Kategória:Siccobaccatus

• Siccobaccatus (P.J. Braun & Esteves) P.J. Braun & Esteves, 1990
• A tudományos név státusza: érvényes (Szinonimája a Micranthocereus nemzetségnek bizonyos rendszerekben, de a megadott források és a típusfaj alapján önálló nemzetségként is kezelt).

A nemzetségnév a latin siccus (száraz) és bacca (bogyó) szavak összetételéből származik, utalva a nemzetségre jellemző, érett állapotban kiszáradó termésekre.

• Siccobaccatus dolichospermaticus (Buining & Brederoo) P.J. Braun & Esteves; Gyűjtő: Horst & Uebelmann (HU 395), Brazília, Bahia, Rio Corrente, 1972. Típuspéldány: U (Utrecht).
• Első leírása: Austrocactus dolichospermaticus néven Buining & Brederoo által a Kakt. u. a. Sukk. 25: 145 (1974) folyóiratban.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Pierre Josef Braun és Eddie Esteves Pereira, 1990.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Micranthocereus Backeb. (pro parte)

Oszlopos felépítésű növények, a szárak egyenesen felállóak, általában magányosak, kékes színűek. A vaszkuláris henger (szállítószövet-rendszer) erősen fásodott. Jellegzetességük a folytonos és mélyen besüllyedt cephalium, amely akkor alakul ki, amikor a szár meghaladja az egy méteres magasságot. A cephalium sűrűn borított fehér gyapjúval, valamint hosszú sárga vagy vöröses sörtékkel.

Az areolák oválisak és sűrűn gyapjasak. A tövisek tűszerűek (aciculate), egyenesek és a szárak tövénél különösen erősen fejlettek. A nemzetségre jellemzőek a határozott bordák, amelyeken a gyapjas areolák helyezkednek el.

Éjszaka nyíló, önmeddő (self-sterile), tölcsér vagy harang alakú virágok. Színük elefántcsontfehér. Megporzásukat denevérek (Monophyllus redmani, Phyllonycteris poeyi) végzik.

A termések kezdetben a cephalium-ba süllyedtek, kékes színűek, vékony falúak és szárazak (siccus). Alapi részükön nyílnak fel (basally dehiscent). A virágtakaró maradványai lehullóak (deciduous), nem feketednek meg.

• Magja: Barna színű, nagyon szabálytalanul megnyúlt, sejtes maghéjjal (testa). Az S. dolichospermaticus esetében szél általi terjedést (anemochory) figyeltek meg.

• Földrajzi elterjedés: Brazília (Bahia, D.F., Goiás, Minas Gerais, Tocantins) területén endemikus.
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: 400 és 760 méter közötti tengerszint feletti magasságban élnek, jellemzően töredezett sziklákon vagy mészkőkibúvásokon (Bambui formáció). Néha sűrű populációkat alkotnak a tövises vegetációjú trópusi száraz erdők (caatinga) szélén. A cephalium-ok mindig ugyanabba az irányba, északnyugat felé néznek. Gyakran találhatók együtt broméliákkal és más kaktuszokkal, például Melocactus fajokkal.

Oszlopos termetük és speciális igényeik (például a mély cephalium és a jelentős magasság) miatt tartásuk nagyobb teret igényel. Fényigényesek, a kékes viaszréteg megőrzéséhez sok napsütésre van szükségük.

J. M. de Vos és munkatársai (2025-ös kutatás) alapján a Siccobaccatus a Cactaceae családon belül a Cactoideae alcsalád Cereinae alnemzetségcsoportjába tartozik. A molekuláris vizsgálatok megerősítik közeli rokonságát a Micranthocereus nemzetséggel, azonban a morfológiai különbségek (száraz termés, magszerkezet) indokolják az elkülönítést.

Különleges alkalmazkodásuk a fény irányához kötött cephalium fejlődés. Természetvédelmi szempontból jelentősek, mivel szűk areálú, endemikus fajokról van szó.

• https://thelastcactusclassification.top/category/siccobaccatus/
• https://caryophyllales.org/
• https://www.ipni.org/
• https://powo.science.kew.org/
• https://www.biodiversitylibrary.org/