Gymnocalycium paediophilum

Gymnocalycium paediophilum
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Cereeae
Alnemzetség-csoport	Gymnocalyciinae
Nemzetség	Gymnocalycium
Faj	Gymnocalycium paediophilum

Tudományos név

• Gymnocalycium paediophilum F.Ritter ex Schütz in Kaktusy 13(5): 100. 1977 [as "paediophylum"]. Sec. Charles (2009)
  elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév, a Gymnocalycium ógörög szóösszetétel, csupasz csészét jelent, a gymnos (meztelen, csupasz) és calyx (kehely) szavakból származik, jellemezve a virágcső, a magház és az azalatti rész szőrtelen, tövistelen mivoltát.
• A fajnév, a paediophilum szintén ógörög szóösszetétel, a paidion (kisgyermek) és philos (barát) szavakból ered; arra utal, hogy a természetben e fajnak feltűnően sok sarja lehet.

Gymnocalycium paediophilum képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

Szinonimák

• Az eredeti forrásszöveg nómenklatúrai listájában nem jelöl meg külön szinonimát, de megemlíti Friedrich Ritter későbbi, 1979-es publikációját.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

Általában 8–10 cm-es magasságnál gyakran alul sarjadzó (néha erősen sarjadzó), középzöld hajtású, 5–8 cm széles, és kifejlődve ennél kétszer-háromszor magasabb növény. Szukkulens szára 6–10 bordákból áll. A bordák szélesek, az areolák (areola) alatt kissé éles, de nem túlzottan kiemelkedő dudorokban (szemölcsökben) tornyosulnak, amelyek alatt van egy finom, de jól látható, a bordára merőleges barázda. Az axillák nincsenek külön jellemezve. Az areolák kör alakúak, 3–5 cm szélesek (a forrásban feltehetően mm értendő, de szigorúan 3–5 cm szerepel), élőhelyükön barnás, kultúrában sárgásfehér, rövid szőrzettel. A peremtövisek (szél- vagy sugártövisek) száma 5–7, hosszuk 8–30 mm (az alsó hosszabb és erőteljesebb), barnásak, ár alakúak, nagyjából egyenesek. Legtöbbször egy középtövise fejlődik, amely hosszabb és erősebb, mint a peremtövisek, 15–25 (40) mm hosszú; néha az areola felső részéből további két, jóval gyengébb felépítésű, vékonyabb és rövidebb középtövis is képződik. Valódi levél vagy levelek nem láthatók. A gyökér és gyökérzet morfológiájáról a forrásszöveg nem közöl adatot.

Generatív test

Virág

A virágzat hiányzik. Virágait a tenyészcsúcsközeli areolákból fejleszti, a virágok 4–6 cm hosszúak, szélesre nyílnak, ekkor majdnem egy síkban vannak a lepellevelek (melegben nagyon erőteljesen visszagörbülnek a növény felé), 5–6 cm szélesek, illatosak.

• Takarólevelek: A lepellevelek (lepel) nagyon halvány (alig láthatóan) vörösek (rózsaszínek) vagy majdnem fehérek, míg a párta belső részén elhelyezkedő virágtorok (csészeszerű alap) halvány, de jobban érzékelhetően rózsaszín; a külső és belső lepellevél morfológiája nincs külön részletezve.
• Ivarlevelek: A porzók halványsárgák, több körben helyezkednek el, a porzószálak és portokok nincsenek külön jellemezve; a termő feletti bibe fehér, a bibeszál mérete nincs megadva.

Termés

Termése zöldtől kékeszöldig terjedő színű, 10–18 mm hosszú és 7–15 mm széles, éréskor oldalt nyílik fel.

• Magja: Magvai feketésbarnák vagy vörösesfeketék, 0,7×0,5 mm-esek, nagyítóval látható dudorokkal borítottak (Microsemineum típus), alapi helyzetű, fehér, viszonylag kis, ovális köldökrésszel (köldökkel).

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: Paraguay, Boquerón (a szövegben: Bogueron) megye, Cerro León (a szövegben: Carro Leon) közelében, a Chaco északi részén.
• Élőhely, éghajlat, lifestyle, növénytársulás: Alacsony dombokon nő, amelyeket a köztük és az eltérő földrajzi területek között lévő növényzet izolál, s amelyek valószínűleg jégkori extrazonális (klimatikus zónán kívüli) reliktumok. Ezeken aprózott, vulkanikus kőzetek találhatók, sekély talajokkal többé-kevésbé fedve, ritkás, szárazságtűrő lágy- és fásszárú növényzettel.

Kultúrában tartás

E faj a mai napig is viszonylag ritka a gyűjteményekben, ugyanis betegségekre (gombák) kissé érzékenyebb, mint a többi Gymnocalycium, és magasabb teleltetési hőmérsékletet (10–15 °C) igényel. Magja viszonylag jól kel, de magoncait megtizedelhetik a gombák. Vegetációs időszakban az ivarérett egyedeket 1–2 hetente, a nagyon fiatalokat hetente öntözzük, de törekedjünk arra, hogy magas páratartalom ne legyen a növény felett. Közepes árnyékolás és jó szellőzés mellett neveljük őket. Nem önbeporzók, ezért annak érdekében, hogy ivarosan (magról) is szaporíthassuk, több, más magról kelt egyedet is tartsunk, amelyeket következetesen porozzunk össze. Sarjról való szaporítása még könnyebb, de a genetikai változékonyság fenntartása érdekében az ivaros szaporítás a fontosabb. A magasabb hőmérsékletű teleltetés idején – a többi fajhoz hasonlóan – szárazon tartsuk. Megfelelő tartással hálásan virágzó faj; az őszi élettani nyugalomra való áttérés után néhány óráig a −2 – −5 °C-ot is elviseli, de kezdők ezzel ne kísérletezzenek.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A Gymnocalycium chiguitanum (syn. Gymnocalycium hammerschmidii) közeli rokona, hasonló élőhelyen is él és hasonló igényű. Kifejlődve a szélességénél kétszer-háromszor magasabb törzset nevelhet, melegben a lepellevelei nagyon erőteljesen visszagörbülnek a növény felé, és a termése éréskor oldalt nyílik fel.

Taxonómia és filogenetika

A faj leírását Bohumil Schütz érvényesítette 1977-ben (F. Ritter ex Schütz) a Kaktusy folyóiratban, de Friedrich Ritter is megjelentette saját leírásként a Kakteen in Südamerika munkájában 1979-ben. A magok felülete alapján a Microsemineum alnemzetségbe / csoportba tartozik.

Szerzők és forrás

• Szöveg: Papp László
• Kép: Papp László (ifj. Papp László)
• Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, Pozsgások 136. kártya