Haageocereus pseudomelanostele subsp. pseudomelanostele

Haageocereus pseudomelanostele subsp. pseudomelanostele
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Cereeae
Alnemzetség-csoport	Trichocereinae
Nemzetség	Haageocereus
Faj	Haageocereus pseudomelanostele
Alfaj	Haageocereus pseudomelanostele subsp. pseudomelanostele

Tudományos név

Haageocereus pseudomelanostele subsp. pseudomelanostele sec. Hunt 2006
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév első tagja Walter Haage (1899–1992) német kertészmérnök nevét örökíti, aki a híres erfurti kaktuszkertészetet tulajdonló dinasztia tagja volt. A cereus utótag a faj oszlopos, gyertyatartó, viaszgyertyaszerű alakját jellemzi.
A fajnév latin–ógörög előtagjának jelentése: ál, hamis, a Cereus melanostele (ma Espostoa) fajhoz való hasonlóságot fejezi ki. A “melanostele” ógörög szóösszetétel jelentése fekete, sötét (kő)oszlop. A név mindkét fajnál az idős hajtásrészek töviseinek sötét színeződését jellemzi.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: ---
Első leírása: Neue Kakteen 74 1931.
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Backeberg 1934

A(z) Haageocereus pseudomelanostele subsp. pseudomelanostele szinonimái

Nincsenek szinonimák.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Felálló, hengeres hajtású, tövénél sarjadó oszlopkaktusz, amely közel 1 méter magasságot érhet el.

Szemölcsök

Bordáinak száma általában 16 és 22 között van, de lehet ennél több is.

Areolák

Areolái viszonylag nagyok és közel állnak egymáshoz, sárgás filccel fedettek.

Tövisek

Középtövis: száma egy vagy több, ezek hossza egy növényen belül is nagyon változó. Sok areolán (de nem mindegyiken) van egy erős, merev, a többi közül feltűnően kiálló középtövis, amelynek hossza és iránya szintén areolánként változik, de akár a 8 cm-es is lehet. A középtövisek eleinte sötét színűek (barnásak), később sárgásak vagy szürkések lesznek.
Peremtövis: nagyszámú, sárgás vagy aranysárga színű, nagyon vékony tövisek, amelyek a hajtást szinte teljesen elfedik.

Az idősebb hajtásrészeken a tövisek fényüket vesztik és megbarnulnak, így az egységes aranysárga tövisruha csak a fiatal növények sajátja.

Generatív test

Virág

4–5 cm széles és hasonló hosszúságú, éjszaka nyíló virágai zöldesfehérek, a divaricatispinus és a var. carminiflorus formáknál vörösek.

Termés

Termései gömbszerűek, húsosak, a felületüket ritkás pikkelyek és haj fedi. Színük vörös vagy lilásbordó, átmérőjük megközelítheti az 5 cm-t.

Magja: tojásdadok, fénylő feketék, 1,13 × 0,7 mm-esek

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Peru, Lima megye, a Santa Eulália és a Rimac folyók völgye
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: 500–1500 méteres tengerszint feletti magasságban, törmelékes, vulkanikus kőzeten, sziklák között, gyér faj- és egyedszámú növénytársulásokban él, pázsitfűfélék, ritkábban szárazságtűrő lombhullató cserjék között. A csapadékforrást jórészt a reggeli páralecsapódás jelenti.

Kultúrában tartás

Sűrű, sárga tövisruhája miatt nagyon látványos megjelenésű oszlopkaktusz, egy virágzó példány pedig igazi különlegesség, ritka látványosság. Nem azért, mert nehéz virágzásra bírni, hanem azért, mert a gyűjteményekben viszonylag ritkán találhatók meg e nemzetség tagjai. Ennek oka talán a nem kellő ismeret. Azt sokan tudják, hogy lassan fejlődik, de azt már kevesebben, hogy a már akár 30–40 cm-es példány is virágozhat. Az itt bemutatott növény is alig több mint 30 cm-es korában bontotta első virágait. Kultúrában való tartása tapasztalatom szerint nem bonyolult feladat, talán a túlöntözésre érzékenyebb az átlagosnál. Savanyú kémhatású, ásványi alapú talajban tartva megbízhatóan fejlődik, télen-nyáron tartható üvegházban. Teleltetése teljesen szárazon, fagymentes helyen, a legtöbb kaktuszfajjal együtt történhet.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Taxonómia és filogenetika

Egyéb

A Haageocereus nemzetség rendszerezése nem könnyű feladat a taxonómusok számára. Az élőhelyeken a fajok nagyon változékonyak, amit tovább bonyolítanak az Espostoa fajokkal képzett természetes hibridjei. Az 50–60 leírt fajból a jelenlegi rendszertan csak 10–15-öt ismer el fajként vagy alfajként.

Szerzők

Szöveg: Lukoczki Zoltán
Kép: Lukoczki Zoltán
Lektorálta: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 615. kártya