Echinocactus polycephalus

Homalocephala polycephala
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Cacteae
Alnemzetség-csoport	Echinocactinae
Nemzetség	Homalocephala
Faj	Homalocephala polycephala

Echinocactus polycephalus
Taxonómiai (heterotipikus) szinonima. Az érvényes leírást lásd itt: Homalocephala polycephala
Rendszertani besorolás
Faj	Echinocactus polycephalus

Tudományos név

• Homalocephala polycephala (Engelm. & J.M.Bigelow) Vargas & Bárcenas in PhytoKeys 111: 49. 2018 sec. Guzmán Cruz & al. 2003
  elfogadott, érvényes név
• Echinocactus polycephalus Engelm. & Bigelow, 1857
  szinonima név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév ógörög–latin eredetű: echinos = sün, valamint cactus = tüskés növény. Az elnevezés a sűrűn tövises, gömb alakú kaktuszokra utal.
• A fajnév ógörög szóösszetétel: poly = sok, kephalé = fej. A név a faj jellegzetes, sokfejű telepeire utal.

Típuspéldány

• Első leírása: Proceedings of the American Academy of Arts and Sciences 3: 276 (1857).
• Leírói: George Engelmann és John Milton Bigelow.

A(z) Homalocephala polycephala szinonimái

• (A(z) Echinocactus polycephalus a(z) Homalocephala polycephala szinonimája)*

• ≡ Echinocactus polycephalus, ≡ Emorycactus polycephalus, ≡ Echinocactus polycephalus var. polycephalus
• = Echinocactus polycephalus var. flavispinus

Alaktani, morfológiai jellemzők

Fotó: Barna János

Vegetatív test

Hajtás, szár

A növény majdnem mindig csoportképző, gyakran nagy telepeket alkot, amelyek akár 30 hajtásból állhatnak.

A hajtások gömbölyűek vagy hengeresek, 30–60 cm magasak és 10–20 cm átmérőjűek.

Bordák

A hajtáson 13–21 borda található.

Areolák

Az areolák a bordák mentén helyezkednek el, a sűrű töviszet miatt gyakran nehezen láthatók.

Tövisek

A növény testét sűrű tövisek borítják, amelyek gyakran részben szőrrel fedettek.

Fotó: Barna János

• Középtövis: 4 db, szabálytalan elrendezésű. Színük vöröses vagy bíboros, később szürkére fakulnak. A legalsó tövis rendszerint kissé lefelé hajlik, a többi többnyire egyenes. A tövisek lapítottak, erősen keresztsávos mintázatúak, 6–7,5 cm hosszúak.
• Peremtövis: 6–8 db, szintén szabálytalan állású. Alakjuk és színük a középtövisekhez hasonló, hosszuk 3–4,5 cm.

Generatív test

Virág

A virág sárga, a lepelleveleken gyakran rózsaszín középcsík figyelhető meg.

Fotó: Barna János

Hossza és átmérője egyaránt legfeljebb kb. 5 cm.

Termés

A termés éretten száraz. Hossza 12–20 mm, felszínét sűrű fehér szőr borítja.

• Magja: fekete színű, kb. 2–3 mm hosszú.

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: az Egyesült Államok délnyugati része és Mexikó északnyugati területei. Az USA-ban Kalifornia, Nevada, Utah és Arizona államokban fordul elő, Mexikóban Sonora északi részén.

• Élőhely: elsősorban kősivatagokban és rendkívül száraz, gyér növényzetű területeken él. A környezetében gyakran csak kevés növény található, sok helyen még a többi kaktuszfaj is nehezen marad fenn a szélsőséges szárazság miatt.

Alfajok

• subsp. polycephalus

• tövisei rendszerint szőrrel borítottak
• gyakran 20–30 hajtásból álló telepeket alkot
• 30–750 m tengerszint feletti magasságban fordul elő a Mojave- és a Sonora-sivatag területén

• subsp. xeranthemoides

• szinonimái: Echinocactus polycephalus var. xeranthemoides Coulter (1896), Echinocactus xeranthemoides (Coulter) Rydb. (1917), Emorycactus xeranthemoides (Coulter) Doweld (1996)
• tövisei rendszerint nem szőrösek
• ritkán alkot 12 fejnél nagyobb csoportokat, néha magányosan nő
• 1000–1500 m tengerszint feletti magasságban fordul elő a Navajo-sivatagban és borókás–fenyves területeken

Kultúrában tartás

Termesztése kifejezetten nehéz, a növény könnyen rothad. Az extrém száraz kősivatagok lakója, ezért tartása során hasonló körülményeket kell biztosítani.

Talaja legyen kiváló vízáteresztő képességű, minimális humusztartalommal. Öntözése visszafogott legyen. A növény fő növekedési időszaka a nyári forróság idején van, de még ekkor is csak néhány új areolát fejleszt évente.

Magvetéssel lassan fejlődik. Öt év után a növények gyakran még a 2 cm-es méretet sem érik el, és ilyenkor még nem hasonlítanak az erősen tövises kifejlett példányokra.

A növény csak idős korban kezd sarjadni. A természetben a hajtások körülbelül arasznyi átmérőig magányosak, ezt a méretet gyűjteményben saját gyökéren valószínűleg csak 30–40 év alatt éri el.

A magokat célszerű 4–5 év pihentetés után elvetni, de még ekkor is csak körülbelül 30–40% csírázik ki. A magoncok nagyok, de érzékenyek, rothadásra hajlamosak, ezért kelés után azonnal jól szellőző körülményeket igényelnek.

A faj hidegtűrőnek bizonyult: fűtetlen fóliasátorban −25 °C-os hideget is károsodás nélkül átvészelt. Ritkasága miatt azonban a túlzott kockázat nem ajánlott.

Egyéb

Az élőhelyen két feltűnően eltérő megjelenésű forma figyelhető meg.

Az egyik a tipikus, nagy termetű forma, amely emberfej nagyságú hajtásokból álló, akár derékig érő, erősen tövises telepeket alkot. Ezek már fiatal korban is jól kiemelkednek a talajból, és inkább gömbölyűek, mint laposak.

A másik forma kisebb termetű: hajtásai csupán 7–8 cm-esek, a telepek alacsonyak és 20–30 cm átmérőjűek, a növény alig emelkedik ki a talajból. A két forma gyakran ugyanazon az élőhelyen, egymással keveredve fordul elő.

Szerzők

• Szöveg: Barna János
• Kép: Barna János
• Szerkesztette: Lukoczki Zoltán
• Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

• Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 60. kártya