Gymnocalycium reductum subsp. leeanum
| Gymnocalycium reductum subsp. leeanum | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Gymnocalyciinae |
| Nemzetség | Gymnocalycium |
| Faj | Gymnocalycium reductum |
| Alfaj | Gymnocalycium reductum subsp. leeanum |
Tudományos név
- Gymnocalycium reductum subsp. leeanum (Hooker) Papsch, 2021 sec. Papsch 2021
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Gymnocalycium a görög gumnosz (csupasz) és kalüx (bimbó/csésze) szavak összetételéből származik, ami a csupasz, pikkelyes, de szőr- és tövisnélküli virágcsőre és magházra utal.
- Az alfaji jelző, a leeanum egy dedikációs tulajdonnév (honoris causa), amelyet az eredeti leíró, William Jackson Hooker a neves 19. századi brit kertész és kaktusztermesztő, James Lee (a Hammersmith-i Lee & Kennedy kertészet tulajdonosa) tiszteletére választott. A névválasztást a protológus explicit módon igazolja, mivel az elsőként vizsgált és leírt példányok Lee híres gyűjteményéből származtak. A taxont modern alfaji rangra Wolfgang Papsch emelte a nómenklatúrai revíziók során.
Típus
- Típustaxon: James Lee gyűjteményéből származó kultúrnövény, amelynek vadon élő populációi Argentína, Buenos Aires tartomány déli hegyvidékeiről, a Tandil-hegység (Sierra de Tandil) területéről származnak. Az eredeti herbarizált anyag hiányában Hooker leírását kísérő színes táblakép (Curtis's Botanical Magazine, 71. tábla, 4184. ábra) szolgál lektípusként.
- Első leírása: Mint Echinocactus leeanus Hooker a Curtis's Botanical Magazine folyóiratban (71. kötet, 4184. tábla), 1845-ben.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Wolfgang Papsch a Gymnocalycium szakfolyóiratban (34. kötet, 2. szám, 1272. oldal), 2021-ben.
Gymnocalycium reductum subsp. leeanum képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Gymnocalycium reductum subsp. leeanum szinonimái
- ≡ Echinocactus leeanus, ≡ Gymnocalycium leeanum, ≡ Gymnocalycium reductum var. leeanum
- = Gymnocalycium schatzlianum, ≡ Gymnocalycium reductum var. schatzlianum
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
A hajtás' kezdetben szigorúan magányos, majd idős korban a bázis közelében mérsékelten sarjadó, zömök, lapított-gömbölyded vagy rövid hengeres habitusú növénytest. A szár erőteljes, de a törzsalaknál némileg tömzsibb felépítésű, átmérője 6–9 cm, magassága 8–12 cm, bőrszövete matt, sötét olajzöld, mélyzöld, amely direkt napfény vagy téli szárazság hatására érett bronzos-barna vagy kékes-szürke árnyalatot kaphat. A szár felülete általában 11–14 szabályos, függőleges bordákra tagolódik. A bordák mély, éles keresztirányú barázdákkal határozottan elkülönülő, vaskos, tompa, állkapocsszerűen kiemelkedő szemölcsökre osztottak, amelyek az axillák irányában enyhén megnyúltak. Az areolák viszonylagenyhe ovális formájúak, nagyok, a szemölcsök felső harmadában helyezkednek el, fiatalon sűrű, krémszínű, sárgásfehér vagy halványszürke gyapjúbevonat borítja őket, amely az idős areolákról fokozatosan lekopik. A tövisek merevek, egyenesek vagy finoman a növénytest felé görbülők, sugarasan elállók. A peremtövisek száma areolánként többnyire 7–11, hosszuk 12–20 mm, színük kezdetben áttetsző agyagsárga vagy szalmasárga, a bázisuknál jellegzetes vörösesbarna vagy feketés udvarral, amely idősebb korban egyöntetűen matt krémszürkévé vagy palaszürkévé válik. A középtövis többnyire hiányzik, vagy ritkán 1 darab, a peremtöviseknél némileg vaskosabb, merevebb, egyenes és merőlegesen elálló középtövis fejlődik ki. Valódi levél vagy levelek nem képződnek. A gyökérzet vaskos, húsos, mélyre hatoló répaszerű főgyökérből áll, oldalirányú elágazásokkal.
Generatív test
Virág
A virágzat hiányzik, a virágok magányosan, a növény csúcsi részén, a tenyészőponthoz legközelebbi legfiatalabb areolákból fejlődnek ki. A virág széles tölcsér alakú, kinyílva 5–6 cm hosszú és 4,5–5,5 cm átmérőjű, a nemzetségre jellemzően teljesen csupasz és pikkelyes virágcsővel rendelkező struktúra.
- Takarólevelek: A külső lepellevélek hátoldalán széles, zöldesbarna vagy sötét olivazöld sáv húzódik, a belső lepellevélek és a sziromlevélek halványsárgák, krémszínűek vagy finom kén sárgás-fehérek (különbözve a törzsalak tiszta fehér virágaitól), a párta mélyén a torokrész és a húsos csészeszerű alsó szakasz belseje halványzöldes, kívülről nagyméretű, csupasz pikkelyekkel borított.
- Ivarlevelek: A porzószálak vékonyak, sárgásfehérek, a portokok kénsárgák vagy világossárgák, a termő hengeres, a bibeszál karcsú, sárgásfehér, a bibe 6–8 sugarasan elálló krémszínű lebennyel záródik.
Termés
A termés húsos, tojásdad vagy hengeres, éretten sötétzöld vagy tompa szürkészöld, felülete teljesen kopasz, apró pikkelylevelekkel tagolt.
- Magja: A magok rendkívül aprók, matt sötétbarna vagy fekete színűek, finoman szemcsézett maghéjstruktúrával.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: Az alfaj kizárólag Dél-Amerikában, Argentína területén, ezen belül Buenos Aires tartomány déli hegyvidéki részein (a Sierra de Tandil és környező sziklás formációk) endemikus.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Tipikus pampai geofiton és litofiton életmódot folytat, amely 200 és 500 méter tengerszint feletti magasságban, repedezett gránit- és kvarcitkőzetek kibúvásaiban, sekély, mállott köves talajban telepszik meg. Előszeretettel él alacsony fűfélék, zuzmók és törpe xerofita cserjék közvetlen környezetében, amelyek részleges szél- és fénymegkötést biztosítanak számára. Az éghajlat mérsékelt-pampai, meleg, záporos nyári növekedési periódussal és kifejezetten száraz, aszályos, fagyos téli időszakkal, amikor a növény a húsos gyökere segítségével némileg összezsugorodik.
Kultúrában tartás
Kultúrában lassú növekedésű, de stabil és ellenálló alfaj, amely különösen a kénsárgás-krémszínű virágai miatt kedvelt a gyűjtők körében. Vaskos gyökérrendszere miatt kifejezetten jó vízáteresztő, durva homokot, kavicsot és zúzott gránitot tartalmazó, humuszban szegény ásványi talajkeveréket igényel. A növekedési időszakban a mérsékelt öntözést kedveli, két öntözés között hagyva a földlabdát teljesen kiszáradni. Meghálálja a magas fényigényt, a tűző napot és a jó szellőzést. Teleltetése szigorúan szárazon, hűvös és jól szellőző, fagymentes helyiségben (5–8 °C között) történjen, ahol a Gymnocalycium reductum subsp. leeanum a vízelvonás hatására összezsugorodik.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Gymnocalycium reductum subsp. leeanum a legkönnyebben a jellegzetes kénsárgás vagy krémsárgás virágszínéről ismerhető fel, amely határozottan elkülöníti a törzsalaktól, a Gymnocalycium reductum subsp. reductum-tól, amelynek virágai mindig tiszta hófehérek vagy halványrózsaszínesek. Töviszettsége némileg sűrűbb (7–11 peremtövis), mint a törzsalaké (5–7 peremtövis). Nagyon hasonlít még a Gymnocalycium gibbosum fajhoz, azonban attól a sárgás virágszíne, a rövidebb és tömzsibb szár habitusa, valamint a középtövis többnyire teljes hiánya egyértelműen elkülöníti.
Taxonómia és filogenetika
A taxont eredetileg önálló fajként írta le William Jackson Hooker 1845-ben. A modern, 2010 utáni filogenetikai kutatások, molekuláris DNS-vizsgálatok és a legújabb nómenklatúrai revíziók (Wolfgang Papsch 2021) azonban tisztázták a helyzetét a nemzetségen belül, kimutatva, hogy a Buenos Aires tartomány déli hegyvidékein élő populációk szoros evolúciós és morfológiai egységet képeznek a Gymnocalycium reductum komplexummal. Ennek eredményeként a taxont alfaji rangra süllyesztették. A nemzetségen belül a Gymnocalycium alnemzetség tagja, stabil fejlődési vonalat képviselve az izolált Tandil-hegységi régióban.