyre hatoló répaszerű főgyökérből és dús hajszálgyökér-hálózatból áll.
Generatív test
Virág
A virágzat hiányzik, a virágok magányosan, a növény csúcsi zónájában, a legfiatalabb nemzedéki areolákból törnek elő. A virág karcsú tölcsér alakú, kinyílva 4,5–6 cm hosszú és nagyjából 4–5 cm átmérőjű, a virágcső külső felülete teljesen kopasz és húsos, sötétzöld pikkelylevelekkel fedett.
- Takarólevelek: A külső lepellevélek hátoldalán széles, olajzöld vagy halványbarna sáv fut végig, a belső lepellevélek és a sziromlevélek színe tiszta hófehér vagy finom krémszínű, a párta mélyén a torokrész és a húsos csészeszerű alsó régió belseje zöldesfehér vagy halványrózsaszín árnyalatú.
- Ivarlevelek: A porzószálak vékonyak, fehérek, a portokok sárgásfehérek, a termő hengeres, a bibeszál karcsú, sárgásfehér, a bibe 6–8 sugarasan elálló krémszínű lebennyel végződik.
Termés
A termés húsos, megnyúlt tojásdad vagy bogyószerű, éretten pirosas vagy sötét rózsaszínű, felülete teljesen kopasz, apró pikkelyekkel borított.
- Magja: A magok aprók, a subgenus karakterének megfelelően matt sötétbarna vagy fekete színűek, finoman szemcsézett, parás, rücskös maghéjstruktúrával.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A taxon kizárólag Dél-Amerikában, Bolívia területén, azon belül Santa Cruz megye keleti részén, a Tucavoca-völgy és Santiago de Chiquitos környezetében endemikus.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Kifejezett chaco-i és szavannai átmeneti zónás geofiton és litofiton növény, amely 200 és 400 méter tengerszint feletti magasságban, homokkő-fennsíkok repedéseiben, mállott köves, sekély és homokos talajfoltokban, alacsony száraz erdők és tövises bozótosok tisztásaiban él. Leggyakrabban alacsony fűfélék és xerofita cserjék részleges, szűrt árnyékában telepszik meg. Az éghajlat szemiarid, forró nyári növekedési időszakkal és kifejezetten száraz, aszályos téli periódussal, amikor a növény a húsos gyökere segítségével némileg a talaj szintje alá húzódik.
Kultúrában tartás
Kultúrában könnyen tartható, hálás és sűrűn virágzó taxon. Vaskos gyökérrendszere miatt kifejezetten jó vízáteresztő, durva homokot, kavicsot és agyaggránulátumot tartalmazó, humuszban szegény ásványi talajkeveréket igényel. A növekedési időszakban a rendszeres, de mérsékelt öntözést kedveli, a két öntözés között kötelező a földlabda kiszáradása. Meghálálja a nagyon világos, világos szűrt vagy tűző napos, meleg elhelyezést. Teleltetése szigorúan szárazon, hűvös és jól szellőző, fagymentes helyiségben (6–10 °C között) történjen, ahol a Gymnocalycium anisitsii ezen populációja a vízelvonás hatására jelentősen összezsugorodik és bebronzosodik.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Gymnocalycium tucavocense a legkönnyebben a világosabb zöld bőrszövetéről, a finom, rugalmasabb töviseiről, valamint a tiszta fehér virágairól ismerhető fel, amelyek torka zöldesfehér vagy halványrózsaszín. Felületes morfológiája (sarjadó habitusa és virágszerkezete) miatt legközelebbi rokona a Gymnocalycium anisitsii és a Gymnocalycium damsii komplexum. A paraguayi chaco-i elterjedésű típusos Gymnocalycium anisitsii alaktól elsősorban a kissé zömökebb, lapítottabb felnőttkori mérete, sűrűbb sarjadása és az izolált kelet-bolíviai Tucavoca-völgyi elterjedése választja el. A tőle filogenetikailag távoli, de konvergens evolúciót mutató Microsemineum alnemzetségbe tartozó Gymnocalycium pflanzii fajtól a karcsúbb virágai, a kárminvörös torkú színezet hiánya, valamint a teljesen eltérő, parás-rücskös magszerkezete különíti el.
Taxonómia és filogenetika
A taxont 1963-ban írta le Kurt Backeberg önálló fajként. A modern, 2010 utáni filogenetikai kutatások és a legfrissebb molekuláris vizsgálatok megerősítették, hogy a növény a Gymnocalycium nemzetségen binnen a subgenus Muscosemineum alnemzetségbe (azaz a parás, rücskös maghéjjal rendelkező Muscosemineum csoportjába) tartozik. Mivel a kelet-bolíviai és paraguayi chaco-i Muscosemineum populációk morfológiailag rendkívül képlékenyek, a modern rendszertani munkákban (mint a Graham J. Charles féle revíziók és a Caryophyllales Network / Korotkova et al. 2021) nem ismerik el az önálló faji státuszát. A mai nómenklatúrai konszenzus szerint a taxon a széles értelemben vett, rendkívül változékony Gymnocalycium anisitsii faj szinonimája, annak egy földrajzilag és ökológiailag jól lehatárolható helyi populációja (ökotípusa).