Echinocereus viridiflorus

Echinocereus viridiflorus
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Phyllocacteae
Alnemzetség-csoport	Echinocereinae
Nemzetség	Echinocereus
Faj	Echinocereus viridiflorus

Tudományos név

• Echinocereus viridiflorus Engelm., Mem. Tour N. Mexico: 91. 1848 sec. Sánchez & al. 2018
  elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév Echinocereus az ógörög echinus (= sün) és a latin cereus (= oszlop) szavakból származik, utalva a tüskés, oszlopos növekedésű kaktuszokra.
• A fajnév viridiflorus latin eredetű, jelentése „zöldvirágú”.

Típuspéldány

• Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: a forrás nem részletezi
• Első leírás: 1848 (Engelmann)

A(z) Echinocereus viridiflorus szinonimái

• ≡ Cereus viridiflorus, ≡ Echinocactus viridiflorus, ≡ Echinocereus viridiflorus var. viridiflorus

Fotó: Papp László

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

A növény teste gömbölyded vagy kissé megnyúlt, rövid oszlopos. Az idősebb példányok sarjakat képezhetnek. A faj az úgynevezett „lágyhúsú” kaktuszok közé tartozik, belsejében nem alakul ki erősen fás váz.

A hajtás sötétzöld színű, 2–12 (ritkán 14) cm magas és 2–5 cm átmérőjű. Gyakran részben a talajba süllyedve fejlődik.

Bordák és szemölcsök

A bordák száma 10–15, enyhén csavarodva futnak a hajtás töve felé.

Fotó: Papp László

Areolák

Az areolák ovális alakúak, 3–5 mm hosszúak és 2–4 mm szélesek.

Tövisek

A tövisek változatos színűek, lehetnek fehérek, vörösek, barnák vagy ezek kombinációi.

• Peremtövisek: 13–17 darab, 2–8 mm hosszúak, sugárirányban szétállók
• Középtövis: rendszerint 1 darab, de gyakran hiányzik; ha jelen van, vékony, esetenként akár 15 mm hosszú

Generatív test

Virág

A virágok az előző évi hajtásokon jelennek meg, egyesével vagy kisebb számban.

• Átmérő: kb. 3 cm

• Szín: világos zöldes, gyakran sárgás árnyalattal

• Lepellevelek: 10–13 mm hosszúak, lándzsás alakúak, számuk rendszerint 25–35; kívül barnás, belül sötétebb zöldes csíkkal

• Virágzás: több napig tart, éjszaka sárgás árnyalatot vehet fel

• Porzószálak: fehérek, 5–10 mm hosszúak

• Bibe és bibeszál: smaragdzöld, a bibe általában 9 ágú

A virágcső és a magház tövises, pikkelyes és enyhén gyapjas.

Termés

A termés kezdetben zöld, majd éréskor vörös színű.

• Méret: 1–1,5 cm
• Mag: fekete, gömbölyded, kb. 1 mm nagyságú

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: az Egyesült Államok középső és nyugati részén, többek között Colorado, Kansas, Nebraska, Új-Mexikó, Oklahoma, Dél-Dakota és Wyoming államokban.

• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: rendkívül változatos élőhelyeken fordul elő, füves prériktől a magashegységi fennsíkokig. 3000 m tengerszint feletti magasságig is felhatolhat. Gyakran részben a talajba süllyedve él, így rejtett életmódot folytat.

Társnövényei között megtalálhatók különböző Pediocactus fajok, valamint szárazságtűrő cserjék és jukkák.

Kultúrában tartás

Igénytelen, jól alkalmazkodó faj. A sikeres neveléshez sok fény és meleg szükséges a vegetációs időszakban, ami elősegíti a virágzást.

Télen világos, hűvös (0 °C körüli) helyen tartsuk, ami kedvez a virágrügyek kialakulásának. Tavasszal óvatos öntözéssel indítsuk a növekedést, majd később bőségesebben öntözzük.

Nyáron szabadban is tartható, az esőt jól tűri. Enyhe félárnyék kedvező lehet. Ősszel fokozatosan csökkentsük a vízadagokat, majd télre teljesen szárazon teleltessük.

Talaja jó vízáteresztő legyen, ásványi anyagokban gazdag, de nem túl tápanyagdús. Sziklakerti tartása is lehetséges, megfelelő vízelvezetés és csapadékvédelem mellett.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A faj jól felismerhető zöldes virágairól, amelyek az Echinocereus nemzetségen belül viszonylag ritkák. Változatos megjelenése miatt több változatát is leírták.

Taxonómia és filogenetika

A fajt Engelmann írta le 1848-ban, és a nemzetség egyik széles elterjedésű, változékony tagja. Számos változatát és formáját különítették el, de ezek rendszertani megítélése nem egységes.

Szerzők

• Szöveg: Elhart Zsolt
• Szerkesztette és lektorálta: Papp László

Forrás

• Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 13. kártya