Ugrás a tartalomhoz

Eriosyce napina subsp. napina

Innen: MKOE wiki
A nyomtatható változat már nem támogatott, és hibásan jelenhet meg. Kérjük, frissítsd a böngésződ könyvjelzőit, és használd a böngésző alapértelmezett nyomtatás funkcióját.
Eriosyce napina subsp. napina

Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén Eukaryota
Ország Plantae
Klád Angiospermae
Klád Eudicots
Klád Core Eudicots
Rend Caryophyllales
Család Cactaceae
Alcsalád Cactoideae
Nemzetség-
csoport
Notocacteae
Nemzetség Eriosyce
Faj Eriosyce napina
Alfaj Eriosyce napina subsp. napina

Tudományos név

  • Eriosyce napina subsp. napina (Phil.) Kattermann 1994. sec. Hunt 2006
    elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

  • A nemzetségnév Eriosyce az ógörög erion = gyapjú és syke = füge, fügefa szavak összetétele. A név arra utal, hogy a nemzetség fajainak termésein gyakran gyapjúszerű szőrzet fejlődik.
  • A fajnév napina a latin napus (= répa) szóból származik, és a növény jellegzetes, répaszerű karógyökerére utal.

Típuspéldány

  • Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: -
  • Első leírás: Gartenflora 21: 129. 1872.

A(z) Eriosyce napina subsp. napina szinonimái

  • Nincsenek szinonimák.
Fotó: Lukoczki Zoltán

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Hajtása kisméretű, 3–5 cm átmérőjű, gömb vagy lapított gömb alakú. Színe többnyire feketészöld, természetes élőhelyén gyakran barnásszürke árnyalatú. A hajtáscsúcs többnyire csupasz, ritkábban fehér gyapjúval fedett.

Bordák és szemölcsök

A bordák néhány milliméter magas, kb. 5–6 mm átmérőjű szemölcsökre tagoltak. A szemölcsökön az areolák alatt jellegzetes, állszerű kidudorodás figyelhető meg.

Fotó: Bodor János

Areolák

Az areolák kissé besüllyedtek, fiatalon fehéres gyapjú borítja őket, amely később rendszerint lekopik.

Tövisek

A tövisek száma a különböző populációkban erősen változó. Rövidek, többnyire 2–5 mm hosszúak, színük fekete és szorosan a hajtás felszínéhez simulnak.

  • Peremtövis: általában több darab, rövid és a hajtáshoz simuló
  • Középtövis: rendszerint hiányzik, ritkán egy darab előfordulhat
Fotó: Bodor János

Gyökérzet

Gyökérzete erősen fejlett, módosult karógyökér, amely gyakran elvékonyodó nyakkal kapcsolódik a föld alatti hajtáshoz.

Generatív test

Virág

A tölcséres virágok a fiatal areolákból fejlődnek. Színük halványsárga vagy halvány vöröses árnyalatú.

  • Magház és virágcső: pikkelyekkel fedett; az axillákban finom világos- vagy sötétbarna gyapjú és barna sörteszőrök találhatók
  • Bibeszál: általában rózsaszín, 15–20 mm hosszú
  • Bibeágak: 7–10 darab

Termés

A termés hosszúkás alakú, éretten az alapjánál reped fel.

  • Mag: 1 mm-nél valamivel kisebb, barna vagy fekete színű, szemölcsös felszínű

Elterjedés és élőhely

  • Földrajzi elterjedés: Chile Atacama régiójában, Huasco tartományban. A típus élőhelye Huasco város közelében, a homokos tengerparti területeken található.

A jelenleg ismert populációk a Huasco folyó völgyében, Huasco és Freirina városai között fordulnak elő, valamint Freirinától délre mintegy 15 km-es sávban. A terület nyugati határát a Csendes-óceán partvidéke jelenti.

  • Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: a térség éghajlata rendkívül száraz; előfordulhat, hogy éveken át nem hullik csapadék. A növények a nedvesség jelentős részéhez a tenger felől érkező ködből jutnak.

Élőhelyei sivatagi vagy félsivatagi jellegű területek: kavicsos, homokos vagy erősen aprózódott vulkanikus kőzetfelszínek, sziklarepedések, sekély vagy mélyebb, de humuszban szegény talajok. A növényzet nagyon ritkás, többnyire pázsitfűfélékből és alacsony törpecserjékből áll. A faj alacsony dombokon és síkabb völgyekben egyaránt előfordul.

Kultúrában tartás

Gondozása hasonló a partközeli chilei Eriosyce fajokéhoz. Fényigényes növény. Talaja legyen mészszegény, ásványi anyagokban gazdag, kevés szerves anyagot tartalmazó és különösen porózus szerkezetű.

Fontos, hogy az öntözővíz teljes mértékben elfolyhasson a cserépből, és ne maradjon pangó víz az edény alatt. Erőteljes karógyökere miatt célszerű a szokásosnál mélyebb cserepet használni.

Megfelelő körülmények között tavasztól őszig rendszeres, de mérsékelt öntözést igényel. A természetes körülményekhez leginkább a reggeli, esővízzel történő permetezés hasonlítana, amely a ködből származó nedvességet utánozza, de ennek rendszeres alkalmazása általában nehezen megoldható.

Télen világos, fagymentes helyen, teljesen szárazon teleltessük.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A faj a chilei Eriosyce nemzetség azon csoportjába tartozik, amelynek tagjai gyakran részben a talajba húzódva élnek, és erős karógyökeret fejlesztenek. Kis méretű hajtása, rövid, a testhez simuló tövisei és répaszerű gyökere jól megkülönböztetik más közeli fajoktól.

Taxonómia és filogenetika

A fajt eredetileg Philippi írta le Echinocactus napinus néven. A későbbi rendszertani munkák során több különböző nemzetségbe sorolták (például Neoporteria, Neochilenia vagy Thelocephala).

Fred A. Kattermann 1994-ben megjelent monográfiájában ezeket a csoportokat az Eriosyce nemzetségbe vonta össze, és a taxont Eriosyce napina néven kezelte.

Szerzők

  • Szöveg: Lukoczki Zoltán
  • Kép: Lukoczki Zoltán, Bodor János
  • Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

  • Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 703. kártya