Kategória:Melocactus

• Melocactus (Linnaeus) Link & Otto, 1827
• A tudományos név státusza: érvényes

A név eredete a latin melo (dinnye) és a cactus szavak összetétele, amely a nemzetség legtöbb fajára jellemző gömbölyded, dinnye alakú testformára utal. A görög melon (alma/gyümölcs) szóból származó latin kifejezés a növények habitusát írja le.

• Cactus melocactus L.
• Első leírása: Johann Heinrich Friedrich Link és Christoph Friedrich Otto írta le a nemzetséget 1827-ben a Verhandlungen des Vereins zur Beförderung des Gartenbaues in den Königlich Preussischen Staaten folyóiratban.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Johann Heinrich Friedrich Link és Christoph Friedrich Otto, 1827.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Cactus Linnaeus (1753)

Magányos növények (bár csoportokat is alkothatnak a cephalium közelében, ha a csúcspont sérült, vagy ha a cephalium alapját gyapjastetvek támadják meg). Alakjuk gömbölyded, megnyúlt vagy hengeres, fiatal korban a csúcsuk benyomott. A fiatalkori szakaszban a növények kisebbek és nem rendelkeznek a szaporodáshoz szükséges cephalium-mal.

A bordák száma változó (8-27), jól meghatározottak és nem szemölcsösek. Az areolák mérete változó. A tövisek mérete és száma is változatos, a peremtövisek és középtövisek között kevés vagy semennyi differenciálódás nem figyelhető meg; görbültek, néha enyhén horgasak, a középtövisek általában robusztusabbak.

A kifejlett növények a csúcsukon egy módosult szárrészt, úgynevezett cephalium-ot fejlesztenek, amely sűrűn csoportosuló gyapjút és serteformájú töviseket visel. Ez a rész szolgál a szaporodásra, és egyes fajoknál hengeres, akár 1 méter magasságot is elérő struktúrává fejlődhet.

Nappal nyíló, öntermékenyítő virágok, többnyire nagyon aprók, csövesek, csupaszok, és mélyen a cephalium-ba süllyednek. Színük rózsaszín, többé-kevésbé kárminvörös vagy lila. Megporzásukat kolibrik, valamint rovarok (különösen hangyák, méhek és lepkék) végzik.

A termések csupaszok, megnyúltak, gyakran buzogány alakúak (clavate), lédúsak és nyálkaanyagot tartalmaznak. A cephalium-ban jelennek meg, a virágmaradványok tartósak rajtuk. Színük fehér, rózsaszín, magenta vörös vagy rózsaszínes.

• Magja: Inkább kicsik, gyakran számosak (több mint 400), gömbölydedtől a tojásdad alakig; felületük csíkozott, szemölcsös és fekete. Terjedésüket hangyák (myrmecochory), madarak (ornithochory) és gyíkok (saurochory) biztosítják.

• Földrajzi elterjedés: Dél-Amerikától Mexikóig és a Karib-szigetekig terjed. Megtalálható az Antillákon (Aruba, Bonaire, Curacao, Grenada, St Vincent), Bahamákon, Brazíliában (Alagoas, Bahia, Ceara, Espirito Santo, Minas Gerais, Paraiba, Pernambuco, Piaui, Rio de Janeiro, Rio Grande do Norte, Roraima, Sergipe), Kolumbiában (Boyaca, Cauca, Cundinamarca, Guajira, Huila, Magdalena, Santander, Tolima, Valle, Vichada), Costa Ricában (Guanacaste), Kubában (Camaguey, Guantanamo, Holguin, Matanzas, Santa Clara, Santiago de Cuba), Ecuadorban (Loja), a Francia Antillákon (Guadeloupe, La Desirade, Les Saintes, Marie-Galante, Martinique, Saint Barthelemy, Saint Martin), Guatemalában (Baja Verapaz, Chiquimula, El Progreso, Quiche, Zacapa), Guyanában, Francia Guyanában, Hondurasban (Comayagua), Haitin, Jamaicában, Mexikóban (Chiapas, Colima, Jalisco, Michoacan, Oaxaca, Veracruz), Nicaraguában, Panamában (Capira), Peruban (Amazonas, Ancash, Arequipa, Cajamarca, La Libertad, Lambayeque, Lima, Piura, Tumbes), Puerto Ricóban, a Dominikai Köztársaságban (Pedernales), Suriname-ban (Nickerie, Saramacca), Trinidad és Tobagóban, Venezuelában (Amazonas, Anzoategui, Apure, Aragua, Bolivar, Carabobo, D.F., Falcon, Guarico, Lara, Isla Margarita, Merida, Nueva Esparta, Sucre, Tachira, Trujillo, Zulia) és a Virgin-szigeteken (Antigua).
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Általában meleg és nedves, vagy viszonylag száraz trópusi régiókban nőnek, kristályos (gneisz vagy gránit) sziklakibúvásokon, repedésekben, homokos, agyagos vagy szilikátos területeken, szerpentineken, vulkáni eredetű talajokon, andeziten, vasas talajokon és kvarckavicsokon. Megtalálhatók hegyoldalakon sziklák között, teljes napsütésben vagy cserjék árnyékában, ritkás erdőkben, szavannákon, sivatagokban és völgyekben. Néha az óceánhoz közel, tiszta kvarchomok dűnéken vagy strandokon is élnek, ahol tengeri permet éri őket. Előfordulásuk a tengerszinttől (M. intortus) egészen 2160 méteres tengerszint feletti magasságig terjed (M. bellavistensis subsp. onychacanthus), gyakran más kaktuszokkal, pozsgásokkal, caudiciform növényekkel és broméliákkal együtt.

A Melocactus nemzetség filogenetikai kutatása az elmúlt évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül, különösen a molekuláris genetikai vizsgálatoknak köszönhetően. A legfrissebb, 2025-ös kutatások (például J. M. de Vos és munkatársai munkája) már több száz nukleáris gén elemzésével pontosítják a nemzetség helyét a kaktuszfélék családfáján.

A Melocactus filogenetikai jellemzői az alábbiak szerint foglalhatók össze:

A Melocactus a Cactaceae család Cactoideae alcsaládjába, azon belül a Cereeae nemzetségcsoportba (tribus) tartozik. Korábban gyakran a Discocactus nemzetséggel hozták szoros rokonságba a közös morfológiai bélyeg, a cephalium jelenléte miatt. A molekuláris adatok azonban megerősítették, hogy bár rokonok, egymás testvércsoportja, de a Melocactus egy jól elkülönülő, monofiletikus egységet alkot.

A modern filogenomikai vizsgálatok (mint a 2025-ös Phylogenomics and classification of Cactaceae) rávilágítottak a következőkre:

• Testvércsoportok: A nemzetség legközelebbi rokonai a dél-amerikai elterjedésű ceroid kaktuszok között találhatók. A vizsgálatok megerősítik, hogy a Melocactus evolúciós ága viszonylag korán vált el a többi oszlopos kaktusztól.
• A cephalium evolúciója: A filogenetikai adatok szerint a cephalium (a tenyészőkúp módosulása) konvergens evolúció eredménye is lehet, vagy egy olyan látens genetikai program, amely a Cereeae és Trichocereeae vonalakban többször is megjelent.
• Belső tagolódás: A nemzetségen belül két fő evolúciós vonal (klád) figyelhető meg:
  1. Andoki és Karibi vonal: Ez a csoport foglalja magában a közép-amerikai, karibi és az észak-andoki fajokat.
  2. Brazíliai vonal: Ide tartoznak a kelet-brazíliai (főként Bahia és Minas Gerais államok) fajok, amelyek a nemzetség egyik fő diverzitási központját alkotják.

A Melocactus nemzetséget korábban a virág és a termés morfológiája alapján osztályozták, de a DNS-szekvenálás (különösen a kloroplasztisz-DNS és a legújabb nukleáris genomi vizsgálatok) kimutatta, hogy sok morfológiai bélyeg (például a tövisek hossza vagy a testméret) rendkívül képlékeny és a környezethez való alkalmazkodás eredménye (homoplázia).

A J. M. de Vos-féle 2025-ös osztályozás szerint a Melocactus pozíciója a következő:

• Alcsalád: Cactoideae
• Tribus: Cereeae
• Subtribus: Cereinae

 └─ Cereinae (bazális grádus ~ Cereus-klád)
    ├─ Praecereus
    └─ N
       ├─ Stetsonia
       └─ N
          ├─ Cereus
          └─ N
             ├─ (Leocereus + Facheiroa)
             └─ N
                ├─ Brasilicereus
                └─ informális klád
                   ├─ Micranthocereus
                   └─ N
                      ├─ Espostoopsis
                      └─ N
                         ├─ Coleocephalocereus
                         └─ N
                            ├─ (Discocactus + Melocactus)
                            └─ N
                               ├─ (Pilosocereus + Xiquexique)
                               └─ N
                                  ├─ Floribunda
                                  └─ (Arrojadoa + Stephanocereus)

Ez a besorolás hangsúlyozza, hogy a Melocactus evolúciós sikere a specializált szaporodási struktúrán (cephalium) és a rendkívül hatékony, állatok (kolibrik, gyíkok, hangyák) által segített magterjesztésen alapul, amely lehetővé tette a nemzetség gyors szétterjedését az amerikai kontinensen.

• https://thelastcactusclassification.top/category/melocactus/
• https://caryophyllales.org/
• https://www.ipni.org/
• https://powo.science.kew.org/
• http://cactus-aventures.com/