Eriosyce paucicostata subsp. paucicostata

Eriosyce paucicostata subsp. paucicostata
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Notocacteae
Nemzetség	Eriosyce
Faj	Eriosyce paucicostata
Alfaj	Eriosyce paucicostata subsp. paucicostata

A nyomtatható változat már nem támogatott, és hibásan jelenhet meg. Kérjük, frissítsd a böngésződ könyvjelzőit, és használd a böngésző alapértelmezett nyomtatás funkcióját.

Tudományos név

Eriosyce paucicostata subsp. paucicostata sec. Hunt 2006
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév az ógörög erion (= gyapjú) és syke (= füge, fügefa) szavak összetétele. Az Eriosyce fajok termésén gyakran gyapjas szőrzet fejlődik.
A fajnév latin eredetű, jelentése „kevés bordájú” (paucus = kevés; costatus = bordázott), amely a hajtás bordáinak alacsony számára utal.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: Paposo környéke (Chile), pontos adatok nem ismertek
Első leírása: Succulenta 113. (1959)
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Ferryman (2003)

A(z) Eriosyce paucicostata subsp. paucicostata szinonimái

Nincsenek szinonimák.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Egyhajtású növény. A hajtás alakja változó: ritkán gömbszerű, gyakrabban megnyúlt gömb vagy tömzsi oszlopszerű. Magassága 15–30 cm, átmérője 6–15 cm. Színe sötétzöld, kékeszöld vagy szürkészöld.

Szemölcsök

A 8–13 borda szemölcsszerű dudorokra tagolt, az areolák alatt jellegzetes állszerű kiemelkedéssel.

Axillák

A virágcső és magház felületén barna vagy fehér szőrzet található.

Areolák

Az areolák a szemölcsök csúcsán helyezkednek el, fiatalon sűrűbb szőrzet borítja őket.

Tövisek

A tövisek fiatalon feketék, később kiszürkülnek, többségük felfelé hajlik.

Középtövis: 1–4 darab, 2–4 cm hosszú
Peremtövis: 5–8 darab, 1,5–3 cm hosszú

Generatív test

Virág

Tölcsér vagy harang alakú, 3–5 cm hosszú és hasonló átmérőjű.

Lepellevelek: csésze, párta sziromlevelek és lepellevelek sárgás vagy fehéres színűek, gyakran halvány rózsaszínes középcsíkkal vagy szegéllyel
Ivarlevelek: porzószálak és portokok, valamint bibeszál és bibe (színe világos árnyalatú)

Termés

Vöröses, 1,5–2 cm hosszú, 1–1,5 cm széles, az alapi részen nyíló.

Magja: kb. 0,7 × 0,5 × 0,3 mm, sötétszürke vagy barnásfekete

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Chile, Antofagasta régió; Paposo és Taltal között
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: tengerparti hegységekben, 40–800 m tengerszint feletti magasságban. Kopár, sziklás lejtőkön él, ahol a nem pozsgás növények általában hiányoznak. A nedvesség fő forrása a tengeri páralecsapódás.

Kultúrában tartás

Mészmentes, nagyon porózus talajt igényel. Jó fény- és levegőellátás mellett jól fejlődik és virágzik.

Legjobb tavasztól őszig szabadban tartani, csapadéktól védve, enyhén árnyékolva. Erős fényben barnás elszíneződést vehet fel, ami nem káros.

Virágzása május–júniusban várható. Télen teljesen szárazon, világos, fagymentes helyen tartandó. Az öntözést kora tavasszal fokozatosan kell megkezdeni.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Jellemző a viszonylag kevés borda, az oszloposba hajló növekedési forma, valamint a felfelé hajló tövisek és világos színű virágok.

Taxonómia és filogenetika

Az Eriosyce nemzetségen belül változatos fajkomplex része. Három elfogadott alfaja ismert: subsp. paucicostata, subsp. echinus és subsp. floccosa.

Egyéb

A faj élőhelyén a csapadék jelentős része ködből és páralecsapódásból származik, ami fontos ökológiai alkalmazkodásokat eredményez.

Szerzők

Szöveg: Lukoczki Zoltán
Kép: Lukoczki Zoltán
Lektorálta: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 562. kártya