Gymnocalycium spegazzinii subsp. cardenasianum

Gymnocalycium spegazzinii subsp. cardenasianum
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Cereeae
Alnemzetség-csoport	Gymnocalyciinae
Nemzetség	Gymnocalycium
Faj	Gymnocalycium spegazzinii
Alfaj	Gymnocalycium spegazzinii subsp. cardenasianum

Tudományos név

Gymnocalycium spegazzinii subsp. cardenasianum (F.Ritter) R.Kiesling & Metzing in Darwiniana 34: 404. 1996 sec. Hunt 2016
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév az ógörög „gymnos” = meztelen, csupasz és „calyx” = kehely szavakból származik, és a virágcső, a magház és az az alatti rész szőrtelen, tövistelen sajátságát jelzi.
A fajnév Carlos Spegazzini (1858–1926) olasz származású argentin gyógyszerész-botanikus professzor nevét viseli, aki először dr. Parodi gyógyszerész-botanikus asszisztense volt, később Argentína kaktusz-specialistájává vált.
Az alfajnév Martín Cárdenas (1899–1973) a bolíviai Cochabamba Egyetem botanikai professzoráról kapta nevét, aki Bolívia részletes kaktuszflóráját dolgozta fel és számos új kaktuszfajt fedezett fel és írt le.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: RITTER, FR 88
Első leírása: F. Ritter: Taxon 13(4): 144, 1964.
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Kiesling és Metzing 1996

A(z) Gymnocalycium spegazzinii subsp. cardenasianum szinonimái

≡ Gymnocalycium cardenasianum
= Gymnocalycium armatum, ≡ Gymnocalycium cardenasianum f. armatum, ≡ Gymnocalycium spegazzinii subsp. armatum, ≡ Gymnocalycium cardenasianum subsp. armatum
= Gymnocalycium cardenasianum var. pseudocrassispinum
= Gymnocalycium cardenasianum subsp. pseudoarmatum

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Szukkulens törzse szürkészöld, fiatalon lapos, később félgolyó alakú vagy kissé hosszúkás. A virágzóképes növény körülbelül 120–280 mm átmérőjű és 50–200 mm magas. Kicsiny, gyorsan elvékonyodó répagyökérrel. A test alsó része a talajba süllyedt. Csúcsa bemélyedt, tövistelen.

Szemölcsök

Bordák száma 13–21, egyenes, igen tompa és lapos, 20–50 mm széles, 5–10 mm magas, a borda alsó részén szélesebb és laposabb. A borda keskenyebb részén gyakran alkot krisztátát. Az areolák felett gyakran gyenge keresztbarázda található, az areolák alatt egy kisebb, többé-kevésbé jellegzetes, áll alakú kiszögellés. Idősebb korban a borda hosszirányban kissé eltolódhat és a keresztbarázda világosan felismerhető. A bordaelválasztó barázda egyenes.

Areolák

Areolái oválisak, 5–10 mm hosszúak, 3–7 mm szélesek, 5–15 mm távol vannak egymástól, kiemelkedők, kezdetben szürke filcesek.

Tövisek

Középtövis: 1–2 db, 50–80 mm hosszú, gyakran az egyik felső peremtövis középtövis helyzetben
Peremtövis: legtöbbször 3–6 db, 30–60 mm hosszú

A tövisek a fiatal példányokon és a fiatal virágzóképes növényeken csak peremtövisekre korlátozódnak. Ezek igen erősek vagy középerősek, merevek, mindig erősen íveltek, a fiatal növényeken összefonódók, az idős növényeken gyakran íveltek és elállók, ekkor legtöbbször egy vagy két középtövis is megjelenik. A középtövis legtöbbször kissé hosszabb, erősebb és íveltebb mint a peremtövis, előszeretettel felfelé ívelődő. A test felső részén lévő areolák peremtövis nélküliek. Tövisszín feketésszürke vagy vörösesszürke, legtöbbször sötétebb heggyel, majd kiszürkülnek.

Generatív test

Virág

Lepellevelek: virága csúcsközeli areolából ered, 50 mm hosszú, illat nélküli, először délután nyílik és gyakran a tövisek akadálya miatt csak kissé kinyíló. A magház (ovárium) 11 mm hosszú és ugyanilyen vastag, elvékonyodó alappal, halvány szürkészöld, félkör formájú, halvány vöröses, testhez simuló pikkelyekkel, melyek körülbelül 5 mm szélesek és 3 mm hosszúak, apró sötétvörös heggyel. A virágcső felső része (receptaculum) szürkészöld, belül bíbor színezetű, tölcsér formájú, nyíláskor körülbelül 1 mm-re beszűkülő, 20 mm hosszú, nyíláskor 16 mm széles, a pikkelyek olyanok, mint a magházon, 5–6 mm hosszúak, 6–10 mm szélesek, a felsők hegy nélküliek. Lepellevelek 20 mm hosszúak, 6–9 mm szélesek, a belsők kissé rövidebbek, lefelé halvány bíbor színezetűek, a végükön majdnem fehérek, de halvány vöröses-barnás középcsíkkal. A külsők felül inkább lekerekítettek, a pikkelyekkel nem borított részük inkább szürke-zöldesvörös.

Ivarlevelek: nektárkamra bíbor színezetű, 3 mm hosszú és széles, de szűk a vastag bibeszál miatt. A porzószál világosbíbor, körülbelül 6–10 mm hosszú, az alsók rövidebbek. Eredésüket illetően nem választhatók szét és az egész receptaculum belső falára kiterjednek. A portokok nagyok, citromsárga színezetűek, akárcsak a pollen. A portokok a bibeszál közepénél és ferde állásban, körülbelül 7 mm-re a receptaculum alsó peremétől és körülbelül fél magasságban a lepellevéltől helyezkednek el. A bibeszál majdnem 2 mm vastag, körülbelül 14 mm hosszú, amelyből 15 világossárga, 4 mm hosszú, kissé kihegyezett, összehajló bibeág ered.

Termés

Termése 17–22 mm hosszú és 15–20 mm széles, szürkészöld, kékes árnyalattal, az alapnál legtöbbször gyengén vöröses, alul vastag, felső harmada legtöbbször kissé vékonyabb, megmaradó, megszáradó virágmaradvánnyal. A terméskehely 7–10 mm széles, körülbelül 5 mm mély. A termésen 5–8 mm széles, 2–4 mm hosszú, vastag, halvány rózsabarnás, a termés falához simuló pikkelyek találhatók. Az érett termés felhasad, körülbelül 2/3 magasságig. A terméshús bőséges, zöldesfehér, íztelen, csak kissé nedvdús.

Magja: hangyaterjesztésű, 1 mm hosszú, 0,8 mm széles és 0,7 mm vastag, hátoldala erősen domború, hasi oldala nem domború. Maghéja vöröses, kissé fénylő, finom, fekete dudorocskákkal. A köldök fehér, alapon, az egész mag peremén és a hasi oldalon meghosszabbodott.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Dél-Bolívia, Mendez tartomány, Tarija kerület, Ortes Carrizal környéke (egyes irodalmak szerint Észak-Argentínában, Catamarcánál is él)
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: 1200–2000 m magasságban, viszonylag kopár, ritkásan törpecserjékkel tagolt, aprózódott vulkanikus kőzetfelszíneken, néhol kevés talajjal. Együtt él a Parodia maxima-val és Opuntia sulphurea-val.

Kultúrában tartás

Mint a nemzetség legtöbb faja, fajunk is igényli a sok friss levegőt. A közeg ásványi eredetű, némi agyag kiegészítéssel és jó vízáteresztő legyen. Nyáron nem dús öntözést, alkalomszerű tápanyag-utánpótlást igényel. Télen száraz és hideg tartásban részesítsük. Ultraviola sugárzás (közvetlen napfény) hatására különösen erős tövisezettséget fejleszt. Kultúrában legjobb melegágyban tartani, azonban biztonsággal tarthatjuk ablakkultúrában is. Magvetéssel könnyen szaporíthatjuk.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Taxonómia és filogenetika

A Gymnocalycium spegazzinii alfajaként tartják számon. Rokona továbbá a Gymnocalycium armatum, amely a cardenasianum változata a mai rendszerekben.

Egyéb

A Gymnocalycium cardenasianum egyike a nemzetség ékköveinek. Igen változatos egyedeket találunk tövis hosszában, erősségében, valamint színben. Általában világosbarnától sötétbarnáig terjedő színskálában van a tövisszín, de nem ritka a feketésszürke tövis sem. A fajt Ritter gyűjtötte az 1953-as útja alkalmával, FR 88 számon. A Gymnocalycium armatum megkülönböztethető kissé kisebb növekedésében, kisebb virágában és egyenes elálló (vagy görbe) tövisezettségében.

Szerzők

Szöveg: Mánfai Gyula
Kép: Papp László (1.), Bodor János (2.), Bodor János (1.), Papp László (2.)
Lektorálta: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete
Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete (Debrecen) – Pozsgások 176–177. kártya