Echinocereus viereckii subsp. morricalii

Echinocereus viereckii subsp. morricalii
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Phyllocacteae
Alnemzetség-csoport	Echinocereinae
Nemzetség	Echinocereus
Faj	Echinocereus viereckii subsp. morricalii

Tudományos név

• Echinocereus viereckii subsp. morricalii (Říha) N.P.Taylor in Cactaceae Consensus Init. 3: 10. 1997 sec. Guzmán Cruz & al. 2003
  elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév az ógörög-latin „echinos” = sün és „cereus” = kandeláber, gyertya, gyertyatartó szavakból áll. Az előtag a tövises mivoltát, az utótag az oszlopszerű alakját jellemzi.
• A fajnév Hans-Wilhelm Viereck (1903–1946) német növénybarát és kaktuszgyűjtő nevét őrzi, aki 1920 és 1938 között Mexikóban élt és gyűjtött.
• Az alfajnév Dale Morrical (1908–1994) amerikai kaktuszgyűjtő emlékét őrzi, aki elektronikai szakemberként dolgozott, de jelentős gyűjtőtevékenységet folytatott.

Típuspéldány

• Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: Nuevo León állam, Mexikó
• Első leírása: Kaktusy 11(4): 75. 1975 (mint Echinocereus morricalii)
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Nigel P. Taylor, 1997

Fotó: Lukoczki Zoltán

A(z) Echinocereus viereckii subsp. morricalii szinonimái

• ≡ Echinocereus morricalii, ≡ Echinocereus viereckii var. morricalii
• = Echinocereus viereckii subsp. huastecensis

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Tőben sarjadó növény, kisebb csoportokat alkot. Hajtásai lágy szövetűek, fiatal korban felállók, idősebb korban gyakran elheverők. A leghosszabb hajtások elérhetik az 50 cm hosszúságot és mintegy 7 cm átmérőjűek lehetnek. Színük sárgászöldtől fényes élénkzöldig változik; erős fényben vagy téli nyugalmi időszakban a bordák élein bíbor elszíneződés jelenhet meg.

Fotó: Lukoczki Zoltán

Bordák, szemölcsök

A subsp. morricalii hajtásai csaknem hengeres hatásúak a sekély, egyenes lefutású, tagolatlan bordák miatt. A bordák száma rendszerint 6–7. Egyes populációkban (korábban huastecensis néven) a hajtások szemölcsösen tagoltak, és a bordák száma akár 13 is lehet.

Axillák

Nem feltűnőek, gyapjas bevonatuk gyenge vagy hiányzó.

Areolák

Az areolák egymástól 8–24 mm távolságban helyezkednek el. Fiatal korban enyhén gyapjasak, később részben kopasszá válhatnak.

Fotó: Lukoczki Zoltán

Tövisek

A tövisképzés rendkívül változó.

• Középtövis: gyakran hiányzik; tövises példányokon 1–4 db, akár 80 mm hosszú, sárgásfehér színű
• Peremtövis: 4–10 db, rövidebbek, színük a középtövisekéhez hasonló, sárgásfehér

A subsp. morricalii gyakran teljesen vagy csaknem teljesen tövistelen megjelenésű.

Generatív test

Virág

A virágok a hajtások oldalán fejlődnek, tölcséres alakúak, 6–10 cm hosszúak és hasonló átmérőjűek. Színük különböző lilásbordó vagy magenta árnyalatú, gyakran fémes csillogással.

A magház és a virágcső erősen szemölcsös és tövises.

• Lepellevelek: keskenyek, hegyesek, élénk színűek
• Ivarlevelek: porzószálak sárgás árnyalatúak, portokok sárgák, bibeszál fehér, a bibe smaragdzöld

Fotó: Bodor János

Termés

A termés 25–30 mm hosszú és 18–30 mm széles, zöld színű.

• Magja: 1,2–1,6 mm nagyságú, feketésbarna

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: Mexikó, Nuevo León állam; Monterrey térsége, különösen Allende, Presa de la Boca, Galeana, Huasteca-kanyon és Grutas García környéke
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: sziklás, ritkás erdőkkel borított lejtőkön, mészköves teraszokon és aprózódott kőzeten fordul elő.

A subsp. morricalii főként 300–500 m tengerszint feletti magasságban él, míg a korábban elkülönített huastecensis forma 550–1400 m között található. A talaj viszonylag magas humusztartalmú, meszes jellegű.

Fotó: Bodor János

Kultúrában tartás

Kultúrában könnyen nevelhető taxon. Tövistelen hajtásai ellenére a közvetlen napsütést jól tűri, de részleges árnyékolás előnyös lehet.

Tavasztól őszig rendszeres öntözést igényel, már 6–7 cm-es hajtásméretnél is virágzóképes. Virágai nagy melegben is 4–5 napig nyitva maradnak.

Teleltetése teljesen szárazon, világos helyen történjen; rövid ideig a fagypont alatti hőmérsékletet is elviselheti. Télen a hajtások erősen összezsugorodnak és gyakran lilás elszíneződést mutatnak, tavasszal azonban gyorsan regenerálódnak, és rendszerint már májusban virágoznak.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Az alfaj egyik legjellemzőbb tulajdonsága a szélsőséges tövisváltozatosság. Az élőhelyen egymás közvetlen közelében is előfordulhatnak szinte teljesen tövistelen és erősen tövises egyedek.

Ez a változatosság vezetett több név (morricalii, huastecensis) elkülönítéséhez, amelyeket ma több rendszerező nem tart külön alfaji rangúnak.

Taxonómia és filogenetika

Az eredetileg önálló fajként leírt Echinocereus morricalii később az Echinocereus viereckii alfajaként került besorolásra. A populációk közötti átmeneti jellegek és az élőhelyi variabilitás miatt a taxon rendszertani megítélése hosszabb ideje vitatott.

• Echinocereus viereckii subsp. morricalii
• 
  Fotó: Szigetvári József
• 
  Fotó: Szigetvári József

Egyéb

A gyűjteményekben a név leggyakrabban tövistelen vagy gyengén tövises példányokhoz kapcsolódik, azonban természetes élőhelyén a megjelenési forma rendkívül változatos.

Szerzők

• Szöveg: Lukoczki Zoltán
• Kép: Lukoczki Zoltán, Bodor János
• Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

• Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 413–414. kártya