Gymnocalycium mesopotamicum

Gymnocalycium mesopotamicum
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Cereeae
Alnemzetség-csoport	Gymnocalyciinae
Nemzetség	Gymnocalycium
Faj	Gymnocalycium mesopotamicum

A nyomtatható változat már nem támogatott, és hibásan jelenhet meg. Kérjük, frissítsd a böngésződ könyvjelzőit, és használd a böngésző alapértelmezett nyomtatás funkcióját.

Tudományos név

Gymnocalycium mesopotamicum R.Kiesling in Cact. Succ. J. Gr. Brit. 42(2): 39. 1980 sec. Charles 2009
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév ógörög eredetű szóösszetétel; a gymnos jelentése „meztelen, csupasz”, míg a calycium a calyx („kehely”) szóból származik, így jelentése: csupasz kehelycső.
A fajnév a Mesopotámia kifejezésből ered („folyamok köze”), és a faj természetes előfordulási területére, az argentin Paraná és Uruguay folyók közötti vidékre utal.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: Argentína, Corrientes tartomány, Mercedes környéke; Lonsdale és Cutler gyűjtése (1978).
Első leírása: The Cactus and Succulent Journal of Great Britain, 42(2): 39–42 (1980).
Az aktuális nemzetségbe helyezte: R. Kiesling (1980).

A(z) Gymnocalycium mesopotamicum szinonimái

Nincsenek szinonimák.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Magánosan álló, gyakran nyomott gömb alakú, kistermetű növény. Magassága 12–23 mm, átmérője kb. 40 mm. Epidermisze sötétzöld. Lassan növő faj.

Szemölcsök

Nem különülnek el, a bordák lapos, tompa kiemelkedései alig tagoltak.

Areolák

Hosszúkás, ovális alakúak, sárgásfehér gyapjúval fedettek, mely később megszürkül és eltűnik. Bordánként 5–6 areola található.

Tövisek

Középtövis: nincs elkülönülve.
Peremtövis: 9–12 db, 2–10 mm hosszúak, vékonyak, sörteszerűek, a test felé hajlók. Színük kezdetben vörösesbarna, később szürkésfehér.

Generatív test

Virág

Tölcséres alakú, 5,5–6 cm hosszú és kb. 6,5 cm átmérőjű.

Lepellevelek: csésze és külső lepellevelek lándzsásak, olajzöldek vöröses alappal; párta sziromlevelek fehérek, tövük rózsaszínes; belső lepellevelek széles lándzsásak.
Ivarlevelek: porzószálak fehérek, tövük rózsaszín; portokok sárgák, a bibére hajlók. bibeszál krémfehér, kb. 18 mm hosszú. bibe fehér, 8 sugárirányú ágra osztott.

Érdekesség, hogy a faj gyakran trimonőciás: egyazon egyeden porzós, termős és kétivarú virágok is megjelenhetnek.

Termés

Bunkó alakú, matt zöld, 20–30 mm hosszú.

Magja: nagy, sisak alakú (1,7–1,8 mm), fekete, enyhén fénylő, felszínén apró tüskeszerű kiemelkedésekkel.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Argentína, Corrientes tartomány, Mercedes környéke.
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: alacsony (kb. 200 m) tengerszint feletti magasságban, kavicsos réteken, füvek és cserjék között él. Az évi csapadék 1000–1500 mm, a talaj gyakran tartósan nedves. A levegő páratartalma viszonylag magas, szélsőséges száraz időszak nincs.

Kultúrában tartás

A természetes élőhely viszonyai miatt a legtöbb kaktusznál bővebb vízellátást igényel. Talaja a vegetáció során enyhén nedves maradhat, de a pangó vizet kerülni kell. Félárnyékos helyet igényel, a tűző nap káros lehet. Humuszosabb, ásványi anyagokban gazdag, enyhén savanyú talaj az ideális. A párásítás előnyös. Ősszel a vízadagot fokozatosan csökkentsük, majd télre teljesen szárazon, világos helyen, 5–6 °C-on teleltessük. Tavasszal fokozatosan kezdjük újra az öntözést. Magról és sarjakról egyaránt könnyen szaporítható.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A faj kis mérete, sörteszerű, a testhez simuló tövisei, valamint nagy, fehér virágai jól elkülönítik. Legközelebbi rokona a Gymnocalycium denudatum, amelytől eltérő magfelszíne és morfológiai bélyegei különítik el.

Taxonómia és filogenetika

A Cactoideae alcsalád Trichocereeae nemzetségcsoportjába tartozik. H. Till (2001) rendszere szerint a Microsemineum alnemzetség, Microsemineum szekció, Macrosemineum alszekció, Multiflora fajsor tagja. A maghéj sajátos felszíne miatt átmeneti jellegű a különböző fajsorok között.

Egyéb

A fajt 1978-ban fedezték fel, majd rövid időn belül európai és argentin gyűjteményekbe is bekerült. Kultúrában kissé nagyobbra nőhet, és gyakran sarjakat is fejleszt.

Szerzők

Szöveg: Ficzere Miklós
Kép: Papp László
Lektorálta: Papp László

Forrás

Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete (Debrecen) és a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 65. kártya