Eriosyce heinrichiana

Eriosyce heinrichiana
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Notocacteae
Nemzetség	Eriosyce
Faj	Eriosyce heinrichiana

Tudományos név

Eriosyce heinrichiana (Backeb.) Katt., Eriosyce (Cactac.) Gen. Revis. Ampl.: 118. 1994 sec. Hunt 2016
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév Eriosyce az ógörög erion = gyapjú és syke = füge, fügefa szavakból származik. A név arra utal, hogy a nemzetség fajainak termésein gyakran gyapjúszerű szőrzet fejlődik.
A fajnév heinrichiana W. Heinrich német kaktuszgyűjtőre utal, aki a faj leírásának idején a Német Kaktusz Szövetség aktív tagja volt.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: a forrás nem részletezi
Első leírás: Kakteenkunde 1942: 8.

A(z) Eriosyce heinrichiana szinonimái

≡ Horridocactus heinrichianus, ≡ Pyrrhocactus heinrichianus, ≡ Neoporteria curvispina var. heinrichiana, ≡ Neoporteria heinrichiana
= Echinocactus niger
= Echinocactus jussianus
= Echinocactus occultus, ≡ Neoporteria occulta, ≡ Nichelia occulta, ≡ Chilenia occulta, ≡ Neochilenia occulta
= Echinocactus jussieui var. cristatus
= Echinocactus occultus

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Hajtása gömb alakú, amely kissé lapított vagy enyhén megnyúlt is lehet. Színe barnászöld vagy feketészöld. Átmérője kifejlett korban általában 4–10 cm.

Bordák és szemölcsök

Bordáinak száma 14–22. A bordák szemölcsökre tagoltak, magasságuk 5–10 mm. A szemölcsök tompa csúcsúak, az areolák alatt jellegzetes, hosszú, állszerű nyúlvány található.

Axillák

Az axillák kevéssé feltűnők.

Areolák

Az areolák olykor kissé besüllyednek a szemölcsökbe, egymástól akár 20 mm távolságra is elhelyezkedhetnek.

Tövisek

A tövisek egyenesek vagy enyhén hajlottak, merev, tűszerű képződmények.

Peremtövis: 6–10 darab, 3–12 mm hosszú
Középtövis: 1–4 darab, 3–15 mm hosszú

Előfordulhatnak tövistelen példányok is.

Gyökérzet

A növény gyökere vaskos karógyökér, amely a gyökérnyaknál kissé elvékonyodik.

Generatív test

Virág

A virágok a fiatal areolákból fejlődnek. Hosszuk és átmérőjük általában 3–5 cm.

Magház és virágcső: pikkelyekkel borított; az axillákban gyakran gyapjúcsomók és sörték találhatók
Virágcső: alsó része keskeny, tölcséres, felső része kiszélesedve trombita alakot vesz fel
Bibeszál: 25–30 mm hosszú, krémsárga vagy vöröses színű
Bibe: 8–12 ágú; az ágak 5–8 mm hosszúak, gyakran összezárva maradnak, színük vöröses vagy narancssárga

Termés

A termés ovális alakú, kb. 1–1,5 cm átmérőjű, vastag falú és húsos, vörös színű. Éretten felreped.

Magja: 1 mm-nél kisebb, barna színű, felszíne dudoros.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Chile északi-középső részén, a 28° és 31° déli szélességi kör között, Huasco és Quebrada Las Palmas térségében.
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: a terület északi és déli populációi a tengerpart közelében élnek, míg a legmagasabban fekvő élőhelyek kb. 1000 m tengerszint feletti magasságban találhatók.

A növények sziklás talajon, lombhullató tövises bozótosok ritkább részein és tisztásain fordulnak elő. Gyakran a talajba húzódva élnek, amely valójában humuszban szegény, aprózódott kőzetből áll. A csapadék nagy részét az éjszakai és hajnali páralecsapódás biztosítja.

Kultúrában tartás

Gondozása hasonló a partközeli chilei Eriosyce fajokéhoz. Fényigényes növény. Talaja legyen ásványi anyagokban gazdag, mészszegény, kevés szerves anyagot tartalmazó és különösen jó vízáteresztő képességű. Gyakran ajánlott például andezit- vagy gránitőrlemény alapú keverék.

Fontos, hogy az öntözővíz teljes mértékben elfolyhasson a cserépből, és ne maradjon pangó víz az edény alatt. Megfelelő körülmények között tavasztól őszig rendszeres, de óvatos öntözést igényel.

A természetes körülményekhez leginkább a reggeli permetezés hasonlítana, amely a páralecsapódást utánozza, de ennek rendszeres alkalmazása általában nem megoldható.

Télen világos, fagymentes helyen, teljesen szárazon teleltessük.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A faj a chilei partvidéki Eriosyce csoport tagja, amelyek kis termetű, gyakran a talajba húzódó növények, erősen ásványos talajhoz és száraz klímához alkalmazkodva.

Taxonómia és filogenetika

Fred A. Kattermann 1994-ben megjelent monográfiájában több, korábban külön nemzetségekbe sorolt chilei kaktuszt az Eriosyce nemzetségbe vont össze. A faj alatt több formát és alfajt is ismertetett (például setosiflora, intermedia, simulans).

A legtöbb modern rendszertani felfogás szerint az Eriosyce simulans önálló fajként kezelendő, míg a többi forma csak kisebb eltérést mutat, ezért általában szinonimaként tartják számon.

Szerzők

Szöveg: Lukoczki Zoltán
Kép: Lukoczki Zoltán
Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 655. kártya